Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Titok

Reggel elég hamar felébredtem. Lassan felöltöztem és elvégeztem a napi rutinomat. Majd lesétáltam a konyhába, ahol Erica tevékenykedett, de nem volt egyedül. Egy férfi ült ott.
-Jó reggelt!-köszöntem kissé megszeppenve.
-Jó reggelt!-mondták szinte egyszerre.
-Szóval te lennél a fiam barátnője.-mosolygott rám a férfi, akiről kiderült, hogy Adam édesapja.
-Igen.-erőltettem mosolyt az arcomra, de nem volt ínyemre.
-Hol van David?-kérdezte kedvesen én pedig mellé leültem.
Erica elém tett egy csésze kávét.
-Nem tudom. Éjszaka elment.-válaszoltam.
-Összevesztetek?-kíváncsiskodott.
Válaszolni se volt időm, mivel David sétált be a konyhába. Félig kigombolt, rúzsfoltos ingben. A zakója a kezében lógott majd amikor meglátta apját kissé meghőkölt. Majd egy pillanat múlva magabiztosan állt.
-Apa, te mit keresel itt?-kérdezte.-Nem úgy volt, hogy csak pénteken jösztök?
-Úgy volt, fiam.-nézett rajta mérgesen végig.-Anyádék akkor érkeznek, én hamarabb jöttem mint látod. Megakartam ismerni a leendő menyemet.-mondta el egy szuszra.-Merre jártál?-szegezte fiának a kérdést.
Nekem nem volt ezt hallgatni szóval felakartam menni a szobába. Majdnem sikerült is, de elkapta a kezem.
-Engedj el!-néztem rá csúnyán.
Nem akarok vele egy légtérben lenni. Nem érdekel, hogy kivel mit csinál csak engem hagyjon békén.
-Ne haragudj.-mondta mint, aki tényleg megbánta bűneit, de mindketten tudtuk, hogy egy színdarabot játszik.
Nekem ehhez nincs kedvem ilyen korán. Kirántottam kezem a szorításából és elindultam újra a célom felé, de a nappaliba újra utolért.
-Komolyan gondoltam.-ért utol.-Én mondtam légy a barátnőm, hogy játszd el. Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar megérkezik az apám.-suttogta halkan.
-Nem érdekel. Járj nyugodtan kurvázni. Nekünk nincs közünk egymáshoz és nem is lesz. Nem érdekel, hogy kivel mit csinálsz.-mondtam a szemébe.-Felőlem minden éjszaka ott lehetsz. Csak engem hagyj békén.-mondtam és pofon vágtam.
Erre a falhoz nyomott.
-Megmondtam, hogy ezt ne csináld!-nézett mérgesen a szemeimben.
-Ha nem a testvéremről lenne szó már itt sem lennék.-néztünk farkasszemet.
-Fiam!-szólt rá az apja.-Azonnal engedd el.
Erre ő el lépett tőlem és én végre elindulhattam felfelé.
-Tudod nagyon jól, hogy egyszer sem csaltam meg az anyádat. Te meg..-csíptem el a beszédük egy részét majd beléptem a szobába.
Az ágyra feküdtem majd a telefonomat a kezembe vettem. Két nem fogadott hívásom volt Katytől és egy Masontől. Elsőnek az öcsémet hívtam fel.
-Szia, Zoé.-köszönt.-Hogy vagy?
-Szia. Meg vagyok. Te?-kérdeztem vissza.
-Én is. Nagyon hiányzol, nővérkém.-mondtam.
Nekem pedig ketté hasadt a szívem.
-Ma átmegyek hozzád. Suli után.-mondtam kissé vidámabban.
-Örülök neki. Várni foglak, de most le kell tennem, mert kezdődik az óra.
-Rendben. Figyelj oda. Szia.
-Szia.
Majd másodszorra a barátnőmet hívtam, aki azonnal fel is vette és egy akkorát sikított, hogy azt hittem megsüketülök.
-Eljegyzett.-kiáltotta boldogan.
-Gratulálok.-mondtam mosolyogva.
Majd belépett a szobába David. Elég sokáig beszéltek az apjával.
-Elmondta, hogy te segítettél neki.-közben folyamatosan figyelt majd eltűnt a fürdőbe.
-Igen.-mosolyogtam.
-Ma találkozunk? Sok mindent kell megbeszélni.
