Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Esküvő

Eljött a nap, amit olyan nagyon terveztek. A nap, amit mindenki várt rajtam kívül.
Korán reggel már keltettek. Pontosabban öt óra után pár perccel. Nem volt kedvem felkelni, de muszáj volt. Kikászálódtam az ágyból nehézkesen.
Elsőnek a fürdőt vettem célba, hogy megmossam az arcomat és elmehessek wc-re és egy gyors zuhanyt is vettem. Majd lesétáltam a konyhába, ahol Erica vidáman tevékenykedett.
-Jó reggelt.-köszöntem neki.
-Jó reggelt.-köszönt vidáman és elém tett egy csésze gőzölgő kávét.
Enyhén rámosolyogva fogadtam el. Tovább csinálta a dolgát, hogy kész legyen a reggelivel.
-Nem vagyok éhes.-mosolyogtam rá.
Nem volt se étvágyam, sem pedig kedvem ehhez az egészhez. Valahogy végig kell csinálnom. A gyomrom görcsbe volt, mivel eddig nem igazán gondoltam ebbe bele.
-Enned kell. Rosszul leszel.-simogatta meg a vállamat kedvesen.
Bólintottam majd ettem pár harapás pirítóst.
-David hol van?-kérdeztem rá egy 15 perc múlva.
-A dolgozószobába.
-Megnézem.-álltam fel az asztaltól
Elindultam felé és kopogás nélkül nyitottam be.
-Már fura lenne, ha kopognál.-nevetett rám.
A szemei kicsit karikásak voltak. Látszott rajta, hogy keveset aludt.
-Ez is hozzám tartozik.-nevettem fel és leültem vele szembe.
-Fáradtnak tűnsz és feszültnek.-nézett rám.
-Mivel az vagyok.-hajtottam a fejemet az asztalra.
-Mikor értél haza?
-Éjfél után. Talán egy óra is lehetett.-dünnyögtem.-Te?-emeltem fel a fejemet.
-Kettő felé.-mosolygott.-Jól szórakoztál?
-Igen.-néztem rá.-Te?
-Jobban szórakoztam volna, ha te is ott vagy.
-Hiányzott a kötekedésem?-húztam fel a szemöldökömet.
-Pontosan.
-Érdekes.-dőltem hátra a székben.
-Igaz?-mosolygott rám.
-Miért hiányoztam?
-Titok.-vigyorgott rám.-Miért vagy feszült?-váltott témát
-Komolyan kérdezed?-néztem rá.
-Sajnálom, hogy kényszerítettelek az elején. Azt is, hogy sokszor bunkó voltam veled.-sorolta a dolgokat és én közbe vágtam.
-Sokszor?-nevettem fel.-Inkább az esetek 80%-ában.
-Igazad van. Nem egyszer bántam veled rosszul és okoztam neked fájdalmat, de nem kell félned. Melletted fogok állni és nem fog semmi bajod esni.-mosolygott rám.
Hirtelen azt se tudtam, hogy mit szóljak hozzá vagy mit lenne helyes mondanom.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Látom még valami nyomja a szíved.-mosolygott rám kedvesen.
-Az esküvő.-néztem rá.-Egy tucat ember ott lesz és mindenki ismer téged.
-Tudom, de nem esik bajod.
-Meg kell előttük csókolnod.-néztem rá kétségbeesetten.
-Egy szájra puszi?-kérdezett rá.-Ennyivel segíthetek.
-Hát jó.-sóhajtottam hosszas gondolkozás után.
Kopogást hallottunk majd nyílt is az ajtó.
-Itt van a fodrász.-hallottam Erica hangját.
-Megyek.-álltam fel és követtem.
Az emeltre mentünk, ahol már Emma volt.
-Szia.-puszilt meg kétszer kedvesen.
-Szia.-viszonoztam tettét.
-Izgulsz?-nézett vidáman.
-Nagyon.-figyeltem rá.
-Nyugodj meg.-simogatta meg a hátamat.-Ez természetes, de ez csak a boldogságtól van.
Én csak rámosolyogtam. Mondta foglaljak helyet és elkezdte készíteni a hajamat. Jött vele egy férfi is, aki a sminkemet készítette, hogy minél hamarabb készen legyünk, mivel 10-kor kezdődik az esküvő.
Miközben készülődtünk David öltönyét kivitték a szobából és nem sokára megjelent Maria és Amanda, akik boldogan figyeltek engem.
