Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Baj

***David Peterson szemszöge***
A telefonom csörgésére ébredtem fel. Azonnal az asztalról el is vettem.
-Halló?-szóltam bele halkan nehogy felébresszem.
-David, -hallottam meg hangját a haveromnak.- azonnal ide kéne jönnöd.
-Mi történt?-kérdeztem meg rögtön.
-Majd itt elmondom. Csak siess.-mondta
-Indulok azonnal.-válaszoltam.-Mayát küldd ide.
-Rendben.-azonnal bontotta is a vonalat.
Én amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem és felvettem a cipőmet.
-Mi történt?-kérdezte aggódva Zoé.
-Nem tudom, kedvesem. Pihenj. Nem sokára jövök.-adtam egy puszit a szájára.
-Vigyázz magadra.-nézett mélyen a szemeimbe.
-Vigyázok.
Indultam is útnak, hogy mielőbb odaérjek. Rohantam az autómhoz és hajtottam is mint a bolondok. Minél hamarabb ott szerettem volna lenni, hogy meg tudjam, hogy mi is történt. Dominic hangja a telefonban nagyon zaklatottnak tűnt.
A kocsikat egymás után előztem, hogy ezzel is időt nyerjek magamnak. Majd végre valahára a klubbhoz értem. Kipattantam a járműből és szinte szaladtam be az irodámba. Ott ült már Dom és egy halom papír volt előtte.
-Na?-kérdeztem azonnal
-Haver, nem fogsz ennek örülni.-kezdte el
Tudja nagyon jól, hogy utálom mikor nem mondja rögtön mi van.
-Mondjad már.-szóltam rá erélyesebben.
-Martin nem tudom hogyan, de kijátszott minket. Az egész szállítmányt el kötötte tőlünk, ami ma landolt. -kezdte.-Tegnap meg a klubba nagy vita volt és többen is összeverekedtek, de eltudtam simítani.
-Mi?-akadtam ki
-Sajnálom haver.
-Elmegyek hozzá. Te addig maradj itt és szerezzétek vissza azt, ami az enyém.-jelentettem ki.
Bólintott, hogy megértette.
Ez nem lehet igaz. Nem hiszem el, hogy megtette az a féreg. Nem bírja elfogadni, hogy én irányítok, hogy az én kezembe van minden. Azt hiszi, hogy bármit el vehet tőlem megtorlás nélkül, de ez nincs így.
Az düh az egész testemet elárasztotta. Az asztalomról mindent lesöpörtem és a földön landolt. A díszek és a laptop eltört, a papírok mindenfelé hevertek.
Dominic látta rajtam, hogy jobb, ha nem szól semmit, mert akkor gond lesz. Kikerülve őt azonnal a pincébe rohantam, de ő is követett engem. 
Most megfogom neki mutatni, hogy ki is a főnök, ha eddig nem értette meg. Egyenesen a páncélszekrényhez mentem, ahol beütöttem a kódot és nyílt is az ajtó.
-Mit művelsz?-ért utol
-Elbeszélgetek vele.-válaszoltam és a fegyverek között kezdtem el nézelődni.
El is vettem az egyiket, amit szeretek használni és megtöltöttem. Ledobtam a zakómat és az ingemet is és egy golyóállómellényt vettem fel azután vissza is öltöztem.
-Ne csinálj semmi őrültséget.
Nem válaszoltam neki csak bementem a tárgyalóba.
-Álljatok fel.-ordítottam el magam
Tele volt a terem az én embereimmel, akik csak ültek maguknak. Hangomra azonnal felkapták a fejüket és felsorakoztak. Tudták, hogy engedelmeskedniük kell és nem kérdezhetnek. A legjobbakat hozattam magam mellé és mindig velük megyek.
-Mindenki menjen a páncélszekrényhez.-szólaltam meg újra.-Ki van nyitva. Szerelkezzetek fel és 2 perc múlva a lépcsőnél legyetek.-mihint kimondtam mindenki futóléptekkel ment is.
Feszült voltam és nem tudtam, hogy mire is számíthatok, ezért döntöttem úgy, hogy viszem a csapatomat.
-Én is veled megyek.-sétált mellém Dom.
-Te maradj.-fordultam szembe vele.
-Mindig melletted vagyok, haver.
-Most maradnod kell és innen segítened.-válaszoltam.-Én elboldogulok.
Nem sokára mindenki megérkezett és mögöttem sorra jöttek.
