Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Béke

Reggel olyan kilenc körül keltem fel. Mikor körbe néztem egyedül feküdtem az ágyban. Azonnal a telefonomért nyúltam. David számát tárcsáztam.
-Jó reggelt.-szólt bele vidáman.
-Jó reggelt.-szólaltam meg.-Hol vagy?-dőltem az ágy támlájának
-Az irodámba.-válaszolt.-Be kellett jönnöm
-Ja, rendben.-mondtam.
-Miért?
-Csak reggel nem voltál itt és mondom felhívlak. Tudod, hogy nincs e baj.
-Nincsen baj, kedvesem. Te nyugodtan pihenj.
-Van egy kis dolgom.-mondtam
-Mégis mi?
-Hát, azt nem szeretném elmondani.
-Zoé!-szólt rám
-Ahj, de nem mondhatom el.-sóhajtottam
-Légyszíves.-kért meg
-Majd itthon.-forgattam meg a szemeimet, amit ő nem látott
-Rendben van, szerelmem.-hallottam a hangján, hogy mosolyog.-Sietek haza.
-Jól van.-válaszoltam.-Szia.
-Szia.
Na mégis, hogy mondjam el neki, hogy a testvéreivel szándékozom beszélni? Mi van akkor, ha emiatt összeveszünk vagy megharagszik?
Fogalmam sincs most, hogy mit tegyek, de muszáj beszélnem velük. Tegnap, ahogy láttam az apósom arcán a szenvedést elhatároztam, hogy ma elbeszélgetek velük.
Feltápászkodtam az ágyból és a fürdőbe mentem be. Ott elvégeztem a napi rutinomat, majd a gardróbot támadtam meg. Egy szaggatott farmert vettem fel, fekete pulóverrel és hozzá szokásosan egy magassarkút.
Egy táskába bedobáltam a telefonom és még néhány dolgot. A vállamra tettem és úgy sétáltam le a konyhába.
-Jó reggelt.-köszöntem mosolyogva
-Jó reggelt, kedveském.-mondta kedvesen.-Mit kérsz reggelire?
-Csak egy szendvicset.-mondtam.
Előhalásztam a telefonomat, amig az idős nő tevékenykedett. Felhívtam Amandát.
-Haló?-szólt bele
-Szia.-köszöntem.
-Szia, Zoé.-köszönt
-Otthon vagy?-kérdeztem
-Igen. Miért?
-James?-kérdeztem újra
-Ő is itt van.
-A szüleitek?-kérdeztem
-Elmentek a kórházba. Van valami baj?
-Nincs baj. Maradjatok otthon. 20 perc körülbelül és ott vagyok.
-Rendben van.
Elköszöntem tőle és bontottam a vonalat. A táskába visszatettem és elkezdtem reggelizni.
-Készítsek még valamit?-kérdezte miközben letett elém egy pohár narancslét
-Nem, köszönöm.-mosolyogtam rá
-Még legalább egyél egy kis gyümölcsöt, vagy joghurtot.-pillantott rám
-David uszított rám?-kacagtam fel
-Mondta, hogy keveset eszel.-mosolygott.
-Jó.-mosolyogtam én is.
Elvettem egy joghurtot és bekanalaztam.
-Így jobb?-kérdeztem mosolyogva
-Nem teljesen, de kezdetnek megfelel.-mosolygott
-A gyógyszereket ideadod?-kérdeztem
-Persze.-válaszolt és már hozta is
-Köszönöm.
Ittam egy kortyot az innivalóból, majd kiszedtem mind a 3 szem gyógyszert, és egyesével szedtem be. Megittam az utolsó kortyot is és a táskámat a vállamra vettem.
Elköszöntem Ericatól és kisiettem az ajtón.
-Taylor!-szóltam neki
-Igen, asszonyom?!-sietett oda
-Elszeretnék menni az apósomékhoz.
-Egy pillanat és húzom az autót.-kocogott el és pár pillanat múlva elém parkolt
Kinyitotta az ajtót és én beszálltam hátra. Elindította az autót és útnak indultunk. Szerencsére nem messze laktak tőlünk, ezért hamar oda is értünk. Behajtott a hatalmas vaskerítésen és a lépcső előtt állt meg.  Kiszállt az autóból és kinyitotta nekem az ajtót.
-Köszönöm.-válaszoltam.
A korlátba kapaszkodva sétáltam fel a hatalmas lépcsőn. Kinyitottam az ajtót és beljebb mentem. A nappaliban hangokat hallottam és odasétáltam.