Miután kész lettem segítettek a ruhámat felvenni, ami egyszerűen gyönyörű volt. A tükörbe bele pillantva egy teljesen más személyt láttam. Mintha nem is én lennék. Elmosolyodtam.
Ha élne apa ő kísérne most az oltárhoz és az a férfi állna ott, akit szívből szeretek. Egy kósza könnycseppet töröltem le óvatosan.
Maria magához ölelt.
-Gyönyörű vagy.-nézte a tükörképemet.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Sógornőm!-ölelt magához Amanda.-Elképesztően szép vagy.
Magamhoz öleltem majd szóltak, hogy az öcsém is megérkezett és ideje mennünk.
Óvatosan indultam el a lépcsőn az uszályomat pedig Amanda próbalta fogni, de egyedül nem sok sikerrel járt, amin jót röhögött.
-Majd a templomnál több segítség lesz.-röhögött mikor már leértünk.
Az autónál már ott volt az öcsém öltönyben.
-Gyönyörű vagy nővérkém-ölelt magához.
-Köszönöm.-öleltem én is.
Mi ketten egy autóval utaztunk meg persze egy sofőrrel. A leendő anyósomék pedig egy másik autóval indult el utánunk.
Az út csendesen telt. Nem beszélgettem, hanem a tájat kémleltem és vártam túl legyünk ezen. Még mindig nehéz volt felfognom, hogy nem sokára házas leszek. A férjem pedig nem más lesz mint az itt található maffia feje. Hírük van és nem is akármiért. Mindenki tudja, hogy kik ők, de senki nem tud ellenük tenni. Túlságosan nagy a hatalmuk.
-Készen állsz?-súgta az öcsém mikor megállt a kocsi.
A sofőr kiszállt ajtót nyitni.
-Nem.-néztem a templomt.
-Még meggondolhatod magad.-ekkor nyílt ki az ajtó.
Segített kiszállni nekem, ami nem volt túl könnyű. Pár kislány körbe is fogott és megfogta az uszályomat.
-Bármit megteszek érted, testvérkém.-néztem rá.
-Köszönöm.-ölelt magához.-Már amúgy nem hiszem, hogy bántana.
-Miből gondolod?-ráncoltam a homlokomat.
-A testvérével vagyok és neki nem hiszen, hogy akarna fájdalmat okozni.
-Nem tudom, Mason. Nem tudom.-néztem rá.
-Ha nem akarod végig csinálni akkor beszélek vele.
-Végig csinálom. Nem akarom, hogy bajod essen.-karoltam bele.
-Zoé..
-Semmi, Zoé.-néztem rá.-Induljunk.
Elindultunk a lépcsőkön egyenesen a templomba. Az ajtó előtt egy pillanatra megtorpantam, de mély levegőt véve tovább indultunk. Felcsendült a szokásos dallam, amit mindenki olyan jól ismer. Egy mosolyt erőltettem magam, hogy úgy vonuljak végig. Két kislány virágszirmokat szórt el előttem. Rájuk pillantottam és boldogság járta át az egész testem.
Remélem, hogy nekem is lesz egy kislányom. Mindentől meg fogom óvni. Semmi baja nem lehet.
Felpillantottam. Ő ott állt öltönyben és engem figyelt. A szemeiben boldogságot fedeztem fel. A tömegen gyorsan végig futtattam a szemeimet. A szülei boldogan és elérzékenyülve figyeltek hol engem és hol őt.
Nem akartam szomorúságot okozni nekik. Nem akartam, hogy szenvedjenek. Ez már nem csak az öcsémről szól, hanem róluk is. Sok mindent megtettek értem, amit nem fogok elfelejteni.
Mellé értünk. Egy hatalmas mosoly terült el az arcán. Mason súgott valamit a fülébe. Nekem egy puszit nyomott az arcomra és a helyére sétált.
-Csodálatosan nézel ki.-nézett végig rajtam.
-Köszönöm.-mosolyogtam.
A pap felé fordultunk és elkezdte a szokásos monológját. Miközben ő beszélt nekem folyamatosan pörgött az agyam és most kezdtem felfogni, hogy mindjárt a felesége leszek. Most jutott el a tudattomig. Elképesztő, de az jobban, hogy én itt állok és még nem szaladtam el.
A lelkem mélyén azt akartam, de nem tehettem meg. Nem akartam senkinek csalódást okozni. Nem tudom ezt megtenni.
Egy bizonyos mondat térített magamhoz az elmélkedésemből. Az a mondat, amiben megkérdezi, hogy férjemül fogadom-e.
