No regret ✔

26. Fejezet

- Emma, nem találom Májkot - szaladt be a konyhába Dóra lebiggyesztett ajkakkal - Segítesz? - fogta meg a kezem és válaszra nem várva húzott ki a konyhából. - A tiéd azs emelet, jó? - és már el is rohant.

- Márk! - sétáltam fel a lépcsőn - Dóra feladta, előbújhatsz - mondtam, mint a kisgyerekeknek. - Márk - nyitottam be az első szobába de senki nem volt bent. Mikor behúztam az ajtót kilépve a folyósóra egy tenyér tapadt számra tompítva sikításomat. A valaki karja derekam köré fonódott kemény mellkasához szorítva és behúzott a szobámba.

Közelségünknek hála megcsapott az illata és egyből elernyedtek izmaim amikor felfogtam, hogy ki volt a rablóm.

- A frászt verted belém - csapkodtam mellkasát miután maga felé fordított.

- Sss - tette mutató ujját szája irányába majd hirtelen mozdulattal az ajtónak döntött. - Egész délután erre a pillanatra vártam - fúrta tekintetét enyémbe karjaival az ajtó és jómaga közé zárva majd lecsapott ajkaimra. Csókjai mámorítóak voltak. Gyengéd de egyben szenvedélyes. Édes de egyben vad.

Hajába beletúrva döntöttem fejemet oldalra hagyva, hogy csókjaival nyakamra vándoroljon. Istenem, mennyire vártam erre. Beleborzongtam ahogy résnyire nyitott ajkai elérték érzékeny pontomat. Éreztem bőröm alatt ahogy Márk győzedelmesen elmosolyogta magát majd újra kulcscsontom fölé tapasztotta ajkait nyomot hagyva maga után, bőrömet szívva.

- Márk, ne - toltam el magamtól megjátszva haragomat.

- Mi? Miért? - nézett rám zavaros tekintettel.

- Mert - fordultam el tőle még mielőtt észrevenné mosolyra húzódó ajkaimat.

- Emma, mi van? - kérdezte tőlem elhagyva becenevemet ami azt jelentette, hogy bevette gonosz viccemet.

- Semmi! Csak nem szeretném, hogy több ilyet csinálj - mondtam ajkaimat összeszorítva hogy ne kuncogjam el magam.

- Miért? Túl gyorsan haladunk, visszavegyek belőle? Jó. Akkor haladjunk lassabban. Úgy jobb lesz? Nem akarlak megbántani cukorfalat. Sosem foglak megbántani - helyezte derekamra kezét, pocakomat ellepve tenyerével. - Annyira imádom a hasad - suttogta fülembe és akkor leesett az álarcom. Vigyorral arcomon pördültem meg tengelyem körül és meglepve Márkot csókoltam meg őt.

- Csak vicceltem - mondtam éneklős hangon.

- Igen? - húzta fel szemöldökét gonoszul vigyorogva. Ajjaj. Pillanatokon belül a hátamon feküdtem ágyamon Márk arcától pár centire. - Meg - csók - fogod - csók - bánni - csók, majd ujjait bordáim közé szúrta.

Torkomat hangos nevetés hagyta el miközben próbáltam leimádkozni Márk kezeit oldalaimról.

- Kérlek - könyörögtem nevetés közben, levegő után kapkodva. A csiklandozást abbahagyva törölte le arcomról lepergett könnycseppeimet majd fejét mellkasomra helyezte.

- Így szeretnék ülni örökre - szorított magához még jobban.

- Azt elhiszem - kuncogtam hajába túrva mire éreztem ahogy vállai megfeszültek.

- Nee, folytasd - tette vissza kezemet fejére, hogy folytassam tincseivel való játszadozásomat - És komolyan. Így szeretnék ülni, ölelni téged, néha puszikkal ellepni arcodat. A lényeg, hogy melletted legyek.

- Tudom - suttogtam meghatódva szavaitól.

- Annyira sajnálom - mondta egy kis csend után.

- Mit?

- Amit akkor mondtam neked. Hogy megbántottalak.

- Márk ezt már megbeszéltük egyszer.

- Tudom, de úgy érzem, hogy nem elég csak egyszer bocsánatot kérni. Senki nem beszélhetne úgy veled, én mégis megtettem. Annyira sajnálom cukorfalat. Minden nap azon rágódom hogy mivel tudnám jobbra csinálni a dolgokat de mindig oda lyukadok ki, hogy a legmegfelelőbb megoldás az lenne hogy visszaszívjam a szavakat, hogy visszatekerjem az időt és ahelyett hogy ordítsak rád és úgy viselkedjek mint egy idióta, arrogáns ember inkább megöleljelek és biztosítsalak hogy melletted leszek.