Nagy Emma, 18 éves, felnőttség küszöbén álló átlagos tinédzser.
Hamarosan kezdi az iskola utolsó évét, viszont átlagosságától elköszönhet.
Te mit tennél ha 18 évesen megtudod, hogy anya leszel? Mit tennél amikor a hírt nem mindenki fogadja úgy ahogy...
Azok után ami Flórával történt nem tudtam lehunyni szememet. Minden alkalommal ahogy eszembe jutott a kép ami elénk tárult akaratlanul is ökölbe szorult a kezem és tekintetem elhomályosodott a dühtől. Égett bennem a bűntudat, hogy nem értem oda hozzá időben, hogy eleve megengedtem a húgomnak, hogy azzal a rohadékkal járjon. Mérges voltam magamra amiért nem vigyáztam Flórára úgy ahogy egy báty kéne ügyeljen rá.
Amint megpillantottam a Zolit elvesztettem az eszem. Nem tudom mi történt körülöttem, testem olyan erőre tett szert, hogy még magamat is megijesztettem, retinámba vésődött az undorító látvány és semmi másra nem tudtam koncentrálni csak arra, hogy az idióta megkapja a büntetését. Az adrenalin szintem annyira a magasba szökött, hogy nem hallottam Emma hangját, hogy észre sem vettem ahogy a gyerek eszméletlenül zuhant le a földre, kis vértócsa keletkezve teste alatt.
A düh világából Emma szakított ki és ahogy szemem végigsiklott a sebekkel teli testen tudtam, hogy elcsesztem. Nagyon. Tisztában voltam a következményekkel mégis amikor Leóval beszéltem jéghideg vízként ömlött rám a lehetséges büntetésem.
- Nem egy okos döntés volt így elverni a gyereket. - nézett rám szigorúan Emma apja. - Ugye tudod, hogy ezt nem fogod megúszni könnyen? - kérdezte de csak egyszerű bólintással mertem válaszolni.
- Mi van a képben? - kérdezte apa Leót.
- Első sorban, a korházból visszakapott eredmények alapján súlyos testi sértéseket szenvedett. Törött bordák, törött orrcsont, állkapocs, belső vérzés. Mivel ezek nem gyógyulnak meg egy héten belül ezért három év. - közölte mire bennem megfagyott minden. - Másodsorban egy gyerekről beszélünk szóval az ront a helyzeten.
- Hívom az ügyvédet - fordult meg apa csalódottan rám pillantva.
- Viszont az segít a helyzeteden, hogy Zoli mit csinált de ahhoz szükségesek a bizonyítékok plusz Zoli szülei nem tudnak még róla.
- Értem.
- Figyelj ide fiam. - tette kezét vállamra. - Tudom, hogy nem épp így akartad és azt is tudom, hogy szereted Emmát meg az unokámat és pontosan emiatt fogok rajtad segíteni. De tisztában kell légy azzal, hogy amit csináltál azt nem lehet sem az én segítségemmel és sem pénzzel teljesen eltörölni.
- Tudom.
- Nem tudom mikor fognak jönni utánad ez attól függ, hogy mikor tesznek a szülők feljelentést. Flóra jól van fizikailag és tudod, hogy nem akar maga mellé semmi férfit ezért nincs értelme itt maradnod. Nem tudlak teljesen megvédeni ezért azt ajánlom, hogy menj tölts időt Emmával addig amíg lehet. Szüksége van rád.
- Igenis uram. - válaszoltam lenyelve a gombócot a torkomból.
----------
Csak figyeltem a hozzám tapadó Emmát amint egyenletesen vette a levegőt. Arca mellkasomon pihent, ajkai résnyire nyitva voltak. Kis meztelen teste tökéletesen oldalamhoz tapadt mintha egymásnak lettünk volna teremtve. Nem bírtam betelni vele. Minden pillanatban arra vágytam hogy megérintsem őt de nem szerettem volna felébreszteni. Pihenésre volt szüksége ami nem egészen a terv szerint haladt. Ahelyett, hogy egyből befeküdjön az ágyba az alvás pár órával eltolódott. Nem mintha bántuk volna. Minden egyes porcikája tökéletesnek tűnt érintésem alatt, a puha bőre, a petite testrészei. Életemben nem láttam még ennél gyönyörűbb lányt.
Hátát cirogatva vándoroltak szemeim teste minden egyes részletére. Ittam hibátlan bőrét mintha az tartana életben és nem akartam, hogy eljöjjön a reggel, hogy véget vessen a pillanatunknak.
Ahogy a Cukorfalat bőre az enyémhez tapadt nem érdekelt semmi. Imádtam ezt a lányt, imádtam amit velem csinált. Ahogy gyomrom minden egyes nevetésekor görcsbe rándult, ahogy testem minden kis érintésére reagált.
Szerelmes vagyok belé. Nagyon. És a tény, hogy ez a csodálatos lány a gyerekemet hordozza mindent egy felsőbb fokra emel. Leírhatatlan érzés vele lenni, a kezét fogni, megérinteni baba bőrét de amikor tenyereim pocakját fedik be tüzijáték robban bennem. Leírhatatlan érzés amikor ujjaid alatt a kisfiad megmozdul, amikor hangodra táncra kel mintha értené szeretettel teli szavaidat.
Ezelőtt pár hónappal röhögtem volna magamon ha ilyet ejtettem volna ki számon. Azt mondtam volna, hogy elvesztettem férfiasságomat eszemmel együtt. És mennyire nem lett volna igazam. Mert ez a legjobb dolog ami valaha történt velem, Emma és a pocaklakó. És a tény, hogy valaki ezt elveheti tőlem rosszullétet okozott és olyan düh keletkezett bennem ami szavakkal leírhatatlan.
Próbáltam megjegyezni bőre puhaságát, édes illatát, vörös ajkait ajkaimon. Igyekeztem minden kis másodpercet az emlékezetembe vésni hisz kitudja mikor fogom újra karjaimba fogni őt, arcomat nyakába fúrni, tenyeremet pocakjára tenni és érezni kisfiamat ujjaim alatt.
Számat homlokára nyomtam, karjaimmal meg mégjobban magamhoz szorítottam, oldalamhoz préselve pocakját és csak ültem, mozdulatlanul amint lepergett egy könnycsepp arcomon.
• • •
Hoztam Márk szemszögét. Remélem, hogy tetszik és hogy sikerült tisztáznom egy két dolgot.
A történetből meg még csak pár rész maradt és hamarosan vége.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