-Sziasztok!-köszöntem
Köszöntek ők is és megöleltem őket.
-Baj van?-fürkészte az arcomat James.
-Nem, vagyis beszélgetni szeretnék veletek.
-Rendben.-mondta James.-Foglalj helyet.
-Kint beszéljünk. Jó?-néztem mindkettőjükre.
-Jó.-mondta Amanda.-Hozatok teát.-sietett el
Addig mi kisétáltunk és helyet foglaltunk az asztalnál. Nem sokára Amanda is megérkezett egy tálcával. Mindenki elé rakott le egy csészét.
-Láttuk a képet.-ült le Amanda.-Nagyon édes.
-Igen.-bólogatott James is
-Köszönjük.
-Miről szeretnél beszélni?-kérdezte Amy.
-Nos, -tettem le az ölemből a táskát és összefontam az asztalon a kezemet. – elsőnek is leszögezném, hogy ezt ne kioktatásnak vegyétek, hanem rá szeretnélek vezetni titeket a dolgokra.
Láttam, ahogy mindketten ráncolták a homlokukat. Nem értették, hogy miről van szó.
-Öhm..oké.-szólaltam elsőnek a sógoróm, de látszott a zavarodottság rajta.
-Mint mondtam tegnap itt jártunk, de ugye ti nem voltatok itthon.-mosolyogtam rájuk enyhén, hogy ne ilyen feszülten üljenek itt.-Beszélgettünk és szóba kerültetek ti is, hogy nagyon sokat eljárkáltok itthonról.
-Mire akarsz kilyukadni?-dőlt előre a székében a fiú.
-Láttam az édesapátok szemében a szomorúságot.-hagytam figyelmen kívül a kérdését.-Rosszul esik neki, mivel tudja, hogy ebből a betegségből nem tud felépülni.
Amanda szólásra nyitotta a száját, de nem hagytam, hogy megszólaljon.
-Ezt elszeretném mondani. Utána pedig a többi a ti döntésetek.-néztem rá.-Mint tudjátok az én szüleim meghaltak. Tudjátok, hogy mit megadnák azért, hogy újra láthassam őket?-csuklott el a hangom.-Elhiszem, hogy fiatalok vagytok és szerelmesek és még sorolhatnám, de a család az első. Ezt én is megszegtem most.-mosolyodtam el keserűen.-DE! Bármikor megkérdezhetitek Masontól, hogy mindig mellette voltam. Nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy mi ketten maradtunk és a kis öcsém csak rám számíthat. Mindent megtettem érte. Az egyetem mellett folyamatosan dolgoztam, hogy eltudjam tartani. Feltudjátok ezt fogni?-a szemeim fátyolosak lettek.-Hiába ott voltam neki, de lecsúszott nagyon mélyre. Droghoz nyúlt, de mivel mellette voltam kitudtam segíteni. Leszokott róla. Szerintem ezt te is tudod.-pillantottam Amandára.-Bármit megtennék, de tényleg bármit, hogy újra átölelhessem őket. Amikor a baleset volt én pont a barátnőmhöz indultam. Anya mondta nagyon figyeljek oda. Sose szerették, amikor délután vagy este mászkáltam, de én elmentem. Az évfordulójukat mentek megünnepelni, de haza már nem értek.-potyogtam a könnyeim és próbáltam letörölni őket.-Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy kevesebbet járjatok el itthonról. Próbáljatok minél több időt tölteni vele, mert nem tudni, hogy mikor jön el a vég. Lehet az egyik pillanatban itt van, de a másikban nincs. Utána csak saját magátokat fogjátok hibáztatni, és rá fogtok jönni arra, hogy bolond voltam, hogy nem törődtem vele elég időt. Nem foglalkoztam vele eleget, és nem öleltem magamhoz még megtehetem.-töröltem le a könnyeimet
Őket kémleltem. Láttam, hogy Amanda sír és törölgeti az arcát. James pedig nagyon tartotta magát, hogy ne sírjon. Erősnek mutatta magát, de tudom nagyon jól, hogy nagyon érzelmes egy fiú.
A sógorom szólásra nyitotta a száját majd becsukta. Ezt pedig még kétszer megismételte. 
-Igazad van.-szólalt meg végre
Hangja rekedt volt.
