Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Baba

Október 10.
Reggel az ébresztő hangjára ébredtem. Boldogan pislogtam párat, és felültem a kényelmet biztosító ágyamból.
-Te már fel vagy?-fordultam felé
-Igen. Már vártam a mai napot.-mosolygott rám és egy puszit nyomott az arcomra
-Ma láthatjuk.-simítottam a hasamra
Elmosolyodott, és kezét a kezemre vezette.
-Lassan készüljünk.-keltem ki az ágyból.
Egyenesen a fürdőszobába sétáltam, ahol lezuhanyoztam és elvégeztem a napi rutinomat. Egy köntöst magamra tekerve léptem ki onnan. Még én a gardróbba nézelődtem, addig ő a fürdőben tevékenykedett.
Egész lényemet boldogság járta át, és folyamatosan csak mosolyogni tudtam. Ma láthatom a gyermekemet, ami hatalmas öröm a számomra.
Felhúztam magamra egy szoknyát, és egy blúzt. Magassarkúba bújtattam a lábaimat. Egy táskába bepakoltam a papírokat, és a telefonomat is beledobtam. Megfésülködtem és befújtam magam.
Amikor késznek nyilvánítottam magam leültem az ágy végébe. Megvártam még ő is elkészüljön. Egy öltönynadrágot viselt, egy kék inggel kombinálta.
-Mehetünk?-pillantottam rá izgatottan
-Még iszok egy kávét.-karolt át.-Nem szeretnél reggelizni?-kémlelte az arcomat
-Nem. Nem vagyok éhes.-mosolyogtam.
A táskámat a kezembe vettem, és úgy siettem le a lépcsőn egyenesen a konyhába. Leültem a székre még ő megitta a reggeli koffein adagját. Én is ittam pár korty gyümölcslét és már mehettünk is.
Előre engedett, a kocsiba is megvárta még beszállok, és úgy ment át a másik oldalra. Becsatoltam a biztonságiövemet és már indult is.
-Annyira jó látni így.-pillantott rám a kerítés előtt
-Köszönöm.-mosolyogtam
A táskám az ölembe volt és azt markolásztam. Alig vártam, hogy a kórházhoz érjünk végre. Türelmetlenül doboltam még oda nem érünk.
-Nyugalom.-eresztett felém egy mosolyt és megfogta a kezemet
-Nyugodt vagyok. Csak már várom, hogy ott legyünk.-mondtam kedvesen.
Az embereket figyeltem, ahogy végzik a mindennapi kis dolgaikat. Elmosolyodtam. Volt, aki szomorúan ballagott magányosan, de elég sok fiatal is lézengett a városban. Hiába volt még korán az élet ugyan úgy folyt.
40 perc múlva végre a kórház parkolójában álltunk. Pár percet köröznünk kellett, hogy találjunk egy szabad helyet. A táskámat a kezembe vettem és kiszálltam az autóból. Lezárta a kocsit és mellém sétált. Kéz a kézben mentünk be a hatalmas ajtón. A recepcióhoz sétáltunk.
-Mennyi az  idő?-pillantottam a férjemre
-10:48.-válaszolt
Bólintottam és hölgy felé fordultam.
-Jó napot.-mondtam kedvesen.-Liza Brown doktornőhöz jöttem. Mára van időpontom.
-Jó napot.-mosolygott rám.-Egy pillanat és megnézem.
-Köszönöm.
Elkezdett pötyögni a gépen, majd újra felénk fordult.
-Még egy pár percet várni kell, mert vannak nála még.-mondta kedvesen.-Addig kérem foglaljanak helyet és majd szólítjuk.
-Nagyon szépen köszönöm.-mondtam és megfordulva kerestem egy ülőhelyet
-Akkor most várunk.-jelentette ki és leült mellém.
-Pontosan.-mosolyogtam rá
-Addig kérsz valamit?-tette combomra a kezét
Meleg tenyere szinte perzselte a bőrömet.
-Nem, köszönöm.-hajtottam a fejem a vállára
Körülbelül 10 percet várakoztunk, amikor az előbbi nővér sétált elénk.
-Jöjjenek.-mosolygott
Felálltunk és követtek. Az irodájába vezetett elsőként.
-Menjenek.-nyitott nekünk ajtót és már sietett is tovább a dolgára
-Jó napot.-léptem be mosolyogva
David is köszöntötte és bemutatkozott, majd intett, hogy foglaljunk helyet.
-Nos Mrs.Peterson, megkaptam az eredményeket.-mondta kedvesen.-Sőt, arról is értesültem, hogy volt egy balesete. Ezt nagyon sajnálom.-pillantott rám szomorúan
-Igen, de szerencsére nem történt baj.-tettem a kezem a hasamra
-Igen, ennek nagyon örültem.-látszott rajta, hogy nagyon kedves és empatikus.-Szóval az eredmények.-folytatta.-Minden rendben van velük. Semmi gond nincs.-mosolygott.
-Ennek örülök.-dőltem hátra a székembe
David csak mosolyogva figyelt.
