Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Epilógus

Egész éjszaka csak hánykolódtam az ágyban. Hajnal kettőkor felvettem a papucsomat és a konyhába sétáltam.
Alig bírtam közlekedni a hatalmas pocakom miatt.
-Iszunk egy kis vizet.-simogattam meg a hasam.
Levettem a polcról egy poharat és töltöttem magamnak egy pohár vizet. A felét megittam és a nappaliba sétáltam.
Helyet foglaltam a kanapén és bekapcsoltam a tévét. Az egész házban csend honolt. Még egy légy zümmögését se lehetett hallani.
Hátra dőltem a kanapén és elkezdtem nézni a filmet, de nem sokáig tudtam élvezni. Egy hatalmas fájás nyilallt a hasamba.
-Au..-jajdultam fel. Pár perc múlva még egy.-Kiszeretnél jönni kicsikém?
Felálltam a kanapéról és elindultam a folyosó felé, de ekkor elfolyt a magzatvizem.
-Ahjaj.-néztem rémülten.-David!-kiabáltam el magam.
Pillanatokon belül előttem állt.
-Mi a baj?-kérdezte aggódva
-Itt az idő.-néztem rá
-Most?-nyílt nagyra a pupillája
-Igen.-mondtam és feljajgattam
-Akkor menjünk.-mondta.
-A táska.-szóltam neki
-Jó.-mondta
Felsietett és már jött is.
-Bírsz menni?-kérdezte
-Igen. Csak menjünk már.
A kezemet megfogva igyekezett ki. Azonnal hozta is az autót. Bedobta a táskát és segített nekem is beszállni.
Azonnal indította is az autót.
-El sem hiszem.-mosolygott maga elé
Újabb fájás jött és felsikítottam.
-Mérni kell a fájások közti időt.-néztem az órára.
2:21
-Nem sokára túl leszel rajta.-szorította meg a kezemet
-Már jó lenne.-sóhajtottam
Hamar a kórházhoz értünk. Azonnal szólt az egyik orvosnak, aki egy nővér kíséretében megérkezett egy tolókocsival.
-Arra semmi szükség.-mutattam a járműre
-Ne ellenkezz már.-kacagott fel
-Az én orvosom nélkül biztos, hogy nem fogok szülni.-jelentettem ki és beültem
-Mindjárt értesítjük.-mondta a doktor.-Hány percesek a fájások?
-5.-válaszolt David
Eltoltak egy szobába, ahol figyeltek engem és vártak. Ketten maradtunk Daviddal.
Elkaptam a pólóját és magamhoz húztam.
-Neked is be kell jönnöd velem.-néztem a szemeibe
-Jó.-nyelt egy nagyot
Alig vártam, hogy végre megszülhessek és láthassam a kicsit. Már a kezembe szeretném tartani.
Mozgalmas egy időszak volt, amíg mi eljutottunk idáig. Hosszú hónapok, amik az elején nem voltak fájdalommentesek. Sokat kellett szenvednünk, de sikerült.
Azon a napon azt hittem, hogy örökre elfogom veszíteni őt. Azt hittem, hogy ennyi volt és vége a szerelmünknek.
**
-Meg kell nyugodnod.-ölelt át Mason
-Addig nem tudok, amíg nem mentik meg.
Össze voltam törve és vártam, hogy valaki szóljon. Csak vártam és vártam. Már azt hittem, hogy meghalt.
Majd nyílt az ajtó.
Azonnal felpattantam és odasiettem.
-Túlélte.-mosolygott
Én pedig akkor tudtam fellélegezni. Nem adta fel. Kitartott miattunk és most már boldogan fogunk élni.
**
Miután felépült nem akarta megtorlás nélkül hagyni. Sokszor kértem, hogy ne sodorja magát veszélybe.
Szem előtt tartotta a kérésemet, de megölette Martint. Most már nem jelent ránk fenyegetést.
Sokáig voltam abba a helyiségben és vártam. Majd betoltak a szülőszobára.
-Már nincs sok.-simogatta az arcomat David.
-Nyomjon egy utolsót.-szólalt meg a doktornő a vége felé
Tettem, amit kért és egy utolsót nyomtam. Ebben a pillanatban pedig meghallottam a lányom sírását.
David elvágta a köldökzsinórt és mosolyogva figyelt.
Betekerték a kislányomat és a mellkasomra rakták.
-Hát szia, picikém.-simogattam a fejét
Egy örömkönny folyt le az arcomon. Olyan kicsi volt és törékeny.
Ártatlan és sebezhető.
-Nagyon szeretlek.-nyomtam az arcára egy puszit.
David meghatódva figyelt minket. Könnyek szöktek a szemeibe.
-Isten hozott, Lena.-simogatta meg az arcát
Sajnos nem sokáig lehetett mellettem, mivel elvitték. Addig engem egy másik szobába vittek, ahol egyedül én feküdtem.
-Köszönöm, szerelmem.-lépett az ágyam mellé David
-Ő a mi kicsi kincsünk.-mosolyogtam rá
-Nagyon szeretlek.-hajolt közel hozzám
-Én is nagyon szeretlek.-húztam magamhoz egy csókra
Nem sokára az ajtónyitódott.
-Meghoztam a kicsit.-sétált be
Feljebb ültem.
-Köszönöm.-vettem át.
Magunkra hagyott minket a nővér.
-Annyira gyönyörű.-mondta kedvesen David.-Olyan mint te.
-Szeretnéd megfogni?-mosolyogtam rá
-Igen.-mondta
Ügyetlenül fogta eleinte. Majd egész jól belerázódott.
Én ahogy őket figyeltem rájöttem, hogy helyre rázódott az életem. Ennél boldogabb pedig sosem voltam még.