-Ti hátul menjetek ki.-parancsoltam rájuk
Nem kell feltűnősködnünk. Tudom, hogy senki sem szólna, de nem szeretném a vendégeimet elijeszteni még ezzel is, hogy egy csapat fegyverrel felszerelkezett gorilla jön. Útközben az egyik alkalmazottam megakart szólalni, de látta, hogy nem vagyok jó kedvemben, ezért mellőzte. A hatalmas ajtókat nagy sebbel nyitottam ki, amik elég szépen ki is csapódtak.
Az ott ácsorgó őrök a fejüket rögtön felkapták rá, de nem mertek egy szót se szólni. A kocsimhoz sétáltam és beszálltam.
Azonnal tárcsáztam, annak a féregnek a számát.
-Hol vagy?-tértem azonnal a tárgyra mikor felvette.
-Neked is szia, kedves barátom.-hallottam meg vidám hangját.
Direkt csinálja, mivel tudja, hogy ezt úgy sem fogom annyiban hagyni.
-Nem bájcsevegni hívtalak.-mondtam gorombán.
-A házamba.-hallottam a hangján, hogy vigyorog.-Megakarsz látogatni?
Tovább feszegette a húrt, de nem sokáig fogja.
-Meg, barátom.-nyomtam meg a ,,barátom” szót.
-Akkor miért nem találkozunk máshol?-kérdezett rá.
-Emlékszel a régi raktárra, ami a házamtól nem messze van?-kérdezte meg
-Igen.-válaszoltam.
-Gyere oda.
Rányomtam a telefont. A kocsik már mögöttem voltak és várták az indulást, amit percek múlva meg is adtam. Én mentem elől.
Az autókat sorra előztem ki, hogy ott legyek. A forgalom megnehezítette a dolgokat, de minél gyorsabban mentem, hogy behozzam a lemaradást.
Már majdnem ott voltam amikor jött egy hívásom Zoétól.
-Jaj, szerelmem.-mondtam ki hangosan és rányomtam a telefont.
Rosszkor hív. Nagyon rosszkor.
Még párszor próbálkozott, de azokat se vettem fel. Mikor megálltam jött egy üzenetem tőle.
,,Aggódom miattad. Kérlek hívj vagy valami.”
Állt az üzenetben. Azonnal vissza is írtam.
,,Ne aggódj, szerelmem. Nem sokára találkozunk.”
Elküldtem és az anyósülésre dobtam a készüléket. Körülnéztem és láttam, hogy a srácok is itt vannak, de nem voltunk egyedül.
A rakták ajtajában ketten álltak és azon kívül még vagy 4 kocsi volt leparkolva tőlünk nem messze. Mély levegőt véve szálltam ki a járműből. Magam után becsapva indultam a bejárat felé.
Hűségesen egy szó nélkül követtek.
-A főnök azt mondta csak te menj.-mondta az egyik magas kigyúrt.
-Leszarom mit mondott a főnököd.-néztem a szemeibe.-Tudod kivel beszélsz?-kérdeztem. Ő csak bólintott.-Ha még élni akarsz elálltok az útból.-néztem rá. Láttam a szemükben a rettegés enyhe fokát.-Nagyobb hatalmam van mint a ti főnökötöknek.-nevettem el magam.
Arrébb álltak és beengedtek mindannyiunkat. Vigyorogva léptem be az épületbe.
-Nocsak..nocsak.-támaszkodott az asztalnak.
Az emberei távolabb álltak tőle.
-Beszélgessünk.-mentem közelebb hozzá.
Elrugaszkodott az asztaltól és közelebb jött.
-Beszéljünk.-vigyorgott rám.
-Küldd ki az embereidet.-böktem a háta mögé.-Akkor én is ki küldöm őket.
Láttam, hogy elkezdd ezen agyalni majd egy perc múlva meg is szólalt.
-Nem.-vigyorog rám.
-Csak nem félsz?-húztam ki magamat.
-Tőled?-nevette el magát
-Tőlem.-válaszoltam.-Én ki küldöm őket, mert senkitől nem ijedek meg. Főleg nem tőled.-böktem a mellkasára.
-Lássuk.-vigyorgott rám.
-Srácok, -fordultam a csapatom felé vigyorogva.-menjetek ki.
Engedelmesen ki is sétáltak. Megakarta ő is mutatni, hogy ki is ő
Intett a gorilláinak és azonnal mentek is. Az ajtót maguk után bezárva ketten maradtunk. Azon voltam, hogy a tervem sikerüljön és mindent vissza tudjunk szerezni.
-Hallgatlak.-húzta ki magát.
