No regret ✔

40. Fejezet

- Megtudod csinálni - seperte ki a csapzott hajamat arcomból. - Még egy kicsi cukorfalat - puszilta meg a homlokom.

- Jó - mosolyogtam amiből vicsorgás lett amint alhasamba újra belenyílalt a fájdalom. - Nem kérek több gyereket - nyafogtam visszaejtve fejemet az ágyra.

- De.. - nézett rám ijedten Márk.

- Ha megszülöd te akkor még jöhet egy pár - sziszegtem fogaim között miközben halálosan szorongattam Márk kezét, ujjait lilás-kék színre váltva.

- Emma készen állsz és a baba is. Ideje nyomni! Háromra, jó édes? Egy, kettő három!

Márk szemszöge

Életemben még nem éreztem egyszerre ilyen szintű rosszullétett és izgalmat.

Kezemet már lassan nem éreztem ahogy Emma teljes erejével szorította még sem mondtam semmit mert így is elég volt ennyi szídás egész életemre. Már alig vártam, hogy kipotyogjon a gyerekem és végre visszakapjam kezemben az érzést és megszűnjön a rosszullét.

- Nagyon jól csinálod Emma. Már kint is a feje. Márk meg szeretnéd nézni? - nézett fel a doki.

Hezitálva bólintottam majd Emma feje mellől előre lépve hajoltam be. Bárcsak ne tettem volna. Fülem zúgni kezdett, gyomrom tartalmát a torkomban éreztem és szemeim előtt már kezdtek fekete pöttyök táncolni.

- Márk? Hozzanak az úrnak egy pohár vizet és valami édeset és ültessék le - adta ki az utasítást a doki de nem igazán értettem a mondatainak lényegét.

- Nem! Nem! Nem! Nem mész sehova - rántott vissza Emma magához. Pislogva próbáltam elkerülni a fekete pöttyöket és mosolyt csalva arcomra pusziltam meg a homlokát és biztosítottam, hogy meg sem mozdulok. Persze azért elfogadtam a hideg vizes üveget és a széket.

Arcomat Emma nedves arcához taszítottam, kezemet pedig hagytam fogásában, hogy szétroppantsa.

- Nem megyek sehova cukorfalat! Itt vagyok édesem! - suttogtam a fülébe. - Szeretlek! Meg tudod csinálni! - pusziltam meg. - Be, ki, be, ki! - szuszogtunk egyszerre.

- Gyere Emma, még egy utolsót!!! - kérte a doki mire csontropogtatás közben megszületett a kisfiam.

Könnyekkel a szememben fordultam Emmához és nyomtam ajkaimat az övére amikor meghallottuk a picúr hangját.

- Megcsináltad!! Annyira szeretlek - suttogtam simogatva arcát mire fáradtan rám mosolygott.

- Az egészséges kisfiatok - jelent meg az aszisztensnő egy világos kék pokrócba tekert boldogsággal. - Tessék - helyezte Emma mellkasára.

- Héj picim - simogattam meg pici arcát.

- Annyira gyönyörű - nézett rám Emma nagy szemekkel majd vissza a gyerekünkre. - Nézd meg a pici orrát - nevetett fel fáradtan. - Istenem de szeretlek - nyomta ajkait kis fejére majd felém tartotta a csöppséget.

Rémülten néztem Emmára majd a babára.

- Na mi van?

- Nem akarom elejteni, nem akarom hogy bármi baja legyen.

- Márk, nem lesz semmi baja - húzta gyönyörű mosolyra ajkait. - Tessék - emelte meg a törékeny testet majd a kitárt karjaimba helyezte.

Mellkasomhoz tartva fogtam karomban, mutató ujjammal arcát simogatva majd beleakasztva kis kezét ujjamba pusziltam meg homlokát.

- Szeretlek titeket - suttogtam neki majd szomorúan átadtam a csodát a dokinak, hogy jobban megvizsgálják.

- Lehet szólni a hozzátartozóknak amíg Emmát rendbe szedjük és átvisszük a szalonba.