Hawaii

5.5K 157 10
                                    


Reggel az ébresztő hangjára keltünk fel. Felmordultam és a másik oldalamra fordultam, mivel nehezemre esett felkelni a tegnapi nap után.
Olyan hajnal 1 felé járhatott az idő, amikor is beestünk az ajtón. Ma pedig korán keltünk, hogy minél hamarabb ott legyünk. Még hajnalban elpakoltunk minden szükséges dolgot, hogy ne reggel keljen ezzel se szenvednünk.
Nagyot nyújtózkodtam és felültem.
-Jó reggelt.-adtam puszit az arcára
-Jó reggelt.-húzott magához.
Kikászálódtam az ágyból és egyenesen a fürdőszobába mentem. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem. Egy fekete ceruzaszoknyát vettem fel, amit egy blúzzal párosítottam. Még felhúztam a magassarkúmat is. Egy táskába bepakoltam néhány fontos dolgot, és a vállamra véve sétáltam vissza a szobába. Már a férjem is nagyjából kész volt. 
Még gyorsan magára kapta a szokásos ing kombinációját.
-Még reggelizünk leviszik a bőröndöket.-pillantott rám
-Jól van.-válaszoltam
Lesétáltunk a konyhába, ahol Erica szorgoskodott.
-Jó reggelt.-köszöntem neki kedvesen
-Jó reggelt.-köszönt vissza
Még David is elmormolt egy köszönés félét, és az asztalhoz ültünk. Ő a szokásos kávéját kortyolgatta, én pedig a gyümölcslevemet.
Csak néhány falat pirítóst ettem jammel.
-Nem eszel még?-simította meg a hátamat
-Már nem. Elég volt.-toltam odébb a tányéromat.
Még ő is befejezte a reggelit. Elköszöntünk Ericatól és kisétáltunk az autóhoz. A csomagok már a csomagtartóba hevertek. Mi hátra ültünk be, Taylor pedig a volán mögé. 
A repülőtér egy órára volt tőlünk. A forgalomnak köszönhetően elég hamar ott is voltunk. A magángép ránk várt.
Ez a nászútunkat idézte fel bennem. Elmosolyodtam az emlékre, és kiszálltam az autóból. A géphez sétáltam, ahol David segített felszállni. A bőröndjeinket és elpakolták és már indulhattunk is.
Fél álomba telt el az néhány óra, még végre landoltunk.
-Nagyon elzsibbadtam.-mondtam már, amikor a talajon voltunk
Nyújtózkodtam egyet.
-Ne is mond.-válaszolt.
Egy autó felé vettük az irányt, amiben egy sofőr is volt. Érkezésünkre kiszállt az autóból, és Davidnak a kezébe adta a kulcsokat.
Beszálltunk az autóba, és megvártuk még bepakolják a csomagokat. Egy hatalmas mosoly terült el az arcomon, amikor körbe néztem.
-Minek örülsz?-tette combomra a kezét
-Hogy újra itt vagyunk.-mondtam még mindig vigyorogva.
Intettek Davidnak, hogy minden be van pakolva és indulhatunk. Azonnal indította is az autót.
-Újra itt.-emésztette a szavakat és elmosolyodott.
Az út a szállodáig csendesen telt el. Csak a rádió halk moraja hallatszódott. Én az elsuhanó tájat kémleltem, illetve felidéztem azt a pár szép napot, amit itt töltöttünk el.
Leparkolt az ismerős építmény előtt.
-Sajnos most más szobába leszünk.-karolt át.
-Nem baj.-libbentünk be a hallba
A recepcióra mentünk, ahol azonnal adták is a kulcsokat. A bőröndjeinket kiszedték az autóból és utánunk hozták. Most a 2.emeleten voltunk.
Megkerestük a szobát, ahol leszünk.
-Köszönjük.-vette el a férjem a bőröndöket és bezárta az ajtót.
Kipakolgattam a ruhákat a szekrénybe. A bőröndöket pedig oldalra húztam. Körül néztem a helyiségben. Egy hatalmas franciaágy helyezkedett el középen, felette egy festmény volt, ami Hawaiit ábrázolta. A falak szürkék volt, az ágy mellett pedig két íróasztal. A kilátás pedig gyönyörű volt.