-Rosszullét, hányás, hányinger szokott még lenni?-figyelt
-Néha igen.-válaszoltam
-Írok fel gyógyszereket, amiket szednie kell.-kezdett a laptopjába pötyögni
Pár pillanat múlva felállt a székéből, és elsétált a nyomtatóig. A receptekkel tért vissza, amiket gondosan aláírt és felém nyújtott. Elpakoltam azokat a táskámba.
-Köszönöm.
-Akkor mehetünk is megnézni a magzatot.-állt fel újra a székéből
Kinyitotta az ajtót és előre engedett minket. A vizsgálóba mentünk, ahol múltkor is voltunk.
-A szoknyát lejjebb kéne húzni és felsőt levenni.-foglalt helyet és elindította a gépet
-Rendben.-válaszoltam
David kezébe nyomtam a táskámat. A felsőmet egy székre tettem csak le, a szoknyámon a cipzárt lehúztam és vissza hajtottam a szoknya peremét.
-Feküdjön fel.-kérte
Egy papírt gyűrt a szoknyámhoz, és zselét tett a hasamra. Már izgatottan vártam, hogy megláthassam a kisbabámat.
Bár pillanat múlva pedig láttam és hallhattam a szívdobogását.
-Úristen.-kaptam a szám elé a kezemet
Egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Néztem őt és csal folyt a könnyem. Csodálatos érzés, hogy egy kis élet növekszik bennem, akit nem sokára a karomba zárhatok. Ez egy igaz szerelem, amit senki se vehet el tőlem. Fejjel lefelé feküdt és a lábai keresztbe voltak a kis angyalkámnak.
David közelebb lépett és megszorította a kezemet.
-Minden rendben vele?-remegett meg a hangja
-Igen. Nagyon szépen fejlődik.-válaszolt
Majd kinagyította a képet és megmutatta a kicsi kezecskéit és lábacskáit. Közben magyarázott, hogy minden végtagja arányos és nincsen baj. 
-A nemét megtudhatjuk?-kérdezte a szerelmem
-Sajnos nem tudom megmondani, mivel fejjel lefelé fekszik és pont takarja magát.
Kértünk képet, és amikor kész lett mondta, hogy öltözhetek. Elkezdtem a hasamat törölgetni.
-A következő vizsgálat az...-kezdett a naptárába nézelődni-..az november 7.-pillantott rám
-Rendben.-mosolyogtam rá.
Felhúztam a cipzáram és a felsőmet is felvettem.
-Akkor kész is vagyunk.-mosolygott
Elköszöntünk tőle, és távozáskor David pénzt nyomott a kezébe. A recepción kifizettük az összeget, amit elkértek és mehettünk is. A táskám még mindig az ő kezébe pihent.
-Ez hihetetlen.-suttogta maga elé az autóban ülve
Elmosolyodtam és újra és újra a fényképet bámultam. Olyan kicsi és törékeny, de számomra ő jelenti a világot. Jó érzéssel töltött el, hogy láthattam. Még, ha nem is testközelből még, de újra láthattam a pici babámat, akit már most nagyon szeretek.
-Köszönöm.-suttogta elhaló hangon a szemembe nézve
-Mit?-ráncoltam mosolyogva a homlokomat
-A babánkat.-tette a hasamra a kezét
Hozzá bújtam és egy csókot nyomtam a szájára.
-Te is kellettél hozzá.-mosolyogtam rá
-De te hordod 9 hónapig, benned növekszik és te viseled el a rosszulléteket is és még sorolhatnám.-nyomott egy puszit a halántékomra.-Nagyon szeretlek.
-Én is szeretlek.-válaszoltam és bekapcsolta az övet
-A legközelebbi gyógyszertárnál megállunk és megveszem a gyógyszereket.
-Rendben.-mosolyogtam rá.-A képeket betetted a táskámba?-figyeltem rá miközben elindította az autót
-Az egyiket igen.-mosolygott.-A másikat megtartom.-simította meg a zakóját
-Szóval ott tartod.-nevettem fel
-Csak addig még nem veszek egy képkeretet.-mosolygott.-Utána pedig kiteszem az irodába, hogy minden rá tudjak gondolni, meg persze rád.-vigyorgott-A közösképünk mellé fogom tenni.
-Nem hiszlek el.-ráztam hihetetlenül a fejemet
Nagyjából 10 perc után meglátott egy gyógyszertárt, és elkérte a recepteket, hogy ki tudja váltani. Nem sokára egy zacskóval tért vissza, amiben mind a 3 felírt gyógyszer lapult. Kinyitottam és a kesztyűtartóba tette bele.
Elindultunk, de nem sokára újra megállt egy étterem előtt.
-Még nem ettél.-szállt ki
Hozzá bújva sétáltam be az épületbe.
-Mit szeretnél enni?-ültünk le egy közeli asztalhoz
-Ühm..-kezdtem el gondolkozni.-...legyen mondjuk pizza.-válaszoltam
-Akkor pizzázunk.-mosolygott
Intett a pincérnek, aki hamar mellettünk is termett. Egy nagy Hawaii pizzát kért, mert tudta, hogy az a kedvencem. Mellé hozatott még innivalót is.
