No regret ✔

35. Fejezet

Sikítva kaptam kezemet a számhoz. Szemeimet rögtön elárasztották a könnyek amint megpillantottam a félig eszméletlen Flórát és a fölé kerekedő Zolit azaz a barátját.

Márk hezitálás nélkül dobta le Flóráról Zolit és fogalmam sincs, hogy mit csinált vele, mert szemeim Flórára voltak fixálva. 

- Flóra. - kiáltottam oda rohanva hozzá. Felkapva egy pokrócot terítettem be vele meztelen alsó testét majd arcát tenyereim közé szorítottam. - Flóra drágám. - ráztam meg egy kicsit, hogy magához térjen. Arcára rászáradtak a könnycseppek, elkenve gyönyörű sminkjét. 

Szemhéjait lassan nyitni kezdte de még mielőtt hozzá szólhattam volna csapdosni kezdett kezeivel, ellenkező szavakat kiabálva.

- Én vagyok az, Emma. Drágám minden rendben van, biztonságban vagy. - öleltem magamhoz szorosan megakadályozva gyenge karjait, hogy eltoljon magától. - Itt vagyunk. Minden rendben van édesem. Nem bánt senki. - simogattam haját kedvesen mire fokozatosan lenyugodott és csak csendben zokogott vállamon.

A hangokból ítélkezve nem mertem megfordulni, mégis vállam fölött hátrapillantottam. Márk véres ököllel csapott le újra a nyöszörgő Zolira. Szemöldöke fel volt repedve, orrából folyt a vér de Zolihoz képest semmi baja nem volt.

- Márk. - kiáltottam hátra de hangom nem volt elég, hogy kirántsam a düh világából. - O Istenem. - motyogtam Flórát ringatva. - Nem bánt senki, itt vagyok melletted. - motyogtam folyamatosan. - Gyere drágám szedjünk rendbe. - toltam el magamtól de egyből megbántam amikor mégnagyobb zokogásba kezdett visszaesve karjaim közé.

Nem tudtam mit tegyek. Flóra nem engedett el, Márk pedig lassan halálra verte a rohadékot és hiába kiáltottam senki nem hallott minket a zene miatt.

- Márk. - ordítottam rá mire felém kapta fejét. Ó hála a jó égnek. Tág szemekkel nézett majd borzasztó lassan leemelte tekintetét véres kezére majd a földön fekvő Zolira. - Márk szivem. Figyelj rám. Nézz rám. - kérleltem. - Nézz rám. - tartottam szemkontaktust egészen addig amíg láttam, hogy teljesen velem van. De amint tekintete Flórára siklott gyönyörű kék írisze megint pár árnyalattal sötétebb lett. - Márk! Flóra jól van. Kérlek.

- Jól van? - kérdezte könnyes szemekkel.

- Igen. Jól van. Menj szólj apának én maradok Flórával.

- De..

- Menj szólj apának. Nem lesz bajunk, Zoli nem tud felállni. - utasítottam mire egy egyszerű bólintással kisietett az ajtón.

- Gyere drágám mossuk le rólad. - mondtam a lehető leggyengédebb hangomon mire élettelenül, belém kapaszkodva sikerült elindulnunk a szobához csatolt fürdőbe. Magam mögött becsukva az ajtót ültettem le a budira. - El szeretnéd mondani, hogy mi történt? - térdeltem le elejébe. Könnyes szemeit enyémbe fúrva rázta meg a fejét. - Jó, semmi baj Flóra. Gyere vegyük le a ruháidat. - segítettem neki levetkőzni. Erőtlen testét a forró vízbe merítette míg én mellé guggoltam és egy pillanatig nem hagytam magára. Maga elé meredve ült meztelenül a vízbe és bármennyire kellemetlen volt a helyzet nem tudtam megállítani magam, hogy szemeim ne vándoroljanak le kis testére. Karjait lilás nyomok fedték, derekán ujjlenyomatok voltak és ami a legfelkavaróbb volt, a combjai belsejére rászáradt vér cseppek. Visszanyelve könnyeimet próbáltam erős maradni.

- Minden rendben van édesem. - simogattam arcát. - Itt vagyok veled. - ültem a kád mellett hagyva, hogy végtagjait bejárja a forró víz.

Flóra magasba szökve markolta meg karomat amint kicsapódott a fürdő ajtaja.