Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Öngyilkossági kísérlet

Egyre jobban eluralkodik rajtam a fájdalom. Menekülök, de nem szabadulok. Megpróbálom magammal elhitetni, hogy ez volt a helyes döntés, de nem bírok felfogni. Nem bírom elviselni ezt a mérhetetlen fájdalmat. Azt akarom, hogy mellettem legyen és átkaroljon.
Rossz nélküle. Nagyon rossz, hogy nem lehet mellettem.
Egész éjszaka felvoltam és csak zokogtam. Ő itt körözött az autójával. Nem aludt, nem ment el. Folyamatosan itt voltam. Ez még jobban szétszedett.
Szenved miattam és megpróbál újra megszerezni. Nem tudja, hogy ez veszélyes. Nem tudja azt, hogy ebből baj lesz, ha én elgyengülök és elmondom neki.
Nem. Nem. Nem. Nem fogom elmondani neki. Ez az én titkom lesz.
Hajnalba lement a lázam. Azóta pedig a nappaliban ültem. Az ablakot bámultam és figyeltem az autót. Fel és le körözött. Figyelt be, de nem látott engem.
A telefonom a kezembe folyamatosan rezgett. Azonnal megnéztem az üzeneteket, de nem válaszoltam. Ha válaszolok csak rosszabb lett volna. Mondjuk az is elég rossz, ahogy olvastam az üzeneteit.
A hősszerelmes nem akar elmenni. Kezdem unni.
Írt nekem Martin. Nem hiszem el ezt az embert. Mindig belém rúg, ha alkalma adódik rá.
Nem én hívtam. Én se akarom, hogy itt legyen.
Hazugság volt, amit leírtam, mert akartam, hogy mellettem legyen. Az ölelésére vágytam.
Valahogy küldd el. Idegesít.
Már éppen írtam volna vissza, amikor Mason megszólalt.
-Te már ilyen korán fel vagy?-azonnal lezártam a telefont
-Semmit se aludtam.-meredtem előre.-Itt van David.-böktem az ablak felé
-Mióta?-ráncolta a homlokát.
-Éjszakától.-válaszoltam.-Kérlek, küldd el.-néztem rá
-Biztos?
-Biztos.
Bólintott és pizsamában ment ki. Láttam, ahogy beszélgetnek. Majd elhajt a kocsijával.
Megfelel?
Meg
Ennyi volt a válasza.
-Elküldtem.-sétált be Mason
-Köszönöm.-suttogtam
A telefonomat görcsösem markoltam és úgy bambultam előre.
-Kérsz valamit?
-Nem.
Felálltam a kanapéról és újra a sötét szobámba bújtam. Nem volt kedvem semmihez. Nem akartam már semmit. Csak tűnjön el ez a fájdalom a szívemből.
Hirtelen rezegni kezdett a telefonom. Katy volt az. Csak kinyomtam. Írtam neki egy üzenetet.
Nem akarok most senkivel se beszélni. Ne haragudj rám.
Küldtem el neki.
Most hallottam, hogy mi történt. Senki sem szólt nekem. Jól vagy?
Még ilyenkor is törődik velem.
Jól leszek.
Elküldtem és letettem a telefont. Újra kettesbe maradtam a lelkemmel. Annyira hiányzott, hogy az valami hihetetlen. Egyre jobban éreztem a hiányát.
Becsaptam őt, de nem rosszból tettem. Sosem tudnék neki önként ártani. Hogy is árthatna az ember egy olyan személynek, akit szívből szeret?
Ugyan ez volt velem is helyzet. Nem akartam neki ártani, de az adott helyzet rákényszerített. Meg kellett tennem és most szétmarcangol. Folyamatosan csak rá tudok gondolni.
Be kell ezt fejeznem. Mély levegőt vettem és felálltam. Bezártam az ajtót és a fürdőszobába mentem. Azt az ajtót is kulcsra zártam.
Tudtam, hogy mit kell tennem. Elhatároztam.
Kinyitottam a szekrényajtaját és kivettem belőle egy pengét. Leültem a hideg padlóra és a kádnak támaszkodtam.
Felhúztam a felsőmnek az ujját.
Az emlékek csak úgy pörögtek előttem.
Felidéztem, ahogy kezdődött a kapcsolatunk, hogy én mennyire gyűlöltem és az öcsém miatt jöttem vele össze.
,,-Gyűlőllek.-néztem mérgesen a szemeibe.
-Na és?-röhögött a képembe.-Majd megszeretsz.-mondta önelégülten.
-Ne is álmodj róla.-vágtam rá magabiztosan.
-Majd meglátjuk.-fogta magát és kisétált a szobából."