-Annyira ostoba vagyok.-temette Amy az arcát a kezeibe
-Nem vagy ostoba. Csak fiatal vagy.-álltam fel és megöleltem.-Csak szerettem volna, ha ezt tudjátok.-simogattam meg a vállát
-Köszönjük, hogy ezt elmondtad.-szólalt meg hirtelen James.
-Ne köszönjétek.-mosolyogtam rá
Leültem vissza a székre és belekortyoltam a teámba. Már kissé kihűlt. Még párat kortyoltam belőle, amikor csörgött a telefonom. Előhalásztam a táskából és a képernyőre pillantottam.
Katy neve villogott. Azonnal a zöld ikont elhúztam.
-Szia.-szóltam bele
-Szia.-erőtlennek tűnt a hangja.-Tudunk találkozni?
-Persze. Hol és mikor?
-Eltudsz jönni hozzám? Most.
-Indulok.-nyomtam ki a telefont.-Nekem mennem kell.-öleltem meg őket.-Bármi van nyugodtan írjatok vagy hívjatok.
-Rendben.-mondta Amy
Elköszöntünk és már siettem is ki az autóhoz.
-Hová vihetem?-kérdezte mikor beszálltam
-A barátnőmhöz.-válaszoltam és hátra döntöttem a fejemet.
Egy zsebkendőt szedtem ki a táskából és megtöröltem az arcomat. Az út csendben telt. Időközben bekapcsolta a rádiót. Hatalmas sorok voltak előttünk, de végre a ház elé érkeztünk. Becsengettem és Josh nyitott ajtót.
-Szia.-nyitotta ki az ajtót
-Szia. Azonnal jöttem.-álltam meg egy pillanatra.-Mi a baj?
-Majd bent.-engedett előre és egyszerre sétáltunk be.
A kanapén ült egy pléddel volt betakarva. Előre meredt csak. A táskát a kisasztalra dobtam és odasiettem hozzá.
-Úristen.-öleltem magamhoz.-Mi történt?-toltam el, hogy a szemébe tudjak nézni
-Nem mertelek felhívni.-mondta szomorúan
-Miért?-kérdeztem szomorúan
-Az utóbbi időben kicsit eltávolodtunk.-mondta szomorúan
Nekem pedig összeszorult a szívem.
-Sajnálom.-öleltem újra magamhoz
-Pár napja legurultam a lépcsőn.-csuklott el a hangja
Azonnal rá kaptam a fejemet.
-Hogy mi?-néztem aggódva
-Az utolsó pár lépcsőfokról lecsúsztam. Ez volt a szerencsém. A pici nem sérült meg.-vezette hatalmas pocakjára a kezét.-Veszélyeztetett terhes lettem. Zoé, annyira megijedtem, hogy elvesztem a kisbabámat.-kezdett el zokogni és a nyakamba borult
-Annyira, de annyira sajnálom.-öleltem szorosan.-Olyan rossz barátnőd vagyok.-kezdtem el sírni.-Melletted kellett volna lennem.-simogattam a hátát
-Dehogy vagy rossz barátnő. Csak..csak..-kezdte el.-...szólnom kellett volna neked.-sóhajtott
-Ígérd meg, ha bármi van szólsz.-néztem mélyen a szemeibe.
-Megígérem.
Egymást ölelve ültünk hosszú percekig. Josh csak a fotelből figyelt minket. Nem akarta megzavarni ezt az idillt. Olyan rossz volt, így látnom őt. Az még rosszabb, hogy ennyi ideig nem kerestük egymást. Utoljára a szülinapomon voltak jelen, de az már lassan 1 hónapja volt.
Örültem, hogy újra egymásra találtunk és, hogy minden rendben van végre. Megbeszéltünk mindent és megfogadtuk, hogy innentől kezdve újra minden nap keressük egymást. Még, ha csak pár percet is tudunk beszélni. Szükségem volt a legjobb barátnőmre, ahogy neki is szüksége volt rám. Nem akartam elveszíteni, pedig annyira közel jártam ahhoz. Nem gondolkodtam és messzebb vizekre sodorta az élet tőlem azokat, akiket nagyon szeretek és mindig ott voltak nekem, amikor csak kellett. Annyira jót és rosszat átéltünk már Katyvel, hogy az hihetetlen. Évek óta barátnők vagyunk és azok is leszünk. Többé nem leszek ilyen figyelmetlen. Nem tehetem meg újra ezt.
