Maffiába kényszerítve (BEFEJEZETT)

Szenvedés

A fájdalom és a szenvedés senkit sem kímél. Mindenkit utolér egyszer. Ez ellen sajnos nem lehet semmit sem lehet. Csak tűrnünk kell csendben és várni, hogy végre boldogság ragyogja be a mindennapjainkat. Sajnos ez nem olyan egyszerű. Minél hamarabb kiszeretnénk szakadni ebből a mély gödörből, de valami megakadályoz benne minket. Van amikor saját magunk, de van amikor mások állnak a boldogságunk útjába. Ezzel vagy megtanulunk élni vagy teszünk ellene.
Én ezzel szemben nem tehetek semmit. Teljesen kereszttűzbe kerültem ahonnan nem bírok menekülni. Bármerre is fordulok és próbálok menekülni, de sehogy sem tudok. Nem találom a kiutat, nem látom a fényt, ami kitudna húzni a sötétségből. Próbálok menekülni. Próbálom a helyes utat megtalálni, hogy újra velem lehessen életem szerelme, de nem találok semmit. Boldogtalan vagyok nélküle. Nekem ő a másik fele és most el kellett engednek.
Elengedtem, hogy megmentsem az életét. Ez az egy dolog, ami vigasztal engem. Ha vele maradtam volna, akkor ki tudja mikre lett volna képes Martin. Ő egy beteg ember. Bármit képes megtenni a hatalom miatt. Undorodom tőle és ettől az egész helyzettől, amibe belekevert.
Akárhányszor Davidra gondolok a szívem összeszorul. Tudom, hogy összetörtem és fájdalmat okoztam neki. Megöltem a szikrát, ami csillogott a szemeibe. Megöltem a szerelmünket csak, hogy megtudjam menni. Gyűlölöm magam. Egyszerűen képtelen vagyok nem rá gondolni. Állandóan őt látom a lelki szemeim előtt. Folyamatosan felvillan a kép, ahogy összezúztam.
Félek, hogy bele fogok bolondulni ebbe az egészben. Nem bírok létezni nélküle. Nem bírom ki, hogy ne legyen a közelembe, de türtőztetnem kell magam. Megálljt kell parancsolnom a szívemnek. El kell csitítanom a heves dobogását. Muszáj nem gondolnom rá. Ki kell tépnem a szívemből, hogy megmentsem.
Egész éjszaka forgolódtam. Reggel pedig iszonyú felfájással ébredtem fel. A szívem darabokban és egy ember tudná csak összeragasztani. Az az egy ember, akit távol kell magamtól tartanom.
Nagyon rossz volt a közérzetem. A szobámba világosság uralkodott. Gyűlöltem. Felálltam, hogy lehúzzam a redőnyt és elhúzzam a sötétítőt, de azonnal össze is rogytam.
-Mason.-próbáltam kiabálni neki, de hangom erőtlen volt
Be voltam teljesen rekedve. Az arcom nedves volt és a hajam is hozzá volt tapadva.
-Kérlek segíts..-suttogtam és a fejemet az ágyra hajtottam
Hagytam, hogy a könnyek újra és újra birtokba vegyék az egész arcomat. Nem tudom meddig ülhettem ott, de Mason sietett be hozzám.
-Zoé!-guggolt le hozzám.-Hogy vagy?
-Rosszul.-mondtam rá sem nézve
Homlokomra vezette a kezét.
-Te lázas vagy.-mondta azonnal.-Le kell vigyük a lázad.-emelt fel az ágyra.
-Kérlek, húzd le a redőnyt és húzd be a függönyt.-hagytam figyelmen kívül, hogy beszél hozzám
Engedelmeskedett. Megtette, amit kértem.
-Köszönöm.-suttogtam
-Amanda, a lenti fiókba van lázcsillapító. Abból hozz fel neki.-szólt oda
Itt van a testvére. Hogy fogom én ezt kibírni?
Benne is őt fogom látni. Ebbe bele fogok pusztulni.
Hamarosan megjelent a gyógyszerekkel. Nem akartam bevenni. Nem akartam, hogy segítsen rajtam. Bár, a szívembe tátongó ürességet nem tudja meggyógyítani.
A kicsi miatt bevettem a gyógyszert.
-Menjetek ki.-mondtam az ablakot bámulva
-Nem akarunk itt hagyni.-mondta Amanda
Be kellett hunynom a szemem és mélyet lélegeznem.
-Egyedül szeretnék lenni.
-Bármire szükséged van szólj.-mondta Mason
Csak bólintottam és megvártam még újra egyedül lehetek. Folyamatosan ő járt az eszembe.
Az éjjeliről lehúztam a táskámat. Kiszedtem belőle a telefont a táskát a földre dobtam.
Kisezer hívás és üzenetet kaptam Davidtól.
„Szerelmem, kérlek beszéljünk. Nagyon fontos vagy nekem. Nem lehet köztünk vége.
Kérlek, vedd fel a telefont.
Zoé, egyetlenem. Ne tedd ezt velem.
Bele fogok halni a hiányodba.
Életem..beszéljünk. Most zaklatott vagy, amit megértek.
Kérlek írj már vissza.”
Csak néhány a temérdek üzenet közül. Megnyitottam egy másik üzenetet.
Nem engedheted be.
Nem fogom beengedni.
Pötyögtem vissza.
Feléd tart.
Jött azonnal a válasz.
Ne aggódj, kidobom.
Írtam. Ide jön. A szívem nagyokat dobbant, hogy láthatom még, ha 1 percre is.
Remélem is, mert ha nem akkor tudod, hogy következménye lesz.
Írt.
Tudom.