-Miért loptál meg?-szegeztem neki azonnal a kérdést
-Nem volt a neved rá írva.-vigyorgott a szemembe.
-Kérdeztem.-léptem közelebb hozzá.
Már szinte a szájába álltam.
-Na és, hogy van a feleséged?-nézett vigyorogva rám.-Hallottam volt egy balesete.
-Ehhez neked semmi közöd.-ragadtam meg a gallérját.
Tudtam, hogy ezt azért teszi, hogy felbőszítsen és elég jó úton jár hozzá.
-Kár lett volna érte.-röhögött.-Gyönyörű egy nő.-vigyorgott és én bevertem neki egyet.
A földre zuhant.
-Ne merészelj róla beszélni.-néztem rá
Éppen akkor tápászkodott fel.
-Ezt nem kellett volna.-ütött meg, de nem számítottam rá és pont az arcomat érte az ütés.
Megtántorodtam a hirtelen jött ütéstől, de csak egy percig tartott. Azonnal neki ugrottam és ott ütöttük egymást, ahol csak tudtuk.
A földre került és rávetettem magam. Az arcát ütöttem, ami már eltorzult a fájdalomtól. Hirtelen ütést mért rám és én lekerültem róla.
Az orromat fogva álltam fel. Velem szembe volt. Az orra vérzett, az arca piros volt és farkasszemet nézett velem.
Hangosan vette a levegőt. Mellkasa nagyon gyorsan emelkedett fel és le. Hirtelen egy telefon pityegésére figyeltem fel. Az ő zsebéből érkezett.
Elővette a készüléket és feloldotta. Látszott rajta, hogy ideges. Elhajítottam a telefonját.
-Mit műveltél?-jött közelebb
Akkor a tervem sikerült volna?
-Miről beszélsz?-tetettem a hülyét.
-Ne játszd az agyad.-mondta.-Kirabolták a raktáramat.
Egy hatalmas vigyor került az arcomra.
-Ami az enyém azt vissza is szerzem.-néztem vigyorogva a szemébe.
Örültem, hogy a fiúk megtudták oldani ezt.
Hirtelen egy pisztolyt rántott felém.
-Túl öntelt vagy.-röhögött a szemembe.
-Nem öntelt csak tudom, hogy ezekhez semmi közöd. Minden az enyém.-néztem farkasszemet vele.-Az apám építette fel ezt az egészet.
-Az én apámé lett volna minden.-megremegett az idegtől.
-Nem. Az apád gyenge volt.-válaszoltam.
-Nem volt gyenge!-kiáltotta el magát és rám lőtt
A lábam megingott és elestem. Perceken belül mindenki beszaladt. Az én embereim hozzám szaladtak és segítettek felállni.
Szétszakítottam az ingem és megpillantottam a golyót, amitől a mellény tökéletesen megvédett.
Felálltam és a szemébe néztem.
-Nyertem.-vigyorogva fordítottam hátat és indultam el.
-Ezzel még nem végeztünk.-hallottam meg a hátam mögül a hangját.-Tönkre foglak tenni. Ott foglak bántani, ahol a legjobban fáj.
Majd egy pisztoly durranására lettem figyelmes.
-Főnök!-kiáltotta Jake és megfordultam.
Elém ugrott, hogy meg mentsen. Hirtelen pisztolyok hangja hasított a levegőbe. Jake és Caleb pedig azon volt, hogy kivigyenek engem. Azonnal a kocsimhoz szaladtak velem együtt.
Caleb vezette az autómat és azonnal a főútra tért.
-Mutasd magad.-mondtam Jakenek.
Hálás voltam, hogy elém ugrott és nem történt nagy baj. A golyó a vállát súrolta. Nem volt túl mély a sérülés.
A telefonomért előre nyúltam és tárcsáztam Dr.Parkert. Mindig ő szokott segíteni, ha valaki megsérül a csapatból. Még apám ismerte meg az ő idejében és mutatta be nekem.
Már az 50-et jóval betöltötte, de biztosított róla, hogy mindig segíteni fog rajtunk és a fia is, aki szintén orvos.
Második csörgésre vette fel.
-Mondjad, David.-szólt bele rögtön.
-Lenne egy kis baj.-mondtam
-Mennyire kicsi?-kérdezett rögtön rá.
-Egy golyó a jobb vállba.
-Gyertek, de hátul.-válaszolt és kinyomta
Már mindenki tudta az utat és egyenesen oda is vitt minket.
-Köszönöm, főnök.-szólalt meg az út során.
