No regret ✔

33. fejezet

21. hét♡

A közös képünkre több mint ezer like és szivecske érkezett. Mindenki gratulált és azt szerette volna tudni ha együtt vagyunk de nem válaszoltunk. Ha annyira érdekelte őket a válasz akkor elég volt csak megnézni a Disneyland-ből feltöltött képeinket mert egyértelmű választ bíztosított. 

Persze a sok szivecske és szeretet mellett azért kaptam elég gyilkoló tekintetet is amint elkezdődött a szünet után a suli. Első nap mindenki körülöttünk forgolódott, kérdezősködött, hátunk mögött suttogtak és minden szem előbb a pocakomra majd rám irányult. Nem nevezném kellemes érzésnek.

Az első hét után már elkezdtek lecsillapodni az emberek és a pletykák is lassan kezdtek eltűnni, de azért még mindig megkaptam a csúnya nézéseket amiért elmertem lopni sok lánynak a "szerelmét" és még mindig voltak emberek akik lenézően méregettek amiért ennyire fiatalon gyereket hordok. Dehát kit érdekel?

Nem mondom, nehezen viseltem a sok figyelmet, a sok pocak simogatást vagy a szúrós szemeket de barátaim mindig mellettem voltak amikor kikeltem magamból vagy épp felgyűlt a sok stressz. Márk volt a legaranyosabb mert mindig elkísért az óráimra és mikor kiléptem a teremből már az ajtó előtt várt legnagyobb mosolyával az arcán ami mindig meggyengítette térdeimet.

- Gyugyó nagyon néz - hajolt közelebb Szofi míg én suliboxomat takarítottam.

- Oké - bólogattam nem figyelve rá.

Na igen, Gyugyó. A múltkori esetet mindenki másképp kezelte, a csajok megakarták fojtani, a srácok verekedést akartak, Márk behúzott neki egyet míg én csak elakartam az egészet felejteni. Sok kérelem és kiskutyus szem bevetése után tudtam csak Márkot rávenni, hogy ne foglalkozzon vele és inkább hallgassa meg, hogy mit akar mondani Gyugyó. Mindenki előtt bocsánatot kért és bevallotta, hogy tetszem neki de tiszteletben tartja a kapcsolatunkat és tudja, hogy amit tett az nem volt helyén valő és egy bölcs döntés. Én egyből megbocsátottam neki elnézve szomorú arcát, a többieknek kicsit nehezebben ment de valahogy nem segített a helyzeten egy egyszerű bocsánat kérés. Már nem igazán tartozott bele a csoportba, a srácok nem hivogatták őt magukkal, Márk nem akart hozzászólni és ha meg is bocsátottam neki, nem tudtam ugyanúgy viselkedni vele. Csak bennem maradt az az érzés, hogy mi van ha lesz egy következő alkalom amikor kipróbál valami mást. És bármennyire próbáltam eltolni magamtól a csúf gondolatokat mégis hallgattam a lelkemre és inkább eltaszítottam magam tőle azzal a céllal, hogy megvédjam magam, a picit és a Márkkal való kapcsolatomat is.

- Kész vagy már? - kérdezte Ivett kissé idegesen.

- Mindjárt - fogtam a kezemben az utolsó könyvet, hogy helyre rakjam amikor fura érzést észleltem. Mintha pocakomban buborékok pukkantak volna ki. Az érzés nem ritmusos volt hanem egy-két pattanás majd semmi. A könyvet kiejtve a kezemből kaptam tenyeremet pocakomra és egyből elöntött a pánik. 

- Emma, mi a baj? - néztek tág szemekkel a csajok miközben hasamat simogattam és újabb pattanást éreztem jobb oldalamon.

Agyam kattogni kezdett és kerestem a válaszokat az eszemben míg a lányok egyre jobban kezdtek pánikolni. Tenyeremet még mindig a hasam jobb oldalán tartottam amikor pukkanás helyett mintha egy kis cica tappancsát éreztem volna hasfalamon. Arcom óriási vigyorra húzódott és könnyes szemekkel néztem a lányokra.

- Rúgott a baba - mondtam suttogva megdörzsölve a pocakom remélve, hogy megtörténik mégegyszer. 

A rémültség az arcukról egyből eltűnt, helyette zavartan néztek rám majd visítva nyakamba ugrodtak.