Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Váratlan vendég

Iszonyatos fejfájásra keltem fel nem tudom, hogy mikor. Megpróbáltam felülni az ágyban, de nagyon hasogatott a fejem.
-Látom felkeltél.-lépett be mosolyogva David egy tálcával.-Hoztam gyógyszert, vizet és ennivalót is.-mondta és letette a tálcát mellém.
-Köszönöm.-bevettem azonnal a gyógyszert és ittam a vízből.
-Apáék nem sokára indulnak.-nézett rám.
-El köszönök tőlük.-néztem rá és megpróbáltam felállni, de megszédültem.
-Óvatosan.-kapott utánam.
Segített lemenni a földszintre, ahol mindenkitől eltudtam köszönni. Láttam, hogy Amanda ugyan olyan rossz állapotban van mint én.
-Nem sokára találkozunk.-puszilt meg a leendő anyósom.
-Igen.-mosolyogtam rá.
Még mindenkit megöleltem majd kikísértük őket az udvarra. Integettünk és vissza bementünk a házba.
-Nem bírok.-kapaszkodtam meg a kis szekrényben.
-Segítek.-kapott fel menyasszonyi pózban és úgy sétált fel a hálószobába.-Pihenj egy kicsit.
Letette a tálcát és betakart.
-Rendben.-néztem rá és elhelyezkedtem.
Nem sokat kellett várnom, mivel szinte azonnal elaludtam. Amikor felkeltem mellettem feküdt és telefonozott.
-Hogy hogy itt vagy?-ültem fel az ágyban.
-Nem akartalak magadra hagyni.-nagyon meglepődtem a mondatán.-Jobban vagy?-nézett rám.
-Igen.-mondtam neki.
Majd felálltam és lezuhanyoztam utána pedig felöltöztem.
-Most már gyere enni.-mosolygott kedvesen.
Már tényleg ideje volt valamit ennem. Én sétáltam elől ő pedig jött utánam. A konyhába mentünk és ő tálalt nekem.
-Mi ez a hirtelen kedvesség?-nevettem el magam kínomban.
-Felesleges az állandó civakodás. Nem vagyunk már gyerekek.-válaszolt.-Ha továbbra is utálni szeretnél akkor tedd, de én félre teszek mindent és megpróbálok normálisan állni hozzád.
-Értem.-válaszoltam, mivel nem tudtam, hogy mit is mondhatnék erre.
Meglepett, de nagyon is. Nem gondoltam volna, hogy tud ilyen is lenni, de lehet, hogy csak valami elakar ezzel érni. Belőle mindent kinézek.
Elfogyasztottam a kései ebédemet majd a nappaliba telepedtem le. David mondta, hogy van egy kis munkaügye, ezért a dolgozószobájába ment be.
Az adások között kapcsolgattam amikor csengettek. Felálltam és én nyitottam ajtót. Egy velem egykorú nő állt velem szemben. Tökéletesre volt sminkelve a szőke haja pedig szög egyenesre volt simítva.
Láttam, hogy meglepődött, de aztán mintha valami megváltozott volna enyhe mosollyal figyelt.
-Helló.-köszöntem.
-Szia.-mosolygott.-Én Maya vagyok.-nyújtotta a kezét.
-Zoé.-nyújtottam a kezemet.
-Örülök neked.-mosolygott és bejött engem kikerülve.-David?
-A dolgozószobájába.-válaszoltam.
Ő tudatosan ment abba az irányba, ahol van az említett helyiség. Nem tudtam, hogy ki lehet ő. Honnan ismeri Davidot és miért ilyen szabados? Nem tudtam ez az egészet hová tenni, de nem is nagyon akartam vele foglalkozni.
Egyik oldalamat mégis furdalta a kíváncsiság és tudni szerettem volna, hogy ki ez a titokzatos nő.
Látszik rajta, hogy kifinomult és elegáns. Egy jómódú családból tudom elképzelni.