-Menj majd át Masonhoz és majd oda megyek.-válaszoltam.
-Rendben. Mikor?
-Legyen 6 óra.
-Rendben. Ott leszek.
-Jól van.-válaszoltam majd David kilépett a fürdőből.-Most mennem kell. Szia.
-Szia.-köszönt el.
-Kivel beszéltél?-kérdezte.
-A barátnőmmel.
-Menj reggelizni.-kötötte meg a nyakkendőjét.-Utána mentek vásárolni.
-Nem kell a pénzed.-álltam fel.
-Ez nem kívánságműsor, a jegyesem leszel nem sokára.-mondta flegmán.
-Akkor se fizess helyettem.-néztem rá mérgesen.
-Ne kezdd megint.-forgatta a szemeit.
-De elkezdem.-mondtam bosszúsan.
A válasza erre az volt, hogy felkapott és kilépett velem a szobából.
-Tegyél le azonnal.-ütöttem meg a hátát.
Nem szólt semmit csak levitt a lépcsőn.
-Eressz már el!-ütöttem meg újra.
-Parancsolj.-tett le a konyhába.
-Utállak.-néztem rá szúrósan.
-Már kezdem megszokni.-nevette el magát.
Majd kiment a konyhából engem ott hagyva. Utálatos ez a fickó. Azt hiszi, hogy ő bármit megtehet. A pénz nem fogja boldoggá tenni, sőt azzal nem old meg semmit, de egyszer rá fog jönni. Azt hiszi szükségem van a pénzére. Pedig kicsit sem. Nekem nem kell a pénze. Ki tudja mennyi ember vére tapad a kezére. Mennyi drogot árult a fiataloknak és ez még csak egy kis része. Híre van a családjának. Mindenki tudja, hogy kik is ők.

**Davis Peterson**
A konyhából azonnal a dolgozómba vettem az irányt. Mikor beléptem apám a székembe ült.
-Beszéltetek?-tért azonnal a lényegre.
-Haragszik, de lehoztam a konyhába reggelizni.-mondtam.-Utána meg Erica elviszi vásárolni.-ültem le vele szemben.
-Csodálkozol, hogy haragszik?-szegezte apám nekem a kérdést.
Igazából nem. Megértem őt. Választás elé állítottam és miattam az egyetlen családtagjától is távol kell lennie, hogy teljesítsem apám kívánságát. Nem értem, hogy miért ilyen fontos ez neki. Igaz, hogy ő is hamar vette el anyát, de ők szerették egymást. Mi meg semmit nem érzünk egymás iránt.
-Nem.-válaszoltam hosszas hallgatás után.
-Vasárnapra szervezek egy partit, ahol megkérheted a kezét.-vágta rá.
Én csak elképedtem ezen és próbáltam azt mutatni, hogy mennyire örülök ennek.
-Miért ilyen hamar?-kérdeztem kíváncsian.-Nem olyan rég jöttünk össze.
-Fiam, el kell mondanom valamit.-válaszolt bánatosan.-Pár hónappal ezelőtt rosszul lettem..-kezdte a mesélést, amit én is tudtam, mivel édesanyám értesített, de megnyugtatott, hogy minden rendben.-kórházba szállítottak. Azt mondtam, hogy minden rendben van, de nem így történt.-hajtotta le a fejét.
Én csak csodálkozva figyeltem.
-Miről beszélsz, apa?-kérdeztem felháborodottan.
-Rákos vagyok, fiam.-nézett könnyes szemmel az én szemeimben.-Maximum 3 évet jósoltak az orvosok.
-Mi?! Az nem lehet. Ez képtelenség!-keltem ki magamból és felugrottam a székből.
-Sajnálom, fiam.-mondta szomorúan.-Ezért akarom látni azt, hogy van melletted egy társ, akitől gyerekeid lesznek. Rád akarom hagyni az egész maffiát.-mondta szigorúan.
-Nem halhatsz meg!-kiabáltam és sepertem le az asztalt.
-Nyugodj meg, fiam-állt fel az asztaltól és közelebb akart jönni.
-Hogy nyugodjak meg? Az apám haldoklik!-kiabáltam rá majd dühösen rontottam ki az ajtón.