Végig néztem a tömegen, akik figyeltek. Mindenki várta a válaszomat. Majd ő rá néztem. A kétségbeesés enyhe szikráját véltem felfedezni a szemeiben.
-Igen.-mondtam a szemeibe.
Mintha megkönnyebbült volna. Még egy halk sóhaj is elhagyta a száját.
Feltette neki is a kérdést. Habozás nélkül igennel felelt. Egymás ujjaira felhúzhattunk a gyűrűket. Rám mosolygott és rám figyelt.
-Megcsókolhatod a menyasszonyt.- hallottam azt a mondatot, amit nem vártam.
Láttam rajta is, hogy vacillál. Nem tudta, hogy megtegye vagy sem.
Egy gyors puszit nyomott a számra.
-Egy igazi csókot kérünk.-kiabált James.-Nem kell szégyenlősködni.
Rá pillantottam és láttam, hogy az édesanyja megsuhintja a vállát.
-Megengeded?-lépett közelebb.
-Nem.-válaszoltam.
Ő a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Két keze közé vette az arcomat és lassan, de szenvedélyesen megcsókolt. A bensőmet különös érzés fogta el.
Jól esett a csókja és még én is meglepődtem ezen. Amikor elakart húzódni vissza csókoltam. Nem csak ő, hanem én is meglepődtem tettemen. Belemosolygott csókunkba és szétváltak ajkaink.
A tömeg tapsolt. Én pedig farkasszemet néztem vele.
Nem tudtam, hogy mit mondhatnák vagy mit nem. Kezemet megfogva sétáltunk ki a templomból. Megvártuk még mindenki kiér és eldobhassam a csokromat. Azután beszálltunk az autóba és elindultunk.
Nem szóltunk egymáshoz. Nem tudhatta ő sem, hogy mit mondjon. Elképedtem magamon és a tettemen. Az érzés pedig, hogy ilyen reakciót váltott ki belőlem megrémisztett. Aggodalomra adott okot, hogy érzek valamit iránta vagy talán szeretem.
Nem az lehetetlen. Nem szerethetem. Nem szeretem. Csak ő volt az első fiú, aki megcsókolt és amiatt váltott ki ilyen érzést. Nem szabad beleképzelnem semmit. Nem szabad azt hitetnem magammal, hogy szeretem. Ez ostobaság és abszurd. Ez nem fordulhat elő.
Lassan megérkeztünk és segített kiszállni. Belé karolva sétáltunk a számunkra kibérlett étterem felé. A vendégek is sorra érkeztek meg utánunk és együtt sétáltunk be.
Még mindig nem beszélgettünk egymással. Elfoglalta mindenki a helyét és már hozták is az enni, illetve innivalókat.
Valahogy nem igazán voltam éhes.
-Egyél.-mosolygott rám.
-Nem igazán vagyok éhes.-néztem a tányérom.
-Kérlek.
Az érzés még mindig bennem kavargott és sehogy se tudtam csitítani a szívem lüktető hangját. Bárhogy akartam ellenkezni a szívemmel az ő ajkaira vágytam. Arra vártam, hogy újra megcsókoljon. Nem tudtam ezt kizárni, se elnyomni magamba.
Lassan elkezdtem enni, de folyamatosan ez járt a fejemben.
Akaratlanul is elmosolyodtam. Újra és újra lejátszottam magamban a pillanatot és nem tudtam elűzni. A lelki szemeim előtt folyamatosan ott lebegett.
Akármennyire próbáltam tiltakozni, de nem tudtam tagadni, hogy érzek iránta valamit.
-Szabad egy táncra?-kérdezte mosolyogva és a kezét nyújtva felém.
-Igen.-mosolyogtam rá.
Átsétáltunk az asztalok között és a középen lévő hatalmas térnél megálltunk. A zene állandóan ment, de mikor meglátta a zenét kezelő fickó, hogy táncolni akarunk egy lassú számot tett be.
Magához húzva kezdtünk el táncolni. Jól esett a közelsége.
-Látom, hogy van valami.-súgta a fülembe. Közben egyik kezével a derekamat tartotta.
-Nincs semmi.-húzódtam el tőle egy kicsit, hogy a szemébe nézhessek.
-Ne hazudj.-húzta széles mosolyra az arcát.
Most figyeltem fel rá jobban. A gyönyörű szemeire, a tökéletes arcára és a mosolyára. Szerintem az lesz a vesztem. Egyszerűen lehengerlő.
Idáig a düh elvakított és nem érdekelt, de ez a csók mégis fura érzéseket váltott ki bennem, amiket nem szabadna éreznem. Utálnom kell őt.
