No regret ✔

Epilógus

2 évvel később

- Hoppá-hoppá - totyogott felém Bence kis karjait felém tartva.

- Mindjárt édesem csak még be kell pakolnom a takaród.

- Fej! - nyafogott ajkait lebiggyesztve. A kis bestia. Tudja, hogy nem lehet neki ellenállni.

- Jóó - forgattam meg szemeimet amire egy gonosz nevetéssel reagált. A magasba emelve helyeztem csípőmre és siettem fel a lépcsőn.

- Macsiiii! - csapta kis tenyerét arcomra majd fejemet a kedvenc macija irányába tolta. Ervintől kapta a koalát és még pelus cserélés közben is azt szorongatja, egy percig nem hagyja el. Ugyanez van a takarójával is.

- Igen Beni, visszük a macit is de most keressük a takaródat jó? Hol a taki? - énekeltem mire kuncogva velem együtt kezdett énekelni, kezeit majdnem ritmusra összecsapva.

- Készen van a két legfontosabb ember az életemben?

- Nem - túrtam bele a hajamba idegesen keresve azt a nyamvadt takarót amit egyik percben a kezemben fogtam a másikban meg nem találtam sehol.

- Dáddá! - és a fiam már repült is Márk karjaiba. Na igen. Amikor meg azt mondom hogy őt jobban kedveli akkor tagadja. Pedig minden alkalommal az apja karjaiban van csak akkor akar engem ha épp valami baj történt. Akkor szívesen visít a fülembe és kapaszkodik belém de ha jókedvről van szó akkor Márk az első.

- Na úgy! Menj apuhoz - csaptam kezeimet combomhoz.

- Cukorfalat! Héj! Nyugii, csak egy hétre megyünk el. Minden rendben lesz! - sétált oda Bencével a karjaiban és gyengéd csókot nyomott homlokomra. Túl jól ismer..

- Tudom. De szeretném ha mindenünk meglenne és nem hagyunk itthon semmit. - huppantam le Bence kis ágyára.

- Mámmá! Sejii!! - totyogott hozzám és ajkait puszira csücsörítette. - Ne síjj! - mászott az ölembe és fonta rövid karjait nyakam köré.

- Anya is szeret! Nagyon nagyon! - könnyeztem meg. - Héj! Az Beni takarója? - néztem az ajtó mögé.

- Jah.

- Hogy került oda?

- Bubu, a tatajó med én - mosolygott Bence kivillantva első két fogát.

- Bujócskáztál, heh? - fúrtam ujjaimat gyengéden oldalába mire hangos kacagásba kezdett betöltve ragályos nevetésével a házat.

- Neeeee! - visított fel. - Dáddá! - kiáltott Márk után aki több mint boldog volt kisegíteni kisfiát mert az azt jelentette, hogy én következem. Pimasz mosollyal kapta el Bencét kezeim közül és fülébe súgva valamit bólintottak kuncogva.

- Háhá, nem nem - nevettem kisurranva a szobából és lassan menekülni kezdtem a csiki szörnyek elől.

------------

Egy óra csikizés, pakolás és egy kis hiszti után végre sikerült a becsukott ajtó előtt állnom, kulccsal a kezemben miközben Márk a bőröndöket rendezte és Bence millió miért-et játszodta.

- Miéjt?

- Mert nem fér be ennyi maci a kocsiba drágám! - borzoltam össze hullámos fürtjeit és tág szemeitől eltekintve zártam be az ajtót. Végre!!

- Miéjt? - kérdezte tizedjére.

- Mert az autó kicsi és ha berakjuk a sok macidat akkor nem férünk be mi - magyarázott tovább Márk.