Elmosolyodtam az emlék hatására. Nem tudtam, hogy egyszer ennyire megfogom szeretni, hogy létezni sem bírok majd nélküle. Minden lélegzetemnél egyre jobban hiányzott.
Egy ember, akit a hátam közepére se kívántam. Majd mégis ő lett a legfontosabb a világon. Ironikus az élet. Nemde?
Annak tartom, de véget vetek ennek. Ha ő nem lehet mellettem akkor én sem akarok élni.
-Zoé!-hallottam, hogy Mason kopog.
Nem akartam neki válaszolni. A pengét szorosan az eremhez tettem.
-Zoé! Itt van David.-nagyot nyeltem
-Küldd el.-kiabáltam ki
Mélyet sóhajtottam és eszembe jutottak a szüleim. Vajon ők mit gondolnak most? Elítélnek?
Biztos, hogy haragudnak rám, amiért erre szántam el magam, de ez a legjobb döntés.
Húztam egy óvatos csíkot a kezemen. A vér kibuggyant. Nem volt mély a vágás, mégis remegett a kezem.
Lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem.
-Zoé, nyisd ki az ajtót.-dörömbölt David
-Nem tehetem, szerelmem.-suttogtam magam elé.
Újra a kezemre tettem a pengét és felkészültem, hogy végérvényesen befejezem az életem.
Éreztem, ahogy a húsomba váj a penge, de mielőtt végig tudtam volna rajta húzni az ajtó kivágódott.
-Zoé!-rogyott le elém David és a karjaiba zárt.
-Megakarok halni.-fúrtam a fejemet a mellkasába
-Ne butáskodj, szerelmem.-simogatta a hajamat.-Nem bírnám ki, ha elveszítenélek örökre.
-Már nem bírom tovább, David.-motyogtam.-Nem akarok tovább élni.
-Ezt még egyszer meg ne halljam.-szólt rám erélyesen
Felemelt és be vitt az ágyamra. Azonnal látta is el a sebemet.
-Mit műveltél, Zoé?-ült le mellém Mason
-Sajnálom.-motyogtam
A padlót kezdtem el bámulni.
-Mi jutott eszedbe? Ha? Miért tetted?-ölelt magához
-Annyira sajnálom.-fúrtam a fejem a vállába.-Sajnálom nagyon.-sírtam el magam.
Elengedtem és felfeküdtem az ágyba.
-Szerelmem, többé ne csinálj ilyet.-ült fel mellém David és egy puszit nyomott az arcomra.-Ezzel nem csak magadat bántod, hanem a kicsit is.-simított a hasamra
Egyből ért engem a felismerés.
-Kérlek menj el tőlem.-néztem könnyes szemmel rá.-Nem akarom, hogy bármi baj legyen.-tettem az arcára a kezemet
-Hamarosan minden rendben lesz. Most elmegyek, de vissza fogok jönni érted.-nyomott egy puszit a fejemre
Még egyszer rám pillantott és elment. Nem jöhet vissza értem, mert abból csak baj származna.
-Hoztam neked teát.-ült le mellém Mason
-Köszönöm.-vettem el tőle
Nagyot kortyoltam belőle.
-Hogy érzed magad?
-Rosszul.-döntöttem fejemet a vállára.-Szeretem. Nagyon szeretem.
-Tudom, nővérkém.-simogatta meg a hajam
-Majdnem megöltem magam.-suttogtam magam elé
Csípni kezdték a szememet a sós könnycseppek. Utat engedtem nekik.
-Zuhanyozz le. Jót fog tenni.-mondta kedvesen. -Addig készítek neked valami ételt.
-Nem szeretnék.-motyogtam
-A kicsiért tedd meg legalább.-nézett rám
Sóhajtottam egyet.
-Rendben.
Nehézkesen felálltam az ágyból. Szedtem elő egy melegítőalsót, fehérneműt meg egy pólót. Azokkal a kezembe mentem a fürdőszobába. 
Kulcsra zártam az ajtót. Megengedtem a zuhanyzót és leöltöztem. Beálltam alá és hagytam, hogy végig folyjon ez egész testemen.
Lemostam az elmúlt napok mocskát magamról. A hajamat is kimostam. Utána csak álltam a zuhany alatt.
Lecsúsztam és a hátamat a hideg üvegnek nyomtam. A számra szorítottam és úgy adtam sírtam.
Az elmúlt napokban folyamatosan sírtam. Mintha ezzel enyhíteni tudnám a fájdalmamat. Pedig nem tudtam. Próbáltam összerakni magam. Próbáltam nem szét esni megint, de nem ment.
Majdnem megöltem magam. Majdnem elvettem a saját életem és nem törődtem a gyerekemmel.
Többször ezt nem tehetem meg. Őt kell előtérbe helyeznem. Erősnek kell lennem miatta.
Csak ő maradt nekem.