-A csókon gondolkoztam.
-Valahogy sejtettem.-mosolygott rám.-Nekem tetszett.-súgta a fülembe és én elpirultam.
-Inkább táncoljunk.-tereltem a témát.
Hangosan felkacagott.
-Majd beszélni akarok veled a nászútunkon.
-Miről?-néztem a szemeibe.
-Majd meglátod.-kacsintott rám.
-Kíváncsivá tettél.-mosolyogtam rá.
-Remélem, hogy boldoggá is tudlak.-mondta komoly tekintettel.
A lélegzetem is elállt egy pillanatra.
-Táncolhatok én is a menyemmel.-jött mellénk az apósom.
-Hát persze, apa.-mosolygott rá.
Engem elengedett és újra elkezdem táncolni, de most Adammal.
-Jó titeket együtt látni.-mosolygott rám.
-Köszönjük.-mosolyogtam.
-Örülök neki tényleg, hogy te vagy a fiam mellett.-mosolygott.-Tudom, ha már nem leszek akkor egy erős társ lesz mellette és kisegíti a rossz időkben. Pontosan úgy ahogy az én drága Mariam tette velem mindig.-figyelt egy pillanatra a felesége felé, aki ránk mosolygott.
-Én pedig örülök, hogy így gondolja.
Még egy kis ideig táncoltunk majd lekért James is és utána az öcsém.
-Jól vagy?-kérdezte pár perc után.
-Igen.-mosolyogtam rá.-Mikor mondjátok el?-utaltam a mellettünk táncoló Amandára.
-Holnap.-nézte a lányt.-Miután ti elindultatok és átmegyek hozzájuk.
-Csak ügyesen.-szorítottam magamhoz.
-Remélem megengedik.-pillantott rám.
-Megfogják.-mosolyogtam rá.
-Úgy legyen.-ölelt magához.
-Annyira örülnék, ha itt lennének.-hajtottam a fejemet a mellkasára.
-Tudom.-simogatta meg a fejemet.-Büszkék rád.-puszilta meg a fejemet.
-Biztos?-kérdeztem bizonytalanul.
-Igen. A testvéredet előnybe helyezted. Megóvtál engem és felneveltél.-hallgattam a szavait és elérzékenyültem.-Mindig felnéztem rád és mindent köszönök.
-Mason.-mondtam meghatódva és egy könnycsepp gurult le az egész arcomon.
-Ne sírj.-mosolygott rám és letörölte.-Remélem, hogy boldog leszel.
-Legyen igazad.-sóhajtottam.
Nem sokáig táncoltunk. Leültem egy kicsit megpihenni. Közben hozták az újabb fogásokat. A hangulat nagyon jó volt. Mindenki boldogan figyelt minket.
Az italokat is sorra hozták. A pincérek csak úgy sürögtek-forogtak, hogy mindenkit kiszolgáljanak időben. A vendégek egy része táncolt. Jól érezték magukat.
A mosoly levakarhatatlanul ott ült mindenki arcán.
Még engem is felhúztak egy jó párszor táncolni. Vidáman és kifulladva foglaltam el a helyemet.
-Szeretem, ha mosolyogsz.-mondta a mellettem ülő.
-Most boldog vagyok.-néztem rá.
-Örülök neki.-mosolygott.
Csak egymás szemébe bámulva ültünk, de nem is kellett beszélni, mert a csend többet mondott szónál. Érezhető volt, hogy ez több mint egy utálat, sőt az utálat azzal a csókkal elszállt és valami más vette át a helyét. Akármennyire akarom megmenteni magam és magamnak is hazudni akarok, de a szívemet sehogy se tudom becsapni.
Az túl lát mindenen és tudja, hogy mikor hazudik. Nem szeretnék szenvedni pedig. Tudom, hogy fogok, de majd kiderül, hogy megéri-e. Lehet, hogy ő nem érez semmit és csak egy szimpla csók volt neki. Ezer barátnője volt. Na jó, ez kicsit túlzás, de tényleg rengeteg nő fordult meg vele, illetve az ágyában is. Ki tudja, hogy hány szerelme volt? Hány lány volt mellette? Ezt csak ő tudja, de mégis tudni szeretném ezeket.
-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy?-nézett még mindig.
-Igen.-nevettem fel.
-Akkor elmondom akár ezerszer is.-mosolygott.-Nem tudok betelni veled.
-Hagyj már a hülyeségeddel.-nevettem fel.
