A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár?
Közéjük tartozunk mi is, bizony.
Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisz...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Néha nem tudja az ember, hogy mi lenne a helyes döntés. Néha kiadni sem lehet a traumákat, csak hagyni had gyűljön. Néha mindenki beleesik a gödörbe és nem tud kimászni onnan. Néha inkább a biztos pontot választjuk és őrlődünk tovább, hiszen az könnyebb. Ezen a ponton már fájdalmat szenvedni is nehéz, hiszen a korábbi sérülések megedzettek, abból merítünk erőt. Mégis gyűlik tovább.
És egyszer minden bomba felrobban. Minden ajtó becsukódik, minden könyv véget ér, minden történet lezárul.
De az én befejezésem még mindig váratott magára.
×××
Október 15. Egy határozottan szeles, de viszonylag meleg keddi nap volt a Blaha Lujza Akadémia falai közt, az utolsó ilyen a héten. A meteorológusok rohamos lehűlést jósoltak, de valahogy mi ezt nem láttuk esélyesnek. Talán a 17 fok, esetleg a sziporkázó napfény okozhatta, minden esetre a Blaha lányai harisnya nélkül, míg a fiai felgyűrt ingujjal voltak láthatóak szerte az épületben. Mindenki vidám volt, energikus, a tanárok alig bírtak rendet tartani az osztályokban.
Azonban én kilógtam a sorból. Megint.
Napok óta borzalmas volt a közérzetem, mintha a lelki krízis kihatott volna a testemre. A migrénes fejfájás hol jött, hol ment, nem tudtam tőle koncentrálni, a Miss Veresváralja óta több rossz jegyet is bezsebeltem annak köszönhetően. Akárhányszor eszembe jutott bármi, aminek köze lehetett a barátomhoz, a hasam görcsbe ugrott és a torkomba furcsa, hányinger szerű érzés költözött. A szemem alatt lila karikák húzódtak, nem győztem alapozóval és korrektorral elfedni, noha elég halványan látszódtak, én mégis hatalmasnak láttam. Éjjelente alig tudtam aludni, a gyötrő gondolatok mindig ébren tartottak, ezért egyre többször fordult meg a bűnös neszesszer a kezemben.
És vízióm is egyre többször támadt. Eleinte nem gyanítottam, de arra a keddre már úgy ébredtem, hogy összekötöttem a szálakat: a drog segített előidézni, megteremtette a kapcsolatot köztem és Isten között. Fogalmam se volt, hogy miért láttam őt, vagy miért mutatta nekem azokat a dolgokat, amiket szokott, de nem segített a helyzetemen, annyi biztos. Párszor kértem tőle tanácsot is, de nem jártak túl sok sikerrel, mindig azt mondta, hogy:
- Minden okkal történik, Napsugár. Egy napon, majd megérted.
Hát, ezzel sokra nem mentem, ugyanis minden nap csak tovább szenvedtem és őrlődtem. Mégis, kívülről mindenki egy boldog, nyitott és megállíthatatlan lányt látott, egészséges kapcsolattal és hