No regret ✔

Bónusz fejezet

•

Tátott szájjal maradtam amikor megláttam, hogy hány megtekintése lett a sztorinak! Elképesztő!!! Nagyon köszönöm mindenkinek aki végigolvasta és szavazott is ♥

Ünneplés képpen gondoltam írok egy bónusz fejezetet és a szituációt elnézve a vírussal reméltem, hogy jól fog jönni egy kis olvasás. 

Ügyeljetek magatokra ♥♥♥

•

5 évvel később

Orrnyergemet dörzsölve próbáltam nem rohamot kapni amikor megpillantottam a vörös falat ami elméletileg fehér kellett volna legyen. Azt hittem sikerült lebeszélnem Klárát a borzalmas zöld-piros szín kombinációról de elnézve a nappali falait ez nem jött össze. Mély levegőt szívva fordultam a festőm irányába aki behúzott nyakkal vizslatott a sarokból.

- Megfenyegetett - nyögte ki sápadt arccal.

Eléggé nevetségesen nézett ki a két méter magas, kigyúrt Gyuri a sarokban ahogy remegve várta a szídásom. Helyette csak legyintettem és megpaskolva hátát indultam a fürdőbe, remélve hogy több meglepetés nem lesz. Nem akadhattam ki, első a kliens, ha neki ez kell, ezt kell megadjuk függetlenül attól hogy mit szeretnénk mi.

- Emma! Felébredt - kiáltott János a konyhából mire a halk nyöszörgésből torok szakadta sírás lett. Okét bólíntva a csempés úrnak indultam vissza a boldogság csomagom fele. A kis hercegnőt hárman vették körbe, riadt arccal nézték ahogy a pár hónapos csöppség decibelekkel próbálta tudatni hogy éhes.

- Zo, elijeszted a fiatalembereket - kapcsoltam ki az övet és amint pici testét karjaimba vettem mintha benyomták volna nála az "off" gombot és ajkai kis mosolyra húzódtak. - Éhes vagy ugye? - cirogattam meg puha arcát mire száját már tátotta, várva hogy ételt kapjon.

- Magatokra hagyunk - hátráltak a srácok visszatérve munkájukhoz.

- Köszi - szóltam hátra miközben helyet foglaltam a bárszéken - Kapsz egy kis tejcsit aztán megyünk az ikrek után, jó? - beszéltem elvégre egyedül mert Zo csendben, boldogan tömte hasát.

--------------

Nyakig lisztesen hagytam az ikreket, hogy saját formákat vagdossanak ki a nyers süti anyagból.

- Anya, ez te vagy - fordult felém Hanna, kis ujjait kötényembe akasztva, hogy magára hívja a figyelmemet. Nevetésemet visszatartva analizáltam az ember formát ami egyeltalán nem hasonlított rám de még emberre sem, de négy éves gyerekhez képest azért elég jó munkát végzett.

- Nagyon ügyes vagy - nyomtam puszit szőke hajára amit két kis copfba kötöttünk hátra.

- Ez meg apa - süllyesztette bele ujját Dani a másik figurára, zöld szemeit rajtam tartva.

- Mindketten nagyon ügyesek vagytok - böktem lisztes ujjamat kis orrukra mire mindketten egyszerre kuncogtak fel, megtöltve a házat boldogsággal.
Csak ennyi kellett és a lisztes háború elkezdődött. Visongatva rohantak előlem a konyhasziget körül.

- Megvagy - emeltem a magasba Hannát aki tovább visítva hagyta hogy belepusziljak nyakába.

- Anya, Zo is részt vehet a háborúba? - kérdezte Dani felpillantva a kagylóban alvó csöppségre. Szegény már megszokta a hangzavart így bárhol, bármikor tud aludni.