No regret ✔

Bónusz fejezet 2

•

Még egy bónusz fejezet mert kedves vagyok és mert 100 000 megtekintés!!!
Na meg azért is mert a kijárási tilalom az agyamra ment!

Ti hogy viselitek?

Ügyeljetek magatokra! ❤️

•

▪️Emma▪️

A tükör előtt állva simítottam le ruhámat, szemeimmel követve ahogy a fehér csipkék ujjaim között siklottak. Ajkaim már reggeltől csakis felfele akartak ívelődni és ahogy az óra ketyegését hallgattam egyre szaporábban kezdett el dobogni szívem, tudva hogy perceken belül végre megláthatom Márkot. Tenyerem kis dudorodó pocakomon állapodott meg és örültem hogy végül nem a tapadó ruhát választottam így még titkolhattam estig a terhességem.

- Emma, még öt perc - kopogott be apa az ajtón de nem nyitott be, tiszteletben tartotta a kért tíz percemet ameddig végre magamra lehettem és a sok izgatott, energiával telt emberektől messze.

A porcelán tálkából felvéve az arany fülbevalóim kapcsoltam be őket a fülembe. Az összkép még nekem is tetszett. Hajam hullámosan hullott vállamra, míg a lányok szerint fel kellett volna csípjem inkább Márkra hallgattam akinek csupán egy kérése volt : hagyjam hajamat kibontva, mert annál felizgatóbb nincs, őt idézve.

Nevetve túrtam bele a hajamba ahogy eszembe jutott pimasz vigyora, még mindig sikerült kipirulnom szavaitól. Ruhámat megemelve léptem bele fehér tűsarkú cipőmbe és utoljára néztem végig magamon az aranyozott keretes tükörben.

- Édesem, mennünk kell - lépett be apa az ajtón és ahogy megpillantott újra könnyezni kezdett - Csodálatosan nézel ki - dörzsölte meg gyorsan arcát majd vigyorogva utánam nyúlt - Nem sírunk, ugye? - idézte reggeli mottómat.

- Nem - mosolyogtam, visszanyelve könnyeimet és elfogadtam kitárt karjait, mégegyszer kislányaként hozzábújva. - Szeretlek apa - suttogtam majd ujjainkat összekulcsolva léptem ki a szobából.

- Én is kis bogár - puszilta meg gyorsan halántékomat még mielőtt kinyílt volna a dupla ajtó. - Ugye tudod hogy mindig a kislányom maradsz?

- Igen - vigyorogtam majd kitárult előttem az ajtó.

Sosem értettem, hogy lehet valakibe újra beleesni de ahogy megpillantottam Márkot fekete kosztümben, fekete csokornyakkendőben, tökéletes frizurával és Bencével az ölében az összes pillangó a gyomromban újra felébredt és ajkaim már lassan fájdalmas vigyorra húzódtak.

Ha nem kellett volna az előre megbeszélt rend szerint haladni a székek között már rég a nyakába ugrottam volna kicsókolva belőle a lelket. Türelmetlenül léptem előre, magammal rántva apát amivel elértem hogy a tátott szájú Márk végre életjelet adjon és fejét megrázva nevessen fel.

Őszintén megmondva senki nem érdekelt akkor csak az a két rendkívülien hasonló zöld szempár az oltár előtt állva. Nem vettem észre ahogy anya már a harmadik zsebkendőjével kente szét könnyáztatott sminkjét, Jankával a nyomában. Hogy Ervin felfele pislogva próbálta hozni a kemény énjét. Flóra felőlem Beethovent is zongorázhatott volna a háttérben mert úgy sem tudtam rá figyelni, csupán azt hallottam ahogy Beni "mámmá"-t kiabált, boldogan mutatva felém.

Az az öt méter legalább tíznek tűnt abban a tempóban amiben haladtunk és hiába próbáltam sietni mert apa többször is karomon szorítva jelezte hogy nyugodjak le. Ami mellesleg nem jött össze.