No regret ✔

14. Fejezet

13. Fejezet folytatása

- Mit jelent azs, hogy tejhes? - lépett elő az ajtó mögül Dodó, értetlenül pillantva hol anyura, hol rám.

Oh oh.

Anya nagy vigyorral az arcán bólintott felém, hogy itt az ideje elmondani a nagy hírt Dodónak. Csak mégis, hogy magyarázd el egy négy évesnek, hogy a nővére terhes amikor a dolgok kicsit másképp működtek az én esetemben. Nem mondhattam azt, hogy ugye Márk és jó magam nagyon szeretjük egymást és a szeretetünk jele az egy kis baba amit a pocakomban hordok, mert ez nem igaz.

Karomat kinyújtva Dóra irányába jeleztem neki, hogy üljön le mellém. Kis testét felhúzva a kanapéra nézett rám kíváncsi szemekkel.

- Hát. - rágtam ajkam szélét keresve a megfelelő szavakat. - Lesz egy babám. - mosolyogtam a picire gondolva.

- De jóóó - vigyorgott izgatottan - Majd játszhatok én is vele? 

- A helyzet az, hogy ez nem egy játék baba Dodó. Ez a baba a pocakomban nő. - néztem anyura könyörgő tekintettel, hogy segítsen ki, de csak eltátogta, hogy nagyon jól csinálom. Köszi anya, tudtam, hogy számíthatok rád.

- Hol? - nézett rám nagy szemeivel teljesen zavartan.

- A pocakombon Dodó - tettem tenyerem lapos hasamra. - A baba még nagyon pici de amikor kezd nőni akkor majd nő a hasam is - mosolyogtam kedvesen.

- Ahha - meredt pislogás nélkül a hasamra. Anya hátamögött halk kuncogásba kezdett.

- És amikor elég nagy lesz akkor majd kibújik a hasamból és majd megfoghatod a kezedbe - magyaráztam tovább mire szemei felcsillantak.

- És majd játszhatok vele?

- Ezt még megbeszéljük - nevettem el magam.

- De jóó - tárta ki karjait a nyakamba ugorva.

- Igen, nagyon jó - suttogtam anyára nézve.

- Menj kicsim, játsz egy kicsit, jó? - hámozta le Dodót rólam. - Nagyon izgatott - nézett barna pattogó hajkoronája után.

- Az.

- Kicsim. Márk tudja? - kérdezte anyu aggódva.

- Még nem - sütöttem le szemeimet, tanulmányozva ujjaimat.

- Elakarod neki mondani? - kérdezte gyengéd hangon.

- Joga van tudni. Mellesleg meg fura lenne ha megjelennék nagy pocakkal a suliban és neki nem mondtam volna semmit.

- Hát igen! Annyira büszke vagyok rád! És mind örülünk a picinek.

- Apa nem - suttogtam elszorult torokkal.

- Szüksége van egy kis időre. Csak gondolj bele, te mit tennél ha a kislányod felnő Em. Nagy dolog neki, hogy már nem az a kis gyerek vagy aki az apukájához fut amikor leesik a hintáról. Sok neki ez a felnőtté válás. Megviselte, amikor bevallottad, hogy hol voltál azon az éjjelen. Lehet nem mutatta, de nagyon megviselte. És most ez a hír még nagyobb pofon csapás volt számára. Csak várj egy kicsit, jó? - ölelt anya magához.

- Jó. - szívtam be megszokott illatát amitől oly sokszor biztonságban éreztem magam. - Megyek rendbe szedem magam, piros az arcom, ugye? - kérdeztem anyától mire felnevetett.

- A piros egy enyhe kifejezés rá - nevetett tovább.

- Szuper. - mormogtam felállva anya mellől és elindulva a szobám irányába.