Vissza írtam és ledobtam magam mellé a telefont. Egyre rosszabbul éreztem magam, hogy újra össze kell törnöm, de nincs más választásom.
A könnyeim megállíthatatlanul folytak. Mint, ami sosem szeretne elapadni. Én pedig feküdtem a szobám sötétségébe a kispárnámat ölelve.
Fájt, hogy ezt kell tennem vele. Reménykedem benne, hogy Martin megkapja a méltó büntetését az élettől. Nem érdemel mást csak szenvedést.
Kívánom neki, hogy élje át ezt a fájdalmat, amit én is érzek. A poklok poklán megyek keresztül csak, hogy megmentsem a férjemet.
Hangok szűrődtek be. Lentről jött.
-Lázas.-hallottam meg Mason hangját.-Nagyon magába zuhant.
-Látnom kell.-hallottam meg a hangját.
-Hagyd pihenni, David. Szerintem alszik.-mondta Mason
Feltápászkodtam az ágyból és elbotorkáltam az ajtóig.
-Nem bírom már nélküle.-épp akkor nyitottam ki az ajtót.-Megőrülök, ha nem látom.
Szorosan kapaszkodtam a korlátban és próbáltam kizárni a szívem gyors dobogását.
Megtettem pár lépcsőfokot.
-Jó, menj.-mondta az öcsém.
Már a felén túl voltam, amikor ott állt meg előttem.
-Szerelmem.-próbált közelebb jönni, de kitartottam felé a tenyeremet.
Az arcát vizslattam. A szemei pirosak voltak. Haja kuszán állt. A kezeire vezettem a tekintetem. A bütykei sérülésekkel voltak teli.
Megremegtem, hogy ott állt előttem.
-Menj el!-néztem dacosan a szemeibe
-Nem megyek sehova.-lépett közelebb
-Menj már!-szóltam rá
-Nem, Zoé.-fel lépett a legelső fokra
Cselekednem kellett, hogy ne lágyuljak el. Erőt vettem magamon.
-Vége van közöttünk. Fogd fel.-néztem a szemeibe.-Takarodj el innen!
-Szeretsz. Én is szeretlek és nem megyek el nélküled.-lépett még közelebb
Én hátrálni akartam, de beleakadt a lábam a lépcsőbe. Mielőtt elestem volna egy erős kéz húzott magához közel.
-Könyörgöm, Dávid. Menj el.-néztem könyörgően a szemébe. Az első könnycsepp megjelent az arcomon.-Nagyon szépen megkérlek, ha jelentek neked valamit vagy a gyerekünk akkor elmész.-mondtam.-Nem akarom, hogy..-kezdtem el
Majdnem elmondtam neki. Úristen..
Nagyon ostoba vagyok.
-Mit nem akarsz?-valami megcsillant a szemeibe
Mintha belém látna és tudná, hogy valami nincs rendben.
-Azt, hogy itt legyél.-hajtottam le a fejemet.
Elengedett.
-Ezt akarod?-fogta meg az államat
-Igen.-néztem rá
Nem hitt nekem. Látszott rajta.
-Elmegyek.-mondta ki
Megkönnyebbülve néztem végig, ahogy elhagyja az otthonomat. A lépcsőre rogyva tört ki belőlem a keserves zokogás.
Szeretem, menthetetlenül szeretem. Nem bírom ki nélküle. Megöl a hiánya. Szükségem van rá, az érintéseire. Mindig eltudta űzni a bánatomat. Mindig a kedvembe járt és jókedved okozott nekem. Sosem hagyta, hogy szenvedjek. Most mégis miatta szenvedek. Pontosabban a hiányától.
Nem fogok kibírni ezt nélküle. Ebben biztos vagyok.
Mason szaladt azonnal hozzám. A hátamat simogatta.
-Nyugodj meg.-mondta
-Nem bírom már, Mason.-suttogtam.-Én már ezt nem bírom.-bújtam hozzá közel
-Miért nem békülsz ki vele akkor?-kérdezte
-Nem tehetem meg. Nem lehet.-sírtam
-De miért nem?-tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
-Mert nem.
Nem mondhattam el neki sem, ami bánt engem. Nem mondhattam el, ami nyomja a lelkem. Senkinek se mondhatom el, mert akkor Martin végez vele. Nem sodorhatom ilyen veszélybe.
Így is túl sokat mondtam Davidnak. Túl sokat beszéltem. Nem szabadott volna. Mégis megtettem. Elgyengültem a közelségétől.
Segített felmenni a szobámba.
-Hozok neked valami ételt.-mondta Amanda
-Nem kell semmi.-döntöttem a fejem a falnak
Ők elmentek, de az ajtót nyitva hagyták. A telefont a kezembe vettem.
Sokáig volt ott.
Írt nekem nem rég.
Nem akart elmenni, de mint láthattad elzavartam.
Válaszoltam. Egyre jobban idegesített.
Remélem nem szóltad el magad.
Csak majdnem, de erről neked nem kell tudnod.
Nem. Nem fogok veszélybe sodorni.
Pötyögtem vissza.
Okos, kislány.
Már majdnem letettem a telefont, amikor felvillant a telefonom. David írt.
Tudom, hogy valami történt, amit nem mondasz el nekem. Valamiért félsz. Láttam a szemeidbe, ahogy belenéztem, de kifogom deríteni, kedvesem. Utána pedig újra velem leszel. Nem adom fel.
Tudja. Ezt nem hiszem el. Valamit ki kell találnom, mert különben bajba keverem.
Rosszul láttad, David. Én már nem szeretnék tőled semmit. Befejeztem. Ennyi volt köztünk.
Mikor leírtam eldobtam a telefont. Fejben pedig vagy 50x felképeltem magam.