Hibáztatom magam, mivel ez nagy részben az én hibás is. Szerelmes lettem, emiatt pedig olyan mámoros az elmém, hogy néha nem tudok tisztán gondolkodni sem. Bár, egyrészről ők is kereshettek volna engem, de nem tették. Mindenkinek meg van a maga kis saját élete. Jelen voltam egymáséba és ezután is jelen leszünk.
Ezután a beszélgetés után felfrissülve és megkönnyülve éreztem magam. Újra közel vagyok hozzá. Órákat töltöttem velük és nem akartam magamra hagyni, de már ideje volt mennem. Meg kellett látogatnom még az apósomat.
A kocsiban ülve elmélkedtem a mai napról. Végeredményben jól sült el. Felvilágosítottam a két Peterson testvért, aminek örültem. Nem akartam, hogy szenvedjen az apjuk. Rendes fájdalmas volt, ahogy tegnap kimondta azokat a szavakat. Amikor rápillantottam tudtam, hogy mit kell tennem. Nem szóltam neki, hogy beszélek velük és helyre teszem őket. Tudtam, hogy úgy sem hagynám. Emiatt titokban gondoltam, hogy ezt meg kell tennem. Ennyivel tartozom neki. Boldognak szeretném látni és ez csak úgy sikerülhet, ha a gyermekei a közelében vannak. Remélem, hogy Amanda és James nagyon átgondolták ezt az egészet és ott ülnek az édesapjuk mellett.
Katynek is örültem, hogy újra a mindennapjaim részese lehet. Már munkába se jár, ami azért jó, hogy többet találkozhatom vele. Szükségem volt erre a beszélgetésre. Helyre kellett tenni a dolgokat, mert ezt a távolság idővel egy mély gödörré alakult volna, amibe, ha belezuhanunk sose tudunk belőle kijönni. Ha nem jövünk ki belőle, akkor pedig örökre elveszítettem volna. Ezt sosem akartam és, így már minden rendben lesz ezután. Most szüksége van rám nagyon, mivel hibáztatja magát, amiért majdnem elveszítette a kisbabáját. Sokáig kellett nyugtatnom, hogy ne éljen ebbe a tudatban.
Josh is segített. Mindig is hű társa volt és jóban, rosszban mellette állt. Örülök, hogy egy ilyen emberrel van a barátnőm. Tudom, hogy ha én nem is vagyok ott ő majd vigyázz rá. Megvédi ebben biztos vagyok.
Már csak az öcsémmel kell beszélnem. Az egy hosszú beszélgetés lesz, és erre pedig a holnapi napot szánom. Idő kell, hogy beszéljünk. Azt szeretném, ha újra mellettem lenne.
Lassan az autó leparkolt és nyitódott nekem az ajtó. Meglepődésemre David állt velem szembe.
-Hát te?-húztam fel az egyik szemöldökömet
-Meglátogatom apát.-mosolygott.
-Én is miatta jöttem.-szorítottam magamhoz a táskámat.
-Taylor, haza mehetsz. Majd velem haza jön Zoé.-hajolt az ablakhoz.
-Igenis uram.-válaszolt és már indult is.
Átkarolta a vállamat és úgy sétáltunk fel a lépcsőn.
-Mikor érkeztél?-pillantottam rá
-Olyan 30-40 perce.-mosolygott rám.-Beszélgettem a testvéreimmel, majd apát is megnéztem. Beszélgettünk.-sandított rám
-Igazán?-haraptam be az ajkamat.
-Igen.-mosolygott.-James egész nap itthon volt.-mondta a lépcső tetején.-Sőt, Amanda is. Most is bent ülnek.
-Komolyan?-döbbentem meg.
-Igen.-nyitotta ki nekem az ajtót.-Te hol is jártál?
-Majd otthon megbeszéljük.-mondtam és előre sétáltam tőle
A nappaliba ült az egész család. Tényleg megleptek. Amikor megláttak Amanda szaladt elsőnek hozzám. Szorosan megölelt.
-Köszönöm.-súgta a fülembe
Csak rá mosolyogtam és tovább mentem. Megöleltem Jamest, majd az anyósomat és az apósomat.
-Hogy van?-ültem vele szembe
-Jól, köszönöm.-mosolygott rám. Szemei másról árulkodtak. Látszott rajta, hogy fáradt.-Te hogy vagy?
-Én is jól vagyok, köszönöm.-mosolyogtam és hátra dőltem a fotelba.
David a karfán foglalt helyet.