Én is a nő után mentem megnézni, hogy mit is beszélhetnek, de az ajtóban megtorpantam. Nincs közöm hozzá, mivel nem vagyunk együtt, ha meg akarja úgyis elmondja, hogy ki ez a Maya.
Az ajtóban állva filóztam azon, hogy kinyissam az ajtót vagy vissza menjek a nappaliba tévézni.
Inkább vissza mentem az előző helyemre, de nem sokáig tudtam ott ülni. Kimentem a konyhába egy kávéért amikor meghallottam őket nevetve kijönni.
Lassan kisétáltam, de már nem találtam ott őket. Erica se volt itt, hogy tőle megkérdezzem, hogy ki ő és mit akar itt és miért ilyen közvetlenek egymással.
Nem zavar engem. Egyáltalán nem. Csak nagyon kíváncsivá tett.
Inkább felmentem a táskámért és elindultam az öcsém iskolájához. Mikor oda értem küldtem neki egy üzenetet, hogy mikor végez.
,,10 perc.”
Ennyit írt. Addig letettem a telefont és a kormányon doboltam. Nem sokára megláttam az alakját a tömegben. Dudáltam neki egyet, hogy tudja merre vagyok.
-Szia.-szállt be a kocsiba.
-Szia.-öleltem magamhoz.

***David Peterson szemszöge***
A dolgozószobámba gépelte amikor kopogtak. Azt hittem, hogy Zoé az és megtanult kopogni. Elnevettem magam a tényen, de felálltam és ajtót nyitottam. Meglepetésemre nem ő volt, hanem Maya.
-Hát te?-nevettem rá.
-Így kell fogadni egy rég nem látott személyt?-nevetett és megölelt.
-Foglalj helyet.-húztam ki neki a széket.
-Találkoztam a jegyeseddel.-mosolygott rám.
-Kicsit nehéz természetű.-nevettem el magam.
-Tudom, Dominik mesélt mindenről.-mosolygott kedvesen rám.
-Szóval mindent tudsz?-ültem le vele szembe.
-Pontosan.-válaszolt.-Így boldogtalanok lesztek.-nézett rám szomorúan.-Főleg ő.
-Megpróbálok normálisabb lenni vele. Az apám boldogsága a legfontosabb.
-Tudom, de miért nem maradtál..-kezdte el.
-Ki se merd ejteni a nevét.-akadályoztam meg.
-Szerelmes voltál belé.
-Az voltam, de az már a múlt.-mondtam neki.-Ő csak a pénzembe és a hírembe volt szerelmes.
-Igaz.-mondta szomorúan.
Pár évvel ezelőtt vagyis pontosabban 4 éve volt egy lány, aki miatt az életem is eldobtam volna, mivel annyira szerettem. Mindent megadtam neki. Házat kapott tőlem, autót, ruhákat, mindent, amit csak a száján kiejtett megadtam neki. Menthetetlenül szerettem, de ő sosem szeretett engem. Az elején minden szavát elhittem, de amikor a lakásán megláttam egy másik palival nagyon összetört. Azután senkit se engedtem magamhoz közel.
Próbált meggyőzni, hogy béküljünk ki és kezdjük újra, de nekem nem ilyen nőre van szükségem. Soha nem akarom már látni. Nem akarom még hallani a nevét sem. Egy életre megutáltam azt a nőszemélyt.
-Dominic tudja, hogy itt vagy?-tereltem el a témát.
-Még nem.-mosolygott.-Megakartam lepni.
-Hát igen. Rég voltál itt.
-Muszáj volt az egyetemet befejezni.
-Tudom.-mosolyogtam.-Elviszlek hozzá.
-Rendben.-egyezett bele és nevetgélve sétáltunk ki.
A nappaliban már nem volt Zoé gondoltam, hogy biztos felment az emeletre. Nem szóltam neki majd este beszélek vele és elmondom ki is Maya. Biztos kíváncsi rá.
