Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Lelőtték

Egy újabb reggel nélküle. Egy újabb napot kell túlélnem úgy, hogy ő nincs mellettem. Bármerre is fordulok nincs itt, de én mégis látom. Látom, ahogy mosolyog.
Akárhányszor becsukom a szemem ő itt van. Mellettem van.
Korán reggel keltem fel. Nem bírtam aludni. Nem bírtam egy helyben maradni.
Elkezdtem a telefonomat keresni, mivel tegnap óta nem volt nálam. Mielőtt majdnem öngyilkos lettem lehajítottam.
-Hol a francba van már?-szedtem le az ágyneműmet
-Jó re..-jött be a szobámba Mason.-Te mégis mit csinálsz?
-Keresem a telefonomat.-mondtam rá sem nézve.-Nem láttad?-egyenesedtem ki
Elkezdte vakargatni a tarkóját. Nem mond el valamit.
-Mond már!-förmedtem rá
-Nyugodj meg!-harapta meg idegesen a száját.-Tegnap David elvitte magával.
Mély levegőt vettem. Próbáltam realizálni a helyzetet. Majd, amikor végre felfogtam, hogy mit is mondott kikeltem magamból.
-Hogy mi?-emeltem meg a hangomat.-Most ez ugye valami vicc? Miért nem mondtad?
-Rám parancsolt, hogy nem szólhatok neked, mert csak felzaklatnálak.
-Ezzel tudod, hogy milyen veszélybe sodródott?-léptem közelebb
-Nem.-rázta a fejét.
-Megfenyegetett az ellensége, hogy ha nem hagyom el megöli Davidot. Ha pedig tudomást szerez erről akkor nagy baj lesz. A gyerekemmel is megfenyegetett. Érted màr?-mondtam hisztérikusan és elsírtam magam.
-Ne haragudj.-zárt a karjaiba.-Ha ezt tudom megakadályozom.
-Már késő.-mondtam sírva
Nem lehet igaz. Ez nem történhetett meg. Nem lehetséges. Nem és nem. Nem lehet baja. Valamit tennem kell most már.
Innentől kezdve nincsen visszaút.
-Add a telefonodat!-nyújtottam a kezemet
Kihalászta a zsebéből és felém nyújtotta. Feloldottam és azonnal tárcsáztam a számát. Második csöngésre fel is vette.
-Mi a helyzet, Mason?-szólt bele.-Minden rendben Zoéval?
-Én vagyok.-szólaltam meg és kikerülve őt lementem a földszintre.
-Kedvesem.-mondta vidáman.-Miért nem mondtad el, hogy fenyeget téged? Ha?
-Féltettelek.-ültem le a kanapére
-De ez nem volt megoldás, Zoé. Ezzel engem is és magadat is tönkre tetted.-mondta.-Találkozzunk.
-Rendben.-válaszoltam.
-Most indulok oda.-szólt bele
-Jól van.
Bontottuk a vonalat és csak néztem magam elé.
-Na mi a helyzet?-jött utánam
-Azt mondta, hogy ide jön.
-Beszéljétek meg.-mondta kedvesen
A számat harapdáltam és vártam, hogy ide érjen. Már látni szerettem volna. Magamhoz akartam ölelni. Kínzó lassúsággal teltek el a percek. Az ablakból figyeltem, hogy mikor ér ide.
-Olyan vagy mint egy kamasz.-kacagott fel az öcsém.
-Ne szórakozz velem.-nevettem el magam
-Már elnézést.-emelte fel a kezeit védekezésképpen.
Majd megláttam, hogy a kocsija megáll. Azonnal szaladtam is ki.
Vidáman szállt ki ő is. Azonnal a nyakába ugrottam
-Szerelmem.-ölelt magához.-Nagyon hiányoztál
Eltolt magától és megcsókolt.
-Te is hiányoztál.-bújtam a mellkasához. Majd el léptem tőle.-Sajnálom.
-Mivel fenyegetett meg?-kérdezte meg
Nagyot sóhajtottam.
-Azt mondta, ha nem hagylak el megöl téged és választanom kell, hogy te vagy a gyerekünk. Azt mondta, ha elmondom neked akkor megöli a kicsit is.
-El kellett volna mondanod már a legelején.
-Nagyon féltem, David. Nem akartam, hogy valami bajod essen. Nagyon fontos vagy nekem.-öleltem magamhoz.
-Most már nem eshet semmi bántódásod és nem lesz baj.-mosolygott rám
-Gyere be.-mondtam vidáman és elindultam befelé.-Nem is jössz?-fordultam vissza hozzá.
-De.-mondta vidáman
Ekkor egy autó száguldott el mellettünk és egy fickó fegyverrel a kezében kihajolt.
-David!-sikítottam, de ekkor már késő volt
Élettelenül esett össze. A földön feküdt és ömlött belőle a vér.
-Mason!-kiabáltam azonnal
Szaladt is hozzám. Mikor felfogta mi történt már tárcsázta is a mentőket.
-Csak tarts ki egy kicsit, szerelmem.-fogtam meg a kezét.-Légy erős. Szükségem van rád, életem. Nem hagyhatsz itt.
Teljesen összetörtem, ha most meghal akkor nekem sincs értelme az életemnek. Nem veszíthetem el. Az előbb kaptam vissza és most megint elveszik tőlem.
Küzdenie kell az életért. Nem akarom, hogy magamra hagyjon. Nem teheti ezt meg velem.
Hamarosan megérkezett a mentő.
-Szólj a szüleinek.-néztem hátra mielőtt még én is beszálltam volna.
A mentős folyamatosan kérdezősködött, de olyan zaklatott állapotban voltam, hogy alig bírtam kinyögni pár értelmes választ.
Nagyon aggódtam miatta. Nagyon féltem, hogy nem tudják megmenteni. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne akkor.
A könnyeim folyamatosan potyogtak. Nagyon gyorsan beértünk a kórházba és őt már tolták is a műtőbe.
-Ide már nem jöhet be.-állított meg a nővér
-Kérem mentsék meg a férjemet.-néztem rá könyörgően
-Megteszünk érte mindent.-válaszolt és már el is tűnt.
Fel és alá járkáltam a folyosón. Nem bírtam nyugton maradni. Borzasztó lassan teltek a percek.
-Zoé!-sietett oda az anyósom.-Mi történt?
-Eljött hozzám tegnap.-mondtam sírva.
-Azt elmondta.-teltek meg könnyel a szemei
-Elvitte a telefonomat és rájött, hogy megfenyegetett az ellensége. Ma pedig lelőtték.-mondtam el
Mielőtt a földre estem volna szorosan magához húzott.
-Erős az én fiam és nem lesz semmi baj.
Próbáltam hinni neki, de nem sikerült. Annyira elakartam hinni, hogy minden rendben lesz. Azt akartam, hogy újra jól legyen.
-Mi tart már eddig?-kiabáltam el magam
-Nyugodj meg.-sietett oda hozzám Mason
-Hogy nyugodjak meg? Ha? A szerelmemet ott bent műtik.-mutattam a helyiségre.-Azt se tudom, hogy mi van vele. Senki se mond semmit.
Nem bírom már elviselni ezt a tehetetlenséget. Nem bírok már tovább várakozni.
Telt csak az idő és semmi sem történt. Majd egy orvos szaladt a szoba felé
-Mi történik?-kérdeztem aggódva és útját álltam
-Eresszen, asszonyom.-válaszolt.-Haldoklik a férje.
Nekem pedig mint, ha kihúzták volna a talajt a lábam alól. Erőtlenül estem le a földre.
-Nem! Nem! Ez nem igaz.-ütöttem a padlót.-Nem igaz. Csak hazudnak.
A földön kuporodtam össze és vártam, hogy valaki azt mondja, hogy ezt csak egy álom. Egy álom, amiből hamarosan felébredek. 
Ez csak egy rossz álom lehet. Csak egy rossz álom.
-Zoé, állj fel.-szaladtak a segítségemre
Nem bírtam senkire se figyelni.
Egyedül a szívemet hallottam, ahogy több millió darabra hullik szét..