-Annak örülök.-mondta kedvesen.-Hozzatok Zoénak is innivalót.-szólt a bejárónőnek
Az csak engedelmesen bólintott és már ment is.
-Az orvos mit mondott?-érdeklődtem
-Szerinte jól reagálok a kezelésekre.
-Ez nagyon jó hír.-mosolyogtam rá
-Igen az.-mosolygott.-Én mégis annak örülök, így együtt van a család.-nézett körbe
-Mi mindig itt leszünk, apa.-karolta át Amanda és nyomott egy puszit az arcára
-Ez így igaz, apa.-mosolygott James kedvesen
-Köszönöm nektek.-nézte mind a három gyermekét
Az anyósom mosolyogva figyelte őket. Nem sokára meghozták a gyümölcslevemet, aminek csak a felét fogyasztottam el és az asztalra tettem. Körülbelül fél órát voltunk ott, majd elindultunk haza.
A kocsiban ülve tárcsáztam Masont.
-Szia.-szóltam bele kedvesen
-Szia, nővérkém.-hallottam meg a hangját
-Holnap szeretnék veled találkozni.
-Rendben van.-mondta.-Mikor?
-11-re nálad leszek.
-Várlak.-hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Elköszöntem tőle és kinyomtam a telefont. 
-Akkor már tudom a holnapi programodat.-mosolygott
-Még utána benézek Katyhez.-mondtam.-Meg nem tudom
-Jól van.-mosolygott rám
Lassan haza érkeztünk és kiszálltunk az autóból.
-Még egy beszámolóval tartozol.-mondta mosolyogva miközben a lépcsőn sétáltunk
-Részletest kérsz vagy rövidet?-pillantottam rá
-Részletest.-vigyorgott
-Rendben.-válaszoltam.
A nappaliba sétáltam és a kanapén helyet foglaltam. Lerúgtam magamról a magassarkút, és felhúztam a lábaimat. Ő mellém telepedett és magához húzva átkarolt.
-Akkor kezdem az elején.-mosolyogtam rá.-Bár, van egy olyan sanda gyanúm, hogy te azt már tudod.-kuncogtam fel
-Tőled szeretném hallani.-puszilt a hajamba
-Hát ugye felkeltem meg elkészültem..-kezdtem el
-Azért, ne ennyire részletesen.-nevetett fel
-Te mondtad, hogy részeletes legyen.-nevettem rá
-Csak mesélj már.-nevetett.
-Elmentem a szüleidhez, mivel tudtam, hogy nincsenek otthon. Beszéltem a testvéreiddel, hogy ne hagyják magára az apukátokat. Tegnap láttam a szemeibe azt a fájdalmat. Késztetést éreztem arra, hogy cselekednem kell.-néztem a szemeibe.-Nekik is elmondtam ezt. Meséltem nekik a szüleimről és, hogy milyen rövid az élet. Úgy tűnik megértették, mert mellette voltak.
-Köszönöm, Zoé.-húzott magához.-Annyira hálás vagyok neked, hogy ezt tetted, de komolyan.-ezt mind a szemeimbe mondta.-Szeretlek. Nagyon, nagyon szeretlek.-csókolt meg
-Én is nagyon szeretlek.-néztem szerelmesen a szemeibe
-Azután mit csináltál?-simogatta meg az arcomat.
A mellkasára hajtottam a fejemet.
-Hívott Katy, hogy beszélni akar. Furdalt a lelkiismeret, hogy úgy eltávolodtunk. Amúgy is menni szerettem volna hozzá.-meséltem.-Elmesélte, hogy leesett a lépcsőről. Szerencsére a kicsinek nem lett baja, de annyira össze van törve. Én pedig annyira rossz barátnő vagyok.-suttogtam elhaló hangon és az első kövér könnycsepp legurult
Felemelte a fejemet az államnál fogva. Letörölte a könnyimet és mélyen a szemeimbe nézett.
-Te egy nagyszerű ember vagy. Egy nagyszerű, barát, egy nagyon jó testvér és tökéletes feleség vagy. Ne törd azon az agyad, hogy rossz barátnő vagy, mert nem vagy az. Sajnos pont akkor nem lehettél mellette, de már mellette vagy és ez a lényeg.-mondta kedvesen
A szavai nagyon jól estek. Teljes csodálattal néztem rá.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.-Nagyon köszönöm.-öleltem magamhoz és az ölébe ültem.
-Ez az igazság, szerelmem.-nyomott egy puszit az arcomra.