Az autóba beszálltunk és egyenesen a klubba vettük az irányt. Próbáltam minél hamarabb odaérni vagyis inkább vinni a haverom barátnőjét.
Elől parkoltam le majd kiszálltunk mindketten és elindultunk az épület felé.
-De rég voltam itt.-nézett végig.
-Most bepótolsz mindent.
-Végre igen.-mosolygott.
Előre engedtem és mondtam, hogy az irodámba menjünk és oda hívatom Domot.
-Mit kérsz inni?-kérdeztem.
-Jó lesz kóla.
Szóltam az egyik srácnak, hogy hozzanak egy kólát a hölgynek. Pár perc múlva hozták is. Én töltöttem magamnak egy pohár whiskeyt.
-Nincs túl korán hozzá?-ráncolta a homlokát.
-Sosincs ehhez túl korán.-nevettem rá.
-Sokat szoktál inni még?-utalt a régi időkre.
-Néha.-válaszoltam.-Legtöbbször amikor felejteni akarok vagy, ha úgy van kedvem.
-Pont mint akkor.
Próbált arra a korszakra utalni,  amikor szakítottam vele és nagyon sokat ittam. Legtöbbször Maya és Dom szállított haza.
-Szólok Dominicnak.-tereltem a témát és tárcsáztam a számát.
-Hiába próbálod terelni egyszer szembe kell nézned vele.
-Szembe fogok és a szemébe mondom, hogy semmit se érzek iránta.-néztem a szemeibe
Közben felvette Dom.
-Igen?-szólt bele.
-Haver, gyere már az irodámba. Fontos dologról van szó.
-Baj van?-kérdezte.
-Siess.-bontottam a vonalat.
-Hiszek neked.-mondta Maya.-Tudom, hogy már nem szereted. Régen amikor róla beszélték csillogott a szemed és még a hangod is megváltozott.
-Az akkor volt.-mosolyogtam rá.-Közben én felnőttem és lassan megházasodom.-röhögtem el magam.
-De nem szerelemből. -mondta szomorúan.- vagy érzel..-kezdte, de nem tudta folytatni, mert pont akkor nyílt az ajtó.
-Na?-sietett be hozzám a cimborám.
Elsőnek nem tudta ki ül a székbe, de amikor meglátta a szerelmét az arca felragyogott. Felállt Maya és magához szorította erősen.
Boldogan figyeltem ezt a pillanatot és arra gondoltam, hogy nekem mikor jön el azaz idő mikor valakivel, így fogjuk egymást szeretni. Hiányzott a szerelem az életemből.
Elismerem, hogy gonosz ember vagyok, de a lelkem mélyén én is vágyom arra, hogy szeressenek.
-Mikor jöttél?-kérdezte Mayát.
-Nem olyan rég, de elsőnek beugrottam Davidhoz.-nézett rám.
-A mai nap a tiétek. Élvezzétek ki.-néztem rájuk.-Nem akarlak meglátni ma bent. Na jó, legyen a holnapi nap is a tiétek.-néztem komolyan rájuk.
-Komolyan?-nézett Dom.
-Nem szoktam viccelni.
-Köszönöm, haverom.
-Na, most már menjetek.-tessékeltem ki őket finoman.
Elköszöntek tőlem és én egyedül maradtam az irodában. Arra gondoltam, hogy meggyőzőm Zoét az állásról hátha bele megy és legalább lesz egy ügyvédem is.
Elindultam kifelé amikor egy fiatal csaj nekem ütközött.
-Ne haragudj.-mondta a mellkasomba majd felnézett rám.-Ohh, helló.-nézett végig rajtam.
-Ismerjük egymást?-néztem rá.
-Nem, de kedvem lenne megismerni téged.-húzta kacér mosolyra a száját.
-Nekem nincs kedvem hozzád.
-Most miért?-nézett rám lebiggyesztett ajkakkal.
