No regret ✔

38. Fejezet

A tárgyalás napja

Habár már alig éreztem a lábaimat és derekam megállás nélkül fájt mégis fel-alá jártam a dupla mahagóni fából készült ajtó előtt. Nem érdekelt, hogy az arra járó emberek furán néztek vagy hogy Ervin percenként próbált leültetni, annyira izgultam hogy nem bírtam egy helyben maradni.

Kín volt nem bent lenni a tárgyaló teremben, csak várni, hogy végre kinyíljon az ajtó és megtudjunk valami hírt. Bármennyire is nem akartam anyának igazat adni mégis jobb volt, hogy kint vártam. Hugyhólyagomot tíz percenként kellett kiürítsem amit vagy elnéztek volna vagy előbb utóbb kiraktak volna amiért folyton járok ki-be a teremből. 

- Légyszíves ülj le. - nézett rám Ervin az egyik székről. - Tudom, hogy izgulsz de látom rajtad, hogy majd ketté törsz. 

- Csak egy fél percet. - bólintottam lehuppanva mellé, a kényelmetlen plasztik székre. Bezzeg a bíró úr bársony székben pihenteti popóját. - Jézusom, azt hiszem jobb ha állok, ez borzasztó kényelmetlen - nyafogtam.

- Kérem üljenek csendben, mert tárgyalások folynak - nézett rám egy irritált őr.

- Miután hoznak nekem egy normális széket amit a gyerekem is kedveljen azután hallgatok. - vágtam vissza.

- Elnézést, csendben ülünk. - szólalt meg Ervin, bocsánatkérően ránézve a szemtelen őrre.

- Megnézném önt mennyire ülne jól ezen a plasztik széken amikor a beleit éppen a fia rugja összevissza és jobb könyökével pedig a gerincoszlopomat maszírozza. - mondtam gúnyosan.

- Ha hozatok magának egy kényelmes széket elhallgat? 

- Igen - vigyorogtam győzedelmesen. - A babzsák lenne a legjobb. - kiáltottam utána mire mégtöbb őr nézett rám gyilkolni tudó tekintettel. Mi?

- Elképesztő vagy - kuncogott Ervin halkan.

Pár percen belül már egy zöld babzsákban ültem az ajtó előtt, lábaimat pedig Ervin ölében tartottam és dolgokat ígérgettem neki csak hogy maszírozza talpomat. Csukott szemekkel élveztem ahogy a lábamat fokozatosan elhagyta a fájdalom és egy pár percig teljesen megfeledkeztem, hogy a bíróságon voltunk.

Amint kicsapódott az ajtó kipattantak szemeim is és sikertelenül próbáltam kimászni a babzsákból miközben családom jól szórakozott rajtam.

- Honnan szereztél babzsákot? - nézett rám anya szórakozottan és aput sürgette, hogy segítse ki a lányát a zsákból.

- A kedves őrtől. - néztem a bácsi irányába aki majdnem, hogy mosolygott, ha a fog vicsorgást annak számítjuk. - Na? - kérdeztem ujjaimat tördelve az izgulástól.

- Fél év - lépett ki az ajtón Márk a nyomában egy könnycseppektől foltos arcú Flórával.

- Igen! - ugrottam nyakába millió csókot adva arcára, szemére, homlokára, szájára. - Szeretlek, szeretlek, szeretlek! - visítottam izgatottan karjaiba kapaszkodva és hallgattam vigyorogva ahogy hangos nevetésbe kezd.

- Én is szeretlek cukorfalat. - fogta arcomat tenyerei közé és egy ráérős csókot nyomott ajkaimra. - De nem leszek veled egy fél évig. - szomorodott el.

- Jobb egy fél év mint három év. És majd jövök meglátogatni. És majd a szülésre valahogy elrendezzük, hogy gyere. Megoldjuk szivem. 

- Nem engedem, hogy gyere látogatni. - mondta szigorúan.

- Persze, persze. - legyintettem. - Mikor kell bemenj?

- Holnap, csak ennyit tudtunk elrendezni.