-Van egy baj.-fordultam felé miután kielemeztem a szobát
-Mi?-aggódva sietett mellém
-Éhes vagyok.-haraptam be a számat
Elsőnek csak csúnyán nézett majd elmosolyodott.
-Már megijedtem.-karolt át és megpuszilt.-Orvosoljuk a bajt.-kacagott
-Ennek örülök.-vigyorogtam rá.
-Ebéd után lemehetnék úszni.-mondta.-Este pedig lesz egy táncest a parton.
-Uh, ez jól hangzik.-szólaltam meg és beszálltunk a liftbe
-Akkor a mai programunk meg is van.-mondta vidáman
A szálloda éttermébe mentünk, ahol a teraszon foglaltunk helyett. A kilátás így teljes mértékben elénk tárult. Nem sokára egy pincér jelent meg étlapokkal a kezében.
Miután kikértünk valami fura nevezetű specialitást, a pincérfiú el is tűnt és nem sokára az ételeinkkel tért vissza. 
-Mmm..ez finom.-kóstoltam meg.-Kérsz?-nyújtottam felé a villámon heverő falatot
Ő közelebb hajolt és megette róla.
-Tényleg jó.-mondta miután lenyelte.-Te is kóstold meg.-vigyorgott rám és levágott egy darab húst. Mindent elfogyasztottunk a tányérunkról. Azután felmentünk összeszedni a strandra ruhát. Egy kisebb táskába pakoltuk be a szükséges dolgokat.
-Kész.-elvette tőlem a táskát és úgy indultunk le-Erre semmi szükség.
-De.-puszilt meg.-Vigyáznom kell rátok.
-Aranyos vagy.-öleltem meg.
Csak elmosolyodott és lementünk az autóhoz. Beszálltunk és indulhattunk is az úticélunkhoz.
-Bekapcsolod a rádiót?-kérdeztem az ablaknak döntve a fejemet
-Persze.-be is nyomta
-Köszönöm.-mosolyogtam rá
-Rosszul érzed magad?-kérdezte
-Csak kicsit fáj a fejem.-válaszoltam
-A közelben van egy patika. Ott megállok.
Így is történt. 10 perc múlva már szaladt is be az épületbe. Hozott innivalót is nekem.
-Tessék.-zárta be az autót.
Bevettem a gyógyszert és ittam utána.
-Köszönöm.
Csendben voltam még meg nem érkeztünk a partra. Lassan kezdett elmúlni a fejfájásom, aminek hihetetlenül örültem.
-Jobban vagy?-karolt át miközben sétáltunk.
-Már igen.-mosolyogtam rá
Az öltözőkhöz sétáltunk, hogy átvehessük a fürdőruhát.
-Bemehetek veled?-döntötte oldalra a fejét mosolyogva.
-Gyere.-mosolyogtam én is
Levettem magamról mindent és átvettem a bikinimet. Persze, ő minden egyes mozdulatomat figyelemmel kísérte.
-Nem szeretnél öltözni?-kérdeztem mikor felé fordultam teljesen
Csak a felsőjétől szabadult meg.
-Ja, de.-nevetett fel
Lekapta a maradék ruháját is és felvette a fürdőnadrágját. Elpakoltunk mindent, az ajtót kulcsra zártuk és a napágyak felé vettük az irányt.
A szemüveget felvettem és úgy feküdtem ki.
-Olyan jó itt.-mosolyogtam csukott szemmel.
-Nekem is tetszik a látvány.-feltoltam a fejemre a szemüveget
Engem figyelt.
-A tájat nézd.-forgattam meg a szemeimet
-Azt néztem.-vigyorgott.-Jössz a vízbe?-nyújtotta a kezét
-Beviszel?-vigyorogtam rá
Felemelt és már a vízbe tartottunk. Kellemes meleg volt. Elég sokáig szórakoztunk a vízben. Majd én úgy döntöttem, hogy kijövök, mert elég volt a vízből.