-Nagyon boldog vagyok.-fogta meg az asztalon lévő kezemet
-Én is.-mosolyogtam rá
-De nagyon huncut, mivel nem mutatta meg megát az apukájának.
-Majd legközelebb.-mosolyogtam kedvesen.
Nem sokára ki is hozták a kért rendelést. Én csak két szeletet fogyasztottam el.
-Elég is volt?-kérdezte miközben ő a többit fogyasztotta
-Igen.-válaszoltam és ittam egy kortyot
-Biztos?
-Biztos.-mosolyogtam
Miután végeztünk kifelé igyekeztünk. Szembe meglátott egy boltot, ahová besietett és tudott venni képkeretet.
-Kész is.-mondta az autóban ülve és a képet bámulta
-Elmegyünk a szüleidhez?-pillantottam rá.-Oda szeretném adni a képet.
-Persze.-válaszolt
Bekapcsoltam a rádiót és azt kezdtem el hallgatni. Hihetetlenül boldog voltam és a mosoly nem akart eltűnni az arcomról. Csak a kicsire tudtam gondolni. Már annyira vártam, hogy eltelje ez a pár hónap és karomba tarthassam. Akár éjszakákat is járkálnák vele csak legyen már velem.
-Olyan lassan telik az idő.-sóhajtottam
-Mármint?-pillantott rám mosolyogva.
-A terhességre gondolok.
Lassan a szülei házához értünk. Kiszálltunk az autóból és a házba igyekeztünk. A kezünket összekulcsolta.
-Hahó!-kiabálta el magát David.-Anya?! Apa?-
-Lehet nincsenek itthon.-néztem körbe és ekkor jelent meg a bejárónő
Illedelmesen köszönt.
-A szülei a kertben teáznak.-mondta kedvesen.-Csak ők vannak itthon
-Rendben.-válaszolt David
Kisétáltunk a teraszra, ahol ott ültek. Köszöntöttük őket és helyet foglaltunk. Innivalót hozatott nekünk azonnal.
A táskámhoz nyúltam és előhalásztam a képet. Átnyújtottam nekik és elérzékenyülve figyelték a képet.
-Minden rendben vele?-kérdezte az anyósom
-Igen, teljesen egészséges.-mosolyogtam rá
-Lehet tudni már a nemét?-figyelt rám az apósom
-Még sajnos nem, mert pont nem úgy feküdt.
-Nem baj. Az a lényeg, hogy egészséges.-mosolygott rám az anyósom.-Fiam, te is apa leszel.-mondta büszkén és átölelte
Az édesapja mosolyogva figyelte ezt a pillanatot, de mégis szomorúságot is véltem felfedezni a szemeiben.
Tudtam, hogy miért. Látszott rajta, hogy fél és szomorú, de a családja előtt ezt nem akarta kimutatni. Inkább úgy csinált mint, ha minden rendben lenne. Ő is tudta, hogy nincs így, ahogy mi is tudtuk. Ez csak álca volt, hogy ne legyenek szomorúak.
Davidra figyeltem, aki büszkén mosolygott. Mégis összeszorult a szívem, ha csak arra gondoltam, hogy beteg az édesapja. Teljesen át tudtam érezni azt, amit ő érezhet ezzel kapcsolatban. Ez hatalmas fájdalom, hogy egy gyereknek végig kell nézni a szülei elveszítést. Éreztem, ahogy a könnyek utat akarnak törni, de a plafonra pillantottam és sűrűn pislogtam.
Tudom, hogy fentről figyelnek és büszkék rám. Tudják, hogy megtaláltam a boldogságot, hogy szerelmes vagyok. Mély levegőt vettem és újra rájuk figyeltem.
David engem kémlelt.
-Minden rendben?-suttogta, mivel a szülei nagy beszélgetésekbe voltak
-Igen.-válaszoltam és megfogtam a kezét.-A többiek?-fordultam feléjük
-Elmentek miután felkeltek.-mondta szomorúan az apósom.-Általában mindig ezt csinálják
Megesett a szívem rajta. Szeretem őket, de elég sokszor elmennek otthonról, amit nem kéne. Ki tudja, hogy mennyi ideig lehet velük az édesapjuk. Ezt a időt vele kéne tölteniük. Elhiszem, hogy fiatalok és szórakozásra vágynak, de első a család.
Ekkor észbe kaptam, hogy én is eltávolodtam Masonnal. Szerelmes lettem én is, ahogy ő is, de attól nem szabadott volna ennyire. Mindig egymás mellett álltunk, főleg a szüleink halála után. A legmélyebb gödréből rántottam ki. Támaszt nyújtottam neki. Sose hagytam magára, de egy ideje megtettem. Nagyon mardos a lelkiismeret ezért.
Beszélnem kell vele. Meg is fogom tenni, de elsőnek Amandával és Masonnal kell beszélnem.
-Sajnálom.-szólaltam meg és újra a témára koncentráltam.