-Vár otthon a menyasszonyom.-vigyorodtam el.
A csajnak pedig lehervadt az arcáról a mosoly. Kikerültem és elindultam az autómhoz. Beszálltam és elindultam haza.
Beérve a házba senki nem volt otthon. Felhívtam Zoét.
-Hol vagy?-szóltam bele.
-Neked is szia.-mondta.
-Szia.
-Kérdésedre válaszolva az öcsémmel vagyok.
-Mikor jössz?
-Nem tudom még.
-Akkor lassan indulj. Beszélni akarok veled.-mondtam.
-Fontos?
-Igen.
-Jól van akkor. Mindjárt indulok.
Fél órát kellett várnom arra, hogy haza érjen. Közben rendeltem kaját és a konyhába leültem.
-Hol vagy?-kiabálta el magát.
-A konyhába.-válaszoltam neki.
Velem szembe ült le.
-Nem harapok.-nevettem ki a távolság miatt.
-Fő a biztonság.-mondta komolyan.
-Te félsz tőlem?-kérdeztem döbbenten.
-Nem.
-Akkor jó.
-Miről akartál beszélni?-vágott a közepébe.
-Elsőnek is rendeltem kaját.-mutattam az asztalon heverő gyrosokra.-Másodszor pedig sok mindenről.
-Például?-kérdezte és kicsit előrébb dőlt.
-Mayáról.-jelentettem ki.
-A lány, aki ma itt járt. Igaz?-kérdezte és láttam a szemeibe, hogy érdekli a téma.
-Tudod a haverom,Dominic.-kezdtem el és ő bólintott.-Neki a barátnője.
-Pedig azt hittem hozzád tartozik.-nézett a szemembe.
-Nem.-mosolyogtam rá.
-Ennyi miatt hívattál haza?
-Nem.
-Akkor?-kíváncsiskodott.
-Fogadd el a munkát, amit ajánlottam.
-Nem szeretném.
-Akkor csak gyere be holnap egy kicsit.
-Minek?
-Nem ülsz egyedül itthon.
-Van programom.-húzta ki magát, de tudtam hazudik.
-Nem érdekel.-válaszoltam dacosan.
-Úgy utállak.-nézett csúnyán.
-Már kezdek hozzá szokni.-nevettem el magam.
-Szomorú.
-Amúgy a tegnapról mire emlékszel?-váltottam témát.
Láttam, hogy elsápadt és egy kicsit el is pirult.
-Együnk.-tért ki a válasz elől.
Hangosan felkacagtam és elkezdtem enni. Hagy egyen utána úgyis vissza térek ehhez a témához. Már éppen felállt amikor megszólaltam.
-Tudom, hogy mindenre emlékszel.-mentem a hátához.
-Honnan veszed?-fordult felém és így elég közel kerültünk egymáshoz.
-Tudom.-súgtam a fülébe és éreztem, hogy libabőrös lett.
-Akkor rosszul tudod.-indult ki a konyhából.
-Nem hiszem.-értem utol és a derekánál fogva magamhoz húztam.
-Engedj el.-mondta, de látta nem engedem.
-A tegnapi napban tudod mi tetszett nekem?-húztam közelebb, de ő már kezdett feszült lenni.
-Nekem az amikor lehánytam a zakódat.-röhögte el magát.
Én is elnevettem magamat közben elengedtem őt.
-Jössz egy új zakóval, de mást is elfogadok helyette.
-Nem kapsz semmit.-húzta ki magát.
Én újra magamhoz húztam annyira, hogy milliméterek választották csak el tőlem.
-Pedig nekem ez tegnap nagyon tetszett.-súgtam neki.
Tudom, hogy meg fog egyszer törni és nem lesz ilyen makacs.
-Mi?-remegett meg a hangja.
-Az amikor ilyen közel voltál.-egyik kezemmel a hajába túrtam és a nyakánál megállapodott a kezem.