David még kicsit maradt. Én pedig a távolból figyeltem. Annyira szeretem, hogy az valami hihetetlen. Teljesen megbabonázott, magába bolondított és nem tudok menekülni előle. Mondjuk soha se akarnák előle menekülni. Ő már az életem része, sőt ő jelenti számomra azt.
Hasamra vezettem a kezemet és elmosolyodtam.
-Min gondolkodsz?-törte meg a csendet
-A babán.-mosolyogtam rá.
-Őt is elhozzuk ide.-ült le a lábamhoz.-Amikor megyünk a vizsgálatra, meg tudják mondani, hogy kisfiú vagy kislány?-érdeklődött
-Ha szerencsénk van igen.-mosolyogtam rá
-Ha nincs?
-Akkor majd csak később.-válaszoltam mosolyogva
Lefeküdt a mellettem lévő nyugágyra és úgy kommunikáltunk. Szó esett nagyjából mindenről, de legfőképp a kicsiről beszélt nekem. Amikor a szemei néztem és megláttam azt a csillogást, ahogy ő áhítattal beszélt miket fognak csinálni elérzékenyültem.
Órákat feküdtünk az árnyékban, és élveztük a kellemes időt.
-Mit hozzak inni?-állt fel
-Ananászlét.-vigyorogtam
-Sietek.
Egy közeli bódéhoz sétált, de mivel láttam, hogy az egyik lány igencsak beszél neki felálltam. Felé sétáltam direkt.
-Szívem, mi tartott eddig?-karoltam át direkt. Majd a lányra sandítottam.-Ohh, helló.-köszöntem
Láttam a meglepettséget az arcán.
-Szia.-mondta, de látni lehetett, hogy nehezére esett köszönni.-Én megyek is.-fordult sarkon
-Idióta.-morogtam Davidra és ott hagytam
Elsőnek csak döbbentem állt, majd mikor realizálta, hogy mi is történt utánam jött.
-Most mi az?-ült le mellém
-Miért kell neked bájcsevegni?-förmedtem rá
-Erről só sincs.-válaszolt.-Már nem egyszer elküldtem, de olyan mint a piócák
-Na persze.-kaptam ki a kezéből az innivalómat.
-Most féltékeny vagy?-vigyorodott el
-Nem.-dőltem hátra rá sem nézve
-Ohh, dehogynem.-vigyorogva jött oda és átkarolt.-Nekem nincs szükségem ilyen nőkre. Csak kellette magát hátha bejön nekem. Csak arra nem számított, hogy nekem van egy gyönyörű feleségem.-mondta
-Folytasd.-mondtam és ittam az innivalómból.
-Akit nagyon szeretek és le nem cserélném.-puszilt meg
-Remélem is.-néztem szúrósan
-Ezt tudd.
Még elég sokáig kint voltunk, mivel már a nap lemenőbe volt, amikor úgy döntöttünk, hogy ideje vissza menni a szállodába.
Fáradtak voltunk, vagyis én mindenképpen. A szállodába érve felvittük a cuccunkat, és lementünk vacsorázni.
-Akkor lemegyünk a táncestre?-kérdezett rá
-De ne sokáig. Jó?-mondtam
-Rendben, szerelmem.
A vacsora végeztével átöltöztünk olyan ruhába, ami oda illik és úgy mentünk le oda. A szálloda báltermébe volt az egész szervezbe. Gyönyörűen ki volt díszítve az egész hely.
Hangulatos volt, és a zene is kellemesen szólt.
-Egy tánc és mehetünk is aludni.-mondta 20 perc után
-Legyen.-álltam fel
Egy romantikus, lassú szám csendült fel. A vállára hajtottam a fejemet.
Miután táncoltunk tényleg felmentünk a szobába.
-Nagyon fáradt vagyok.-sóhajtottam fel
-Minden rendben?
Csak bólogattam. Átvettem a pizsamámat. Semmi erőm nem volt ahhoz, hogy lefürödjek. Mikor bedőltem az ágyba már el is aludtam.

Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)حيث تعيش القصص. اكتشف الآن