Az udvaron láttam, hogy Zoé akkor indult útnak. A garázsba vettem az irányt. Beszálltam a BMW-be és dühösen indultam útnak. A kapunál látták, hogy nem vagyok jó passzban. Azonnal nyitották az ajtót és én útnak indultam. Elsőnek céltalanul bolyongtam a lehető legnagyobb sebességgel. Majd gondoltam egyet és az egyik klubbomba vettem az irányt.
-Senki ne zavarjon!-mondtam az őröknek és bementem az irodámba.
-Ez képtelenség!-temettem a kezeimbe az arcomat.-Nem halhat meg az apám!-gurult le egy könnycsepp a szememből, amit durván le is töröltem.-Nem! Nem! Nem!-üvöltöttem újra és az asztalom tartalmát lesepertem.
Majd a szekrényhez léptem és egy üveg whiskeyt vettem elő. Egy jó nagy kortyot húztam belőle.
A telefonom után nyúltam, de közben folyamatosan ürítettem az üveg tartalmát.
-Halló?!-szólt bele.
-Mikor értek haza?-kérdeztem meg Zoét.
-Nem tudom, de utána meglátogatom az öcsémet.
-Jó.-nyomtam rá a telefont majd kiittam az utolsó kortyot is és a falhoz vágtam az üveget.
Egy újabb üveg itallal folytattam és az üres üveg ugyan, így a falnak csapódva tört szét. Már a harmadik üveget vettem elő amikor a barátom jött be.
-Mondtam ne zavarjon senki.-mondtam neki háttal és egy nagyot kortyoltam.
-Itt meg mi történt?-lépett közelebb és megpróbálta kivenni a kezemből a piát.
-Semmi.-mondtam semlegesen majd leültem a székembe.-Mit keresel itt?-kérdeztem kicsit sem kedvesen.
-Jövő héten a hajó hozza a szállítmányt.-válaszolt, de engem hidegen hagyott a munka.
Jelen pillanatban nem érdekelt semmi.
-Haldoklik az apám.-mondtam el a legjobb barátomnak.
5 éve ismerjük egymást, de azóta folyamatosan mellettem áll és segít. Az életem minden egyes apró részletét is ismeri. Sose ítélt el és nem is félt tőlem. Nem a pénz miatt a barátom és ezt nagyra becsülöm benne.
-Mi?-döbbent le.
-Rákos. 3 éve van hátra maximum.-soroltam el, amit tudok.
-Úristen.-nem tudta, hogy mit mondjon.
Hát barátom én sem tudom, hogy ilyenkor mi a jó.
-Bármiben tudok segíteni csak szólj.-jött közelebb és megveregette a vállamat.
-Köszönöm.-mondtam lehajtott fejjel és nyeltem egy újabb kortyot.
-A csajod vagy ki ő neked?-kérdezte.
Egyedül ő tudta, hogy mi nem vagyunk együtt csak egy színjátékot játszunk.
-Elküldtem vásárolni.-mondtam.-A jegyesem lesz vasárnaptól. Apám miatt meg kell tennem.-mondtam őszintén és egy újabb kortyot ittam.
-De nem szereted, még csak nem is ismered.-mondta döbbenten Dominic.
-Apám boldogsága mindennél fontosabb.-húztam le az utolsó kortyot is és eldobtam az üveget.
-Jaj, barátom.-mondta együtt érzően.
Majd felálltam és mentem volna a szekrényhez.
-Ne igyál többet!-szólt rám.-Haza viszlek meg ide beküldök valakit, hogy pakoljon össze.
-Nem megyek még haza.-ültem vissza a helyemre.
-Rendben.-ült le velem szemben.-Akkor itt ülünk.
Én a kezembe temettem az arcomat és millió gondolt forgott a fejemben. Boldoggá szeretném tenni az apámat. Azt szeretné, hogy boldog házasságom lenne. Egy olyan nővel, akit szeretek.
Meg kell ismernem Zoét. Mihamarabb feleségül veszem és apám örülni fog. Ez a vágya és én teljesítem. Csak azt kell elérnem, hogy megkedveljen ez a bestia. Gyűlöl. Legszívesebben leütne, de muszáj megszelídítenem.
Felálltam az asztaltól és imbolyogva indultam el.
-Hová akarsz menni?-nézett rám.
-Haza.
-Várj segítek.
Elsőnek tiltakoztam, de amikor beláttam, hogy nem igazán megy a menés elfogadtam a segítségét. Amikor kiléptünk az irodából az egyik őr azonnal segítségemre sietett. Majd az autómba beültetve szállított haza Dominic. A házamnál az őrök segíteni próbáltak, de ellöktem őket, hogy én tudok járni.
