Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Lánybúcsú

***Pár héttel később***
Július 14.-e. Az esküvő előtt egy nappal vagyunk.
Körülöttem mindenki sürög-forog és én pedig már nem tudom hova kapni a fejemet. Mindenki telefonál és intézkedik.
Mindenki készülődik a holnapi napra én pedig a nappaliba ülve figyelem az eseményeket.
Az elmúlt pár hétben sok mindent történt velem és a körülöttem lévőkkel, de talán egyesével elemezgetem, hogy kicsit észbe kapjak.
A Peterson család tőlünk pár háztömbnyire költözött még június elején. Váratlanul ért minket ez az egész, de David nagyon örült neki.
Én is örültem, mivel az unalmas napjaimon Amanda szórakoztatott engem, sőt még néha James is nálunk volt.
A szülei is mindenben mellettünk álltak és segítettek. Az egész esküvő az ő jóvoltukból alakul ilyen ütemben. 
Hogy fel vagyok-e készülve egy esküvőre? Nem. Egyáltalán nem, de holnap ott fogok az oltár előtt állni vele és igent kell mondanom.
Amanda és az öcsém között nagyon jól alakulnak a dolgok, sőt egypárt alkotnak, de még a szülei nem tudják. Az esküvő után szeretnék elmondani nekik, de nem hiszem, hogy fogják ellenezni. Igaz, hogy fiatalok, de nagyon szeretik egymást és minden egyes nap arra törekednek, hogy láthassák egymást még ha pár percre is. Szívből örülök nekik és annak is, hogy ilyen jól megértik egymást.
Az apósom-nevezhetem már annak, hiszen holnaptól hivatalosan is azzá válik-nagyon sok kezelésen esik át. Elmondta nekem is, amit már alapból tudtam és ha tudok segíteni neki segítek. Rossz látnom, ahogy sokszor szenved. Fájdalmai vannak és néha a gyógyszer nem elég erős. Nagyon jó ember és tényleg megérdemli a boldogságot. Nem is értem, hogy miért vele történik mindez.
Volt olyan alkalom amikor én vittem el az orvoshoz.

******
-Nem muszáj elvinned.-erősködött az ajtóban állva.
-Dehogynem.-mosolyogtam rá.-Szálljon be kérem.
Ő csak sóhajtott egyet és beszálltunk az autóba. Az út a kórházig csendesen telt. Ilyenkor általában mindig belefeledkezik a gondolataiba és nem beszélget.
-Ugye tudod, hogy nagyon jó ember vagy?-fordult felém amikor kiszálltunk.
-Köszönöm, ha így gondolja.-sétáltam mellé.
-A fiamnak nagy szerencséje van veled.-mosolygott rám.
Én csak elmosolyodtam és nem is tudtam, hogy mit is mondhatnék erre.
Besétáltunk a kórházba és megkerestük az orvosát.
******

David mindig próbál vele lenni és időt szakítani rá, de van amikor elég sok dolga van. Általában ő is viszi a kórházba. Tényleg minden percet próbál kihasználni.
Az anyósom is mindenben támogatja és mellette áll mint egy jó feleség. Minden tiszteletem az övé, hogy ilyen kitartóan próbálja megmenteni a férjét és minden óhaját-sóhaját lesi.
Katy már a negyedik hónapba van. Már egyre jobban kezd látszani, hogy egy gyermeket hord a szíve alatt. Az orvosok szerint minden rendben van velük. Josh nagyon izgatott, hogy apa lesz és már nagyon várják, hogy kisfiúk vagy kislányuk lesz. Már én is várom a keresztgyerekemet, de lassan elfog telni az idő és a karomba zárhatom. Szabadidejében szoktunk találkozni. Elmegyünk sétálni vagy egy fagyit megenni és boldogan töltjük el az időt. Ő az egyetlen igaz barátnőm és én tiszta szívemből szeretem.
Na és ugye itt van az életem megkeserítője vagyis már csak félig meddig az. Ahogy telt az idő szépen lassan kicsit megenyhültem én is és már nem olyan haraggal nézek rá. Elég közel kerültünk egymáshoz mint barátok. Soha nem gondoltam volna, de barátként tekintek rá és nem próbálom minden egyes percben fejben elásni valahova. Sok idő kellett mire kicsit feltudtam engedni mellette, de ő végig kitartó volt.

******
-Zoé!-kiabált fel nekem az emeletre.
-Mit akarsz?-szóltam vissza és felálltam az ágyról.
Megindultam felé, de nem számítottam arra, hogy már felért ezért a mellkasának ütköztem.
-Hoztam fagyit.-emelte fel a dobozban rejlő édességet, ami már az ingjén is volt már.
-Nem kell.-fordultam meg és leültem az ágyra.
-Ne légy ilyen ellenséges.-jött utánam.
-Nem vagyok az.-mondtam rá sem nézve.
-Kérlek.-ült le.-Szeretném, ha barátok lennénk.
-Mi?-nevettem fel.
-Igen.-válaszolt.-Persze csak lépésről lépésre.
-Kihagyom.-dőltem hátra az ágyon.
-Ne már.-biggyesztette le az ajkait.
Én felültem és kikaptam a kezéből a fagylaltos dobozt. Elmosolyodott, mert azt hitte ezzel megnyert. Kicsit megkavartam az elolvadt jéghideg fagyit és a nyakába borítottam. A szemei kikerekedtek és úgy nézett rám.
-Így már sokkal jobb.-nevettem fel hangosan.
-Igen?-nézett rám miközben az egész fején végig folyt. -Te se maradj ki.-későn kapcsoltam és elkapta a derekamat.
Bárhogy próbáltam ellenkezni magához húzott és szorosan megölelt. Mindenem ragadt, de én csak elnevettem magamat.
-Utállak.-mondtam, de még mindig nevettem.
-Akkor barátok?-nyújtotta a kisujját mint egy kisgyerek vigyorogva.
-Talán.-vigyorogtam én is és felé nyújtottam a kisujjamat.
Ő csak továbbra is vigyorgott.
******

Ez volt az a pont amikor egy icipicit nyitottam felé. Barátokká váltunk, amit még mindig furcsa elhinnem. Valahogy egyszerűen nehéz, hogy akivel kényszerből kell lennem és szívből gyűlöltem most mégis azt mondom rá, hogy a barátom lett.
Lehet, hogy kellett ez a lépés, mivel mintha kevesebb lenne a gond a nyakamon.
Még az öcsémék kapcsolatát is elfogadta. Igaz az elején még nem akarta engedni, de hát belement. Időközben elvállaltam a munkát a klubbjában is, de kijelentettem, hogy nem kérek érte pénz.
Nagy boldogsággal töltötte el és még akkor is zaklat, hogy menjek be amikor semmi munka sincs. Már néha leütném, amikor felhív és kér, hogy látogassam meg.
Valamelyik nap is így történt.