-Én köszönöm, Jake.-válaszoltam.-Köszönöm, hogy megmentettél.
-Ez természetes, főnök.-mosolygott rám.-A feleségének pedig jobbulást.
-Köszönöm.-válaszoltam.
Úgy voltam vele, hogy a kórházból felhívom majd. Még a többiekkel is beszélnem kell, hogy mi történt.
Hamar odaértünk és Caleb a hátsó bejárathoz hajtott. A doktor már az ajtóban várt minket egy nővérrel és egy tolókocsival.
-Ne vicceljen már.-nevetett fel Jake mikor odaértünk.-Csak a kezemmel történt egy kis gond.
Intett a nővérnek, hogy vigye el a kocsit. Besétáltunk és megvártuk még a doktorúr el nem látta. Még bent tevékenykedett még írtam Zoénak.
,,Nem sokára megyek.”
Pötyögtem és el is küldtem. Pár perc múlva jött is a válasz.
,,Vigyázz magadra, kérlek. Nagyon aggódom”
Nem válaszoltam, mert nyílt az ajtó és jött is ki s doktorúr Jake-el, akinek a karja be volt kötve.
-Köszönöm.-nyomtam egy nagyobb összeget a kezébe.
Bólintott majd tovább is indultunk. Én ültem a volán mögé és indítottam el az autót. Útközben felhívtam a srácokat, hogy mi a helyzet.
-Mi történt?-kérdeztem.
-Nálunk mindenki megúszta épbőrrel, főnök.-válaszolt Thomas.
-Martin emberei?-közben az utat figyeltem
-Egyet meglőttünk, egy pedig megsérült.
-Értem.-válaszoltam.-Hol vagytok?
-Már nem sokára a klubban, főnök.
-Jó.-nyomtam ki.-Jake.-néztem rá a visszapillantóból.-Menj haza és maradj otthon még helyre nem jössz.
-Köszönöm, főnök, de erre nincsen szükség.-felelte
-Ezt fogod tenni!-szóltam erélyesebben.
Megköszönte még egyszer és tudta, hogy el kell fogadnia. Gyorsabbra vettem a tempót, mert már vár rám Zoé.
A klubban a egyenesen a tárgyalóba mentünk. Már a fiúk ott voltak mind.
-Köszönök mindent.-mondtam a teremben.-A vendégeim vagytok egy-egy italra.
Mindenki megköszönte majd mentek a dolgukra.
-Dom, gyere az irodámba.-indultam el a lépcső irányába.
Egyenesen az irodámba mentem, ahol helyet foglaltam. Bezárta az ajtót és leült velem szembe.
-Mesélj.-mondtam és hátra dőltem
Már fáradt voltam és a mai nap túl hosszúnak bizonyult.
-Már nálunk van a drog és a fegyverek.-válaszolt.-Senki sem tudja onnan elvinni.-vigyorodott el.
-Ennek örülök.-mondtam mosolyogva.-Tegnap mi volt?
-Valami hülyék összebalhéztak és verekedés tört ki.
-Az semmi.-intettem le.
Majd hallottam, hogy valaki kopog. Azonnal mondtam is, hogy jöhet. Reménykedtem, hogy nem valami hülye és nem baj miatt jönnek.
Meglepetésemre apát pillantottam meg.
-Apa.-ugrottam fel a székemből.-Gyere ülj le vezettem az asztalhoz.
-Mr.Peterson.-állt fel a haverom és fogott kezet apával.
-Dominic, rég láttalak.-mondta.
-Én is magát.-mondta.-Hogy van?
-Jól, köszönöm.-válaszolt.-Te?
-Én is jól, köszönöm.-válaszolt.-Most megyek.
Elköszönt és ki is ment. Apa leült a barátom helyére.
-Mit kérsz inni?-kérdeztem.
-Semmit, fiam.-válaszolt.-Ülj le.
Helyet foglaltam vele szemben.
-Történt valami?-kérdeztem aggódva
-Ezt szeretném én is kérdezni.-mondta és végig mutatott rajtam.-Kaptam telefonhívást is.
Sóhajtva kezdtem neki.
-Reggel hívott Dominic, hogy baj van jöjjek.-kezdtem el.-Majd kiderült, hogy Martin meglopott minket. Az egész szállítmányunkat elvitte. Mondanom se kell a düh teljesen elvakított.-folytattam.-Elmentem hozzá és szó szót követett és összeverekedtünk.-mondtam neki.-Majd rám lőtt, de a golyóállómellény megóvott. Majd nem fejezte be újra megpróbált meglőni, de Jake elém ugrott. Utána kitört egy lövöldözés engem kimentettek. A többiek sem sérültek meg.-soroltam el neki.