Valahogy bejutottam a házba és egyenesen a szobámba vettem volna az irányt, ha az apám nem állja az utam.
-Merre jártál?-jött közelebb.-Idáig érzem az alkoholszagodat.-mondta.
Átfutott az agyamon, hogy nem sokáig láthatom már. Könnyes szemmel borultam azonnal a nyakába.
-Nem akarlak elveszíteni, apa.-suttogtam, hogy senki ne hallja meg.
-Én se titeket.-mondta elhaló hangon.-Ne csináld ezt magaddal, fiam. Zoéval se tedd ezt és bánj vele kedvesen.-veregette meg a hátam.
-Próbálkozom, apa.-töröltem meg a szemem és elhajoltam.-Azt szeretném, ha boldog lennél.
-Boldog vagyok fiam.-törölte ő is meg a szemeit.-Szeretnék kisunokát a halálom előtt. Úgy akarok elmenni, hogy egy erős társ van melletted.
-Tudom, apa.-mondtam majd elindultam a lépcsőkhöz.-Reggel találkozunk.
Elindultam fel a lépcsőn egyenesen a szobámba. Az ajtónál megtorpantam majd végre kinyitottam. Ott feküdt az ágyon a telefonját nyomkodva.
-Már megint részeg vagy?-mondta lesajnálóan.
Én csak leültem az ágy végébe és felgyűrtem az ingem ujjait. Nem tudtam, hogy elmondjam-e neki, de végül úgy döntöttem elmondom.
-Haldoklik az apám.-néztem rá szomorúan.
Mintha megtört volna benne valamit a telefonját eldobva szelte át a köztünk lévő távolságot.
-Mi? Mikor tudtad meg?-kérdezte majd gondolkozott rajta, hogy a kezét a hátamra tegye-e.
-Ma reggel mondta el.-néztem könnyes szemmel.
-Nagyon sajnálom.-ölelt meg hirtelen, ami nem csak engem, hanem őt is meglepte.
Elakart húzódni tőlem, de még jobban szorítottam magamhoz.
-Nem akarom elveszíteni.-suttogtam.
-Tudom.-simogatta a hátam megnyugtatóan.-Bármiben tudok segíteni csak szólj. Átérzem a fájdalmad.
-Köszönöm.-húzódtam el tőle.-Megyek lezuhanyzok.-álltam fel az ágyról.
-Rendben. -továbbra is engem figyelt.
Tudta jól, hogy mit érzek.
-Hogy veszítetted el a szüleidet?-néztem vissza rá.
-Autóbaleset.-mondta szomorúan és legördült egy könnycsepp a szeméből, amit gyorsan le is törölt.
-Részvétem.-mondtam és beléptem a fürdőbe.
A zuhany után mintha sokkal józanabb lennék. Egy szál törölközőben léptem ki a fürdőből. Mand a gardróbba azonnal fel is öltöztem.
Láttam, hogy ki vannak sírva a szemei. Tudtam, hogy a szülei miatt van ez.
-Apámat boldoggá akarom tenni.-álltam neki háttal.-Azért akarok egy feleséget.
-Megértem.-bólintott majd felállt.
-Hová mész?-ráncoltam a homlokomat.
-A kanapén aludni.-fogta magához a párnát.
-Erre nincs szükség.-álltam az útját.
-Átérzem a helyzeted. Tudom, hogy mennyire fáj ez neked, de ez még nem jelenti azt, hogy én szeretlek.-mondta ridegen.
Tudtam jól. Tudtam, hogy igazat mond, de mégis fájtak a szavai. Nem érzek iránta semmit, de legalább aludhatna velem egy ágyban.
-Majd alszok én a kanapén.-fogtam meg a kezében lévő párnát és elindultam a ajtó felé.
-Ez a te ágyad.-mondta.
-Tudom, de apám miatt elakarom ásni a csatabárdot.-néztem vissza rá.
Nem válaszolt semmit csak állt ott. Nem tudta, hogy kit szólhatna ehhez. Én kiléptem az ajtón és a nappaliba menve elfoglaltam a kanapét.
Folyton az apám járt a fejemben és az, hogy örömet okozzak neki. Millió gondolattal a fejemben aludtam el.