Egyre közelebb kezdtem hajolni hozzá. Megpróbált el lökni és elhajolni, de nem volt esélye. Már majdnem megcsókoltam amikor megszólalt.
-Holnap elkísérlek.-mondta és elengedtem.
-Örülök neki.-húztam ki magamat diadalittasan.
Ő válasz helyett csak megütötte a mellkasomat.
-Ezt miért kaptam?-nevettem el magam.
-Mert megérdemled.-válaszolt és pofon vágott.
-Kellemes.-fogtam meg az arcomat.
Csak egy jót nevetett ezen.
-Ne próbálkozz még egyszer.-emelte fel a mutatóujját.
-Na és miért?-léptem közelebb.
-Mert ne.
-Félsz, hogy belém szeretsz?-mondtam önelégülten.
-Olyan nem lesz.-kacagott fel.
-Ne légy benne olyan biztos.-kacsintottam rá.
-Az vagyok, mivel tudom azt, hogy igazam lesz.-válaszolt.
-Hidd el, hogy nem lesz..-mondtam.
-Majd meglátod.
-De te is.
-Inkább keress valakit magadnak.
-Minek?-néztem a szemeibe.
-Hogy legyen valakid.
-Itt vagy te.-vigyorogtam rá.
-Én nem vagyok veled.
-Még.-válaszoltam és kikerülve bementem a dolgozóba.
Az asztalom elé ültem és elintéztem még azt a pár levelet, amire válaszolnom kellett. Még egy telefonhívást is elengedtem az egyik fontos ügyfelemnek, aki ragaszkodott, hogy pénteken velünk akar vacsorázni.
Nem nagyon akartam beavatni Zoét, de elviszem majd magammal. Annyit mondok el neki csak, amennyit tudnia kell. Jobb a boldog tudatlanság mint, ha tudná a dolgaimat és még jobban megutálna.
Miután befejeztem az emeletre vettem az irányt. Lezuhanyoztam gyorsan. Majd egy köntöst tekertem a derekamra és úgy léptem ki a fürdőből.
-Figyelemhiányos vagy?-kérdezte az ágyon fekve.
-Vágyom a figyelmedre.-kacsintottam rá.
-Próbáld mellőzni.-forgatta meg a szemét.
-Úgy fognak maradni a szemeid.-vigyorogtam rá.
-Nem érdekel.-válaszolt közömbösen.-Menj öltözni.-mondta és bekapcsolta a tévét.
Felvettem egy boxert és úgy jöttem vissza és beálltam a tv elé.
-Így jó?-vigyorogtam rá.
-Vegyél fel nadrágot is.-takarta el a szemét.
-Hogy veled mennyi baj van.-vissza mentem és egy melegítőnadrágot magamra kaptam.-Na?-mentem ki újból.
-Felső?-nézett rám.
-Az nekem minek?
-Hát, hogy ne így feküdj be ide.
-Zavar?
-Igen.
-Akkor ne nézz rám, de tudom, hogy nem bírod ki, hogy ne vess egy pillantást a kidolgozott testemre.
-Öntelt vagy.
-Magabiztos inkább.
-Nagyképű is vagy.
-Mesélj még.-sétáltam az ágyhoz.
-Hagyj a hülyeségeiddel.-kezdett a csatornák között ingázni.
-Nem.-kaptam ki a kezéből a távirányítót.
-Ennyire unatkozol?-kérdezte mérgesen.
-Igen.
-Akkor aludj.-válaszolt majd nyakik betakarózott.
-Most komolyan aludni fogsz?
-Igen.
-Ne már, Zoé.
Nem válaszolt rá. Inkább már hozzá se szóltam, mert besértődik és hallgathatom. Megkímélem magamat egy felesleges hisztitől, illetve kiabálástól. Befeküdtem én is az ágyba majd vissza kapcsoltam a tv-t.
Valamikor a film közben aludtam el.