-Jaj, fiam.-mondta.-Nagyon figyelj magadra oda. Nem számít, ha valamivel kevesebb, de épségben térj haza a családodhoz.-mondta.-Az unokám és úton van. Nem szeretném, ha apa nélkül kellene felnőnie.
-Ne félj, apa.-válaszoltam.-Mellettem fog felnőni. Nem esik bajom.
-Úgy legyen.-válaszolt.-Most már megyek. Csak megakartam győződni arról, hogy jól vagy-e. Anyád nem tudja, hogy itt vagyok, mert különben jött volna.-nevetett fel és felállt.
-Igaz.-értettem egyet nevetve.
Kikísértem majd úgy döntöttem, hogy én is haza megyek. Egyszerre indultunk el a járművekkel.
Gyorsabban hajtottam, mivel már kezdett sötétedni és én már látni akartam Zoét. A házamhoz érve gyorsan hajtottam be és a lépcső előtt álltam meg. A szobámba rohantam fel és egyenesen a fürdőbe.
Ledobtam mindent magamról és beálltam a tus alá. Jó érzés volt, ahogy a melegvíz folyt végig a testemen és megszabadított a sok mocsoktól, ami rám ragadt. Fél óra alatt letusoltam és egy törölközővel a derekamon sétáltam a tükörhöz.
Kitisztítottam a sebeimet és megtörölköztem. Azután pedig rohantam is átöltözni. Mentem is az autómhoz és egyenesen a kórház felé hajtottam. Mielőbb oda akartam érni.
Útközben még beugrottam a szupermarketbe néhány ételért és egy csokor virágért. Utána a kórházba mentem most már. Elsőnek Dr.Stewartot kerestem meg és meggyőztem, hogy holnap vérvétel után engedje ki a Zoét. Mondta, hogy ma elvégezte az egész vizsgálatot.
Egyenesen a feleségem szobájába siettem. Az ágyban feküdt és Maya ült mellette.
-Sziasztok.-mosolyodtam el.
-Szia.-mondta Maya.-Én megyek.-állt fel és megölelte Zoét
Elköszönt tőlem is és ment.
-Szia.-mosolygott majd mikor megpillantott az arca kétségbe volt esve.-Mi történt?-ült fel az ágyban.
-Elsőnek is sorjában.-mosolyogtam rá.-Hoztam neked virágot.-vittem oda és egy csókot nyomtam a szájára.
-Köszönöm.-eresztett egy enyhe mosolyt.
A szatyrot az asztalra tettem és kipakoltam belőle. Azután leültem a szerelmem mellé a székre és megfogtam a kezét.
-Volt egy kis baj, de elintéztem.-mosolyogtam rá.
-Mik ezek a sérülések?-simított végig az arcomon.
-Egy kis verekedésbe keveredtem, kedvesem.-adtam egy puszit a kézfejére.-Nem kell aggódnod, mert nincsen baj. Itt vagyok melletted és mindig is itt leszek.
-Mindig vigyázz magadra. Jó?-nyomott egy puszit az arcomra.
-Mindig így lesz. Vigyázok magamra és rátok is.-szorítottam meg a kezét.-Beszéltem a dokival.-váltottam témát.-Holnap vérvétel után haza enged.
-Komolyan?-kérdezte meg mosolyogva
-Igen.
Azután elmesélte, hogy milyen napja volt. Mondta, hogy volt bent Erica is a szüleim, a testvéreim, Mason és végig mellette volt Maya.
Örültem neki, hogy nem egyedül volt és aggodalmaskodott. Mondjuk biztos nem nyugodtan ült, de legalább elterelték a figyelmét és ez a lényeg. Majd amikor megtudta, hogy egész nap nem ettem még idegesebb lett és mondta azonnal ennem kell vele.
Nem akartam, hogy ideges legyen. Inkább próbáltam nyugtatni, mert a stressz nem jó se neki se a közös gyerekünket. 
Boldog volt és felszabadult. Egész végig hozzám bújva beszélt és evett. Végre már nyugodt volt. Segítettem neki lezuhanyozni hiába nem kérte. Én is átvettem a szekrénybe hagyott ruhámat majd végre befeküdtünk az ágyba.
Nem sokáig tudtunk már beszélgetni, mivel hamar elaludtam. Már elfáradtam.