A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár?
Közéjük tartozunk mi is, bizony.
Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisz...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Évközben nem volt jellemző, hogy reggel kimenjek a futópályára, hiszen a délutáni edzések ígyis kikészítették az izmaimat. Ám azóta, hogy megkaptuk a Szökevények meghívót, minden reggel jóga helyett a birtok körbefutásával indítottam. Könnyen hozzászoktam a terephez, a gátfutás miatt a fatönkök és bokrok átugrása is sima volt.
- Igazságtalanság, hogy az atléták is játszanak - morogta az oldalamon Luca, miután elkaptam a karját, mivel majdnem felbukott egy kőben.
Szombat este, takarodó után kellett elhagyni az Akadémiát, a szobák lakói kis kommandós alakulatokként osontak a birtokhatár felé. Már a hátunk mögött hagytuk a futópályát, közel jártunk a temetőhöz. Amikor Dalma megtudta, hogy azon keresztül kell eljutnunk a régi parkolóhoz, ahol elindítják a játékot, na, akkor eléggé húzta már a száját.
- Ti konkrétan erre vagytok kiképezve - puffogott tovább Luca. A szürkület már rég ránk borult, így nem láthatta, ahogyan forgattam a szemem.
- És ha rendőr vagyok? Akkor nem sok hasznát veszem a skilljeimnek - vágtam vissza dacosan. Húztam egyet a lófarkamon, a hajhagymáim sikítoztak a fájdalomtól, de ez csak jobban motivált. - Amúgy is, nem akarok nyerni. Ez csak egy hülye játék!
Nos, igen. Akkor még nem tudtam, hogy annak a hülye játéknak milyen hatása és következménye is lesz. De ezt majd később.
Elég sokat beszélgettünk, mialatt átvágtunk a temetőn és elzarándokoltunk a parkolóig. Dalma háromszor akart csak visszafordulni, de olyankor vagy Viki kapta el a karját, vagy Luca szorította magához az agresszív bárányra hajazó lányt. Ezalatt derült ki az is, hogy ameddig Viki egy földrajz zseni, én azt se tudom, hogy létezik olyan ország, mint Mauritius és Mauritánia. Nem mondtam, hogy tavaly önerőből lettem négyes év végén a tárgyból!
Már messziről hallottuk a diákok hangját, odaérve pedig láthattuk is a betonplaccon lézengő tizenegyedikes és tizenkettedikes fiatalokat. Már elég sokan voltak, a legtöbb szoba lakója sikeresen kisurrant, de volt, akinek gondot okozott, hogy egyáltalán az Akadémiát elhagyja. Autóból is viszonylag sok volt, a szervezőcsapat az egyik sportkocsi körül tartotta az utolsó megbeszélést. Az első ismerős arc, akit megpillantottam közöttük, az Tóth Csenge volt. A lány kiemelkedő súlylökő személyében tisztelgett, edzések előtt néha lenyomtunk egy-egy small talkot, ilyenkor csepegtetett el infókat a Szökevényekről is. Amint meglátott, Csenge intett felém üdvözlésül, de egyből folytatta a társalgást. Népszerű, okos, sportos és szociális, nem véletlenül volt tagja a szervezőknek - talán ezért is járt pár hónapot még nyolcadikban Karesszal. És pont utána derült ki, hogy Csenge bizony transznemű…
A barátnőim egy félreeső villanypózna alatt álltak meg, Luca nekidőlt az oszlopnak, Dalma pedig folyamatosan egyik lábáról a másikra billent. Miután megálltam mellette, automatikusan a keze után nyúltam és összekulcsoltam az ujjainkat. Szüksége volt egy biztos pontra, az egész játék a komfortzónáján kívül esett, én pedig ott voltam neki. Hiszen ilyen egy igazi barát. Dalma hálásan pillantott rám, de megszólalni már nem tudott, ugyanis a Szökevények legnagyobb szervezője, Novák Áron elkezdett szónokolni.