-Tényleg.-karolt át fél kézzel.
A közelségétől a hasam görcsbe rándult.
-El is kéne hinnem?-húztam fel az egyik szemöldökömet.
-Igen, mivel igazat mondok.-puszilt a hajamba.
-Talán elhiszem.-húztam az agyát.
-Hidd is el.-mosolygott.-Nem hazudok és holnap se fogok.
-Azután már igen?-húzódtam el és felnevettem.
-Nem.-nevetett.-Nem úgy értettem.
-Akkor?
-Megőrjítesz.-nevetett
-Örülök neki.-nevettem továbbra is.
Nem sokáig tudtunk kettesben társalogni, mert mindenki jött sorban gratulálni nekünk és a jókívánságaikat kifejezni. Azután néhányan ünnepi beszédeket mondtak. Volt, amiken elérzékenyültem. Jó, nem is egyet könnyeztem meg.
Még a drága férjem is mondott pár kedves szót, amiken el is nevettem magamat. Nem volt mese és nekem is fel kellett állnom és beszélnem. Izgultam, hogy mit is mondjak.
-Hát, nem vagyok a szavak embere.-nevettem fel.-Meg igazából nem is tudom mit is mondhatnék, de talán kezdjük el valahol..-kezdtem el.-Amikor megismertem akkor egy önző, beképzelt, nagyképű egyént ismertem meg,-mire mindenki felnevetett.-de rá kellett jönnöm, hogy még se annyira bunkó.-nevettem fel.
-Köszi, szívem.-kiáltott.
-Nagyon szívesen.-nevettem.-Tényleg egy érző ember. Csak meg kellett szelídíteni. Nem olyan borzasztó mind, amilyennek a külvilág felé mutatja magát.-mondtam a szemébe nézve.-Én is hamar ítélkeztem és félre ismertem. Attól függetlenül pedig örülök, hogy megismerhettelek.-emeltem a poharamat magasba.
Boldog volt. A szemei csak úgy ragyogtak.
-Tényleg így gondolod?-kérdezte mikor mellé értem.
-Így.-néztem a szemeibe.
-Mi változtatta meg a véleményedet?
-Legyen az én titkom.-vigyorogtam.
-Egyszer úgyis megtudom.
-Hajrá, nagyfiú.-kortyoltam a pezsgőmbe.
Az est további része is vidáman telt. Átöltöztem és utána folyamatosan táncolni hívtak.
A süteményekkel folyamatosan kínáltak minket, amiket mosolyogva kóstolgattam végig. Az italok annyira nem keltették fel a figyelmemet, ahogy a Davidét se.
A tömeg már éjfélre nem igazán bírta a sok ennivalót. Sokan kis pihenőt tartottak és az udvaron szellőztették a fejüket. Miután mindenki vissza tért újra támadásba lendültek a pincérek.
Semmibe se szenvedett senki se hiányt. Én csak mosolyogva ültem és figyeltem a körülöttem történő dolgokat.
Olyan hajnal 3 felé már idejét láttuk, hogy menni kell, mert 8-kor már indulunk a magángéppel. Az emberektől elbúcsúzva, de őket hátra hagyva indultunk el haza.
David vezetett a kocsijával.
-Fáradt vagy?-kérdezte már félúton.
-Már igen.-néztem rá.-Szerintem te is.
-Igen.-válaszolt, de továbbra is az útra koncentrált.
Hamarosan haza is érkeztünk. Kiszálltam és egyszerre indultunk el be.
-Várj.-kapta el a kezemet mielőtt beléphettem volna.
-Mi az?-néztem rá.
-Ölbe viszlek egészen a szobánkig.
-Te hülye vagy.-nevettem fel.
-Nem.-válaszolt és felkapott.
-Te nem vagy normális.-nevettem a karjaiban.
-Egy kicsit.-nevetett.
Lassan és nevetve vitt fel a szobáig. Ott pedig az ágyra letett.
-Megyek átöltözök.-álltam fel.
A fürdőbe kicsit nehezen, de megoldottam, hogy lekerüljön a ruhám. Egy egyszerű rövidnadrágot vettem fel pólóval.
-Reménykedtem, hogy kell a segítségem.-vigyorgott mikor kimentem.
-Valahogy gondoltam.-feküdtem be az ágyba.
-Megyek én is átveszem.-állt fel.-Várj meg.
-Oké.-ásítottam.
Elhelyezkedtem az ágyban. Akárhogy próbáltam nyitva tartani a szemeimet nem ment. Mielőtt kijött volna elnyomott az álom.