Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Temető

Reggel, amikor felkeltem nyújtózkodtam egyet és meglepetésemre itthon volt még David.
-Nem mész ma dolgozni?-kérdeztem
-De, csak megvártam még felébreszt.-bújt hozzám.
-Aranyos vagy.-nyomtam egy puszit az arcára.
A derekamat megragadta és magára rántott.
-Mikor jössz haza?-fogta meg a fenekemet
-Öhm..-gondolkoztam el.-Olyan 3 és 4 között mindenképpen.-mosolyogtam rá
-Akkor legyen fél 4, és addigra én is haza jövök.-adott egy puszit
-Megegyeztünk.-öleltem át a nyakánál
-Egy romantikus fürdést is terveztem.-adott egy újabb puszit
-Jól hangzik.-mosolyodtam el és lefordultam róla.
-Baj van?-fordult felém
-Csak nem volt kényelmes úgy lenni a hasammal.
-Ne haragudj akkor.-fordult felém és egy tincset a fülem mögé tűrt.
-Semmi baj.-mosolyogtam rá.
-Szívesen feküdnék ma egész nap melletted.
-Ma dolgom van.-nyomtam egy puszit az ajkaira
-Akkor holnap?-csillant fel a szeme
Már majdnem rávágtam, hogy igen, de eszembe jutott, hogy a szülinapjára le kell fixálnom a dolgokat.
-Nem.-ráztam a fejemet
-Megölsz engem, asszony.-bújt közelebb hozzám
-Sajnálom.-adtam egy puszit neki
-Holnap mégis mi dolgod lesz?-ráncolta a homlokát
-James megkért, hogy segítsek a barátnőjének venni valamit.-füllentettem
Már egy hete meg volt beszélve ez vele.
-Ha felhívom ő is ugyan ezt fogja mondani?-kérdezte kíváncsian
-Csak nyugodtan.-mosolyogtam rá
-Mázlid, hogy hiszek neked.-vigyorgott
-Micsoda mázli.-karoltam át
Egy hosszú szenvedélyes csókba forrtunk össze. A szája rabul ejtette az én számat. A keze felfedezőútra tért a testem összes porcikáján. Tudtam, ha most nem állítom le akkor innen nem menekülök.
-Menjünk reggelizni.-toltam el magamtól
Sóhajtott egyet és a nyakamba fúrt a fejét.
-Menjünk.-dünnyögte és belepuszilt
Libabőrös lettem tettétől. Ő csak ezen elmosolyodott. Felkeltünk az ágyból. Elsőnek a fürdőszobába mentem, majd öltözködni. Egy szürke nadrágot vettem fel, aminek derekán egy öv díszelgett. Hozzá pedig egy hófehér blúzt, aminek mindkét ujját visszahajtottam. Egy fekete magassarkúba bújtattam a lábaimat. Még gyorsan elpakoltam a táskámba és a fésülködőhez sétáltam. Megfésülködtem és fújtam egy kis parfümöt magamra.
Megvártam, amíg ő is elkészül és így sétáltunk lesz.
-Tetszik a blúzod.-lépett mellém
-Akkor jó.-vigyorogtam rá.
-De ezt még be kéne gombolni.-állított meg
-Hisz’ 2 gombot nem gomboltam csak be.
-Nem baj.-mikor begombolta vigyorogva figyelt
-Lüke.-forgattam meg a szemeimet és játékosan mellkason löktem. 
-Csak a te lükéd.-puszilt meg
-Csak az enyém.-mondtam mosolyogva
A konyhába belépve köszöntünk Ericanak, és az asztalnál helyet is foglaltunk. Ő szokásosan a kávéját kortyolgatta. Én pedig eszegettem. Amikor jól laktam hátra dőltem a székben. Egy nagyot ittam a poharam tartalmából és vissza helyeztem az asztalra a kristályt.
-A gyógyszered ne felejtsd el.-szólalt meg David miközben még mindig evett
-Nem felejtettem el.-válaszoltam
Felálltam és elsétáltam a gyógyszerekig. Mindegyiket bevettem és felé fordultam.
-Megfelel?-pislogtan sűrűn felé.
-Meg.-nyomott egy csókot a homlokomra. Az órájára pillantott.-Lassan ideje indulnom.-motyogta
-Már én is megyek.-álltam fel az asztaltól
Előre engedett és a kocsik egymás után álltak.
-Délután találkozunk.-lépett közel hozzám.
-Akkor délután.-karoltam át a nyakát
Közel hajolt és egy hosszú csókot adott.
-Nagyon vigyázz magadra.-mondta miközben a derekamnál tartott
-Vigyázok, nyugi.-mondtam
Egy puszit nyomott az arcomra és lesietett a kocsijához. Még egyszer vissza nézett és már ment is. Lassan én is elindultam. Taylor az ajtónál állt és rám várt.
-Jó reggelt, asszonyom.-köszönt kedvesen
-Jó reggelt.-mosolyogtam
Miután beszálltam az autóba bezárta az ajtó. A volán mögé sietett azonnal.
-Az öcsémhez szeretnék menni.-pillantottam rá
-Igenis.-válaszolt
Beindította a járművet és már mentünk is. A sötétített ablak nem akadályozott meg abban, hogy az ismerős utcákat bámuljam. Néztem a tájat, az embereket és minden mást.
-Rég jártam erre.-motyogtam az ablakon kifelé bámulva
Szomorúan elmosolyodtam.
-Annyi mindent történt az elmúlt időben Önnel, hogy teljesen megértem, hogy nem igazán járkált.-mondta és rám pillantott a tükörből
-Végülis.-pillantottam rá
Majd újra az útnak szenteltem a figyelmemet. Csendes volt, ahogy ő is. A rádió sem szólt. Csak a csend telepedett be az egész autóba.
Lassan megérkeztem a régi házamhoz. Egykor ez volt az otthonom. Most mégis más házat nevezek az otthonomnak.
Taylor kinyitotta nekem az autóajtaját és kiszálltam. Végig néztem a fakerítésen, amihez nem volt kegyes az idő vasfoga szomorú lettem. Mindig apa festette és mi segítettünk neki. Ahogy elmémen átsuhant az emlék elmosolyodtam. Belöktem a kaput és besétáltam.
A ház ajtajánál ácsorogtam. A kilincsre helyeztem a kezem és lenyomta. Beléptem az előszobába, ahol lerúgtam magamról a magassarkút. A táskámat a kezembe szorongatva sétáltam beljebb. A nappaliba ült és rajzfilmet nézett.
Érkezésemre felpattant a kanapéról és szorosan átölelt.
-Hiányoztál.-szorítottam magamhoz
-Te is.-ölelt még mindig.-Gyere ülj le.-húzott a kanapéhoz.-Hozok neked inni.-sietett el
Helyet foglaltam a kanapén a táskát pedig letettem. A kanapé mellett lévő szekrényre tévedt a szemem. Egy családi kép volt rajta, ami a mi kis családunkat ábrázolta. Felálltam előbbi helyemről és odasétáltam. Végig simítottam a kereten és a kezembe vettem. Anya a csillogó zöld szemeivel figyelt a kamerába, apa mellette állt és karolta. Az ő arcán is ott volt a hatalmas vigyor. Az ölükbe, pedig mi ültünk.
-Rossz, hogy nincsenek velünk.-szólalt meg
Lehetett hallani, hogy szomorú.
-Nagyon rossz.-motyogtam magam elé.
Vissza sétáltam az előző helyemre a képpel együtt. Az ölembe ejtettem és úgy néztem. Mellém ült, az innivalót az asztalra tette.
-Rossz testvéred vagyok, Mas.-bámultam a képet.-Elhanyagoltalak, mert megtapasztaltam, hogy milyen a boldogság. Pedig nem szabadott volna.-teltek meg a szemeim könnyel.
Felpillantottam rá. Szomorúan figyelt.
-Nem vagy rossz testvérem, Zoé.-ölelt magához.-Éveket szenteltél rám, hogy felnevelj. Állandóan mellettem állták. Még akkor is mellettem voltál, amikor nem érdemeltem meg. Nálad jobb testvért nem is kívánhatnék.-szavai hatására csak sírtam.
-Mason, az utóbbi időben nagyon eltávolodtam tőled.-sírtam továbbra is.-Annyira sajnálom.-hüppögtem
-Nővérkém..-simította meg a hajamat.-..neked is jár a boldogság. Én örülök annak, hogy boldog vagy. Ezt komolyan mondom. Igaz, az utóbbi időben nem beszéltünk annyit, de ez az én hibám is.
-Nem Mason!-szóltam rá.-Ez csak az én hibám. Én vagyok az idősebb testvér és nekem kell védelmeznem téged.
-Felnőttem, Zoé.-mondta kedvesen.-Büszkék lennének rád anyáék, hogy ennyi mindent megtettél értem. Többet tettél mint, amit érdemeltem.
-Mindent megérdemelsz.-öleltem magamhoz
-Ne sírj már, kérlek. Olyan rossz téged, így látni.-simogatta a hátamat
-Ne haragudj.
-Én nem haragszom rád.-tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen
Ott ültünk egymásba kapaszkodva. Láttam a szemeibe, hogy nem sok kell és ő is elsírja magát. Tudta, hogy mennyire rosszul érzem emiatt magam. Láttam rajta, hogy ő is szenved. Hiába csak a mostani időszakot töltöttük külön, de akkor is mérhetetlenül hiányzott. Eddig állandóan együtt lógtunk. Miután haza értem ő mindig itthon várt. Együtt vacsoráztunk és átbeszéltük az egész napot. Igaz, hogy volt olyan alkalom, hogy keresnem kellett, de segítettem neki állandóan. Éjszakákat sírtam át, amiket ő nem látott. Csak gondolkoztam és gondolkoztam, hogy hogyan tovább.
Három óra múlva már nevetgélve ültünk. Átbeszéltünk mindent. Minden apró mozzanatot megbeszéltünk. Örültem, hogy végre a testvérem megint mellettem van. Megint itt van nekem, ha bármi történne is én segítenék rajta. Nem érdekelne, hogy mi áll a háttérben.
Elmondta, hogy elég sokszor vesztek össze Amandával, amiről nem tudtam. Akkor semmihez se volt kedve és el volt zárkózva. Szerencsére mindig hamar kibékültek, aminek örülök. Nagyon aranyos pár és megérdemlik egymást. Remélem, hogy mindig ilyen boldogok lesznek együtt.
-Ideje mennem.-álltam fel a kanapéról.-Még Katyhez is beugrok.-mosolyogtam rá
-Rendben.-ölelt meg.-Holnap találkozunk?
-Délután jó?-pillantottam rá.
-Tökéletes.-válaszolt
A táskámat megfogva elindultam az előszobába. Felhúztam a magassarkúmat és rápillantottam.
-Ezt szeretném, ha magaddal vinnéd.-nyújtotta felém a képet
-Köszönöm.-vettem el tőle
Még egyszer megöleltük egymást és elindultam. Megkönnyebbül léptem ki a házból. Végre minden rendben van.
Boldogan szálltam be az autóba.
-Katyhez.-néztem rá egy pillanatra mielőtt kérdezhetett volna.
A képet figyeltem. Nem bírtam elszakítani róla a tekintetemet, de muszáj volt. Inkább az ablakon bámultam ki, de mégis gyötrött a lelkiismeret, hogy már rég voltam kint hozzájuk.
Mélyet sóhajtottam.
-Itt vagyunk.-parkolt le a ház előtt.
A képet gondosan az ülésre tettem. A táskát pedig a vállamra és, így szálltam ki.
Becsengettem és a barátnőm mosolygós fejé jelent meg.
-Szia.-nyitotta ki a kaput.
-Szia.-mosolyogtam rá
Megöleltük egymást és bementünk.
-Kérsz valamit?-kérdezte kedvesen
-Nem, köszönöm.-mosolyogtam rá.-Csak ülj le.
Le is ült mellém.
-Hogy vagy?-kérdezte
-Én jól, köszönöm.-mondtam.-Te?
-Már jól, köszönöm.-mosolygott rám.-Jól esett a tegnapi beszélgetés
-Nem csak neked. Már arra szükség volt.
-Az biztos.
Egy órán keresztül beszélgettünk mindenféléről. Végre kikapcsoltam. Majdnem megnyugodott a lelkem. 
El kellett mennem a szüleim sírjához. Tudom, hogy csak akkor nyugodhatok meg teljesen.
-Haza vigyem, asszonyom?-kérdezte már az autóban ülve Taylor
-Olyan negyed órára van innen egy virágbolt.-válaszoltam.
Bólintott és már indultunk is.
-Bemenjek, asszonyom?-kérdezte a virágos előtt
-Majd én.-mosolyogtam rá

Egyenesen az üzletbe mentem.
-Jó napot!-köszöntem
-Jó napot!.-köszönt ő is.-Miben segíthetek?-kérdezte
-Csokrot szeretnék venni temetőre.
Bólintott és hozott elő több variációt is. Két hófehér csokrot választottam és ki is fizettem.
A férfi segített a kocsiba tenni őket. Újra beszálltam.
-A temetőbe szeretnék menni.-mondtam
Az autó indult is. Olyan rég jártam már ott. Vajon Mason szokott kijárni? Ápolt? Nem tudom. Még itt laktam mindennap kijártam a sírhoz. Állandóan ápoltam és virágokkal ültettem be.
Hamarosan az jármű megállt a parkolóban. Én kiszálltam és a kezembe fogtam a csokrokat.
Leghátra sétáltam, ahol a sírhely volt. Meglepődve figyeltem, hogy a virágok gyönyörűen egymás mögött sorakoznak. Egy gaz sincsen közötte. Mind két vázába töltöttem vizet és a virágokat beletettem.
Leültem a hideg köre.
-Drága szüleim.-simogattam meg a vastag márványlapot.-Annyira hiányoztok nekem.-buggyant ki az első könnycsepp.-Mostanában elég sok mindent történt. Sok rossz, de voltak jó dolgok is.-mosolyodtam el keserűen.-Megtudtam, hogy babát várok.-tettem egyik kezemet a pocakomra.-Tudom, hogy láttok odafentről és örültök a hírnek.-pillantottam az ég felé.-Még is szomorú vagyok.-simogattam a márványt.-Tudjátok miért? Mert nem vagytok velem. Nem láthatom, ahogy az unokátokkal vagytok. Ahogy ti is ugyan úgy várjátok, és örültök velünk együtt.-a sírra hajtottam a fejemet.-Az elején biztos nem kedveltétek volna Davidot sem. Mondjuk én sem kedveltem.-nevettem fel kisírt szemmel.-De ha élnétek lehet, hogy nem is ismernék őt.-gondolkoztam el.-Tudom, hogy annak sem örültetek, hogy eltávolodtam Masontól. Bocsánatot szeretnék kérni tőletek is. Annyira sajnálom. Remélem, hogy nem haragudtok rám.-kezdett már lemenni a nap.-Olyan rossz nélkületek. El sem tudjátok képzelni ezt. Ez a fájdalom már régóta gyötör engem. Azóta, amióta ti nem vagytok itt. Olyan jó lett volna, ha te kísérsz az oltárhoz, apa.-mosolyodtam el.-Anya, veled pedig kiválasztottuk volna a ruhámat.-sóhajtottam
Kezdett sötétedni, de én nem mozdultam. Csak ültem a hidegkövön és bámultam a sírt. Nem akartam még menni. Velük akartam lenni.
-Zoé!-hallottam meg a nevemet, de azt hittem, hogy csak a képzeletem játszik velem. Majd újra hallottam, és hirtelen egy kéz állított fel.-Úristen.-ölelt magához.-Nagyon hideg vagy.-ölelt még mindig.
Egy pillanatra elengedett és rám terítette a zakóját.
-Köszönöm.-suttogtam berekedt hangon
-Minden rendben?-kérdezte aggódva
-Már igen.-öleltem magamhoz úgy, hogy átkaroltam a nyakát
-Menjünk. Jó?-nézett a szemeimbe.
Én csak bólintottam és követtem egyenesen az autójáig. Segített beszállni és már indult is. A táskám és a kép ott hevert előttem.
-Annyira aggódtam.-szólalt meg újra.-Azt hittem, hogy még beszélgettek, ezért nem akartalak zavarni. Utána egyre több idő eltelt és nem vetted fel a telefont. Felhívtam Taylort és ő mondta, hogy órák óra itt vagy.
-Nincs semmi baj.-mosolyogtam rá.-Szükségem volt erre.-motyogtam.-Nagyon hiányoznak.-néztem könnyes szemmel a szemeibe.
Megállította a kocsit és megához húzott.
-Szerelmem, életem..-puszilgatta a hajamat.-Ha eltudnám venni a fájdalmadat elvenném. Olyan rossz látnom, hogy ennyire szenvedsz.-emelte meg a fejemet az államnál.-Jaj, Istenem.-szorított újra magához.
Egy csomag zsebkendőt és letörölte az arcomat. Elvettem tőle egyet és kifújtam az orromat.
-Szeretlek.-néztem újra rá, de már megkönnyebbülve
-Én is szeretlek.-puszilta meg az arcomat.-Ne sírj, kérlek.-simogatta az arcomat.-Megszakad a szívem, kedvesem.
Mély levegőt vettem és megnyugtattam magam teljesen. Mosolyogva figyeltem már rá.
-Menjünk.-kulcsoltam össze a kezeinket
Elmosolyodott és már indultunk is. Az ölébe vitt be a házba. Egyenesen az emeltre. Még fürdővizet is készített.
-Minden rendben.-álltam fel mosolyogva hozzá.
-Nem baj.-mosolygott rám.
Elzárta a vizet és segített levetkőzni. Ő is levett magáról mindent és beültünk a kádba. A víz teljesen ellazította az izmaimat.
Össze-vissza puszilgatta az egész arcomat a fürdés alatt.
Mikor végeztünk megtörölköztünk és felöltöztünk. Befeküdtem az ágyba, de nem hagyott aludni. Hozott fel nekem vacsorát és a gyógyszereket.
Csak a felét ettem meg annak, ami a tányéron volt.
-Még legalább két kanállal.-unszolt
Fújtattam egyet és még ettem két kanállal. Bevettem a gyógyszereket és elhelyezkedtem.
Nem sokára ő is befeküdt mellém.
-Köszönök neked mindent.-feküdtem a mellkasára
-Ez természetes, szerelmem.-simogatta a hátamat
Hallgattam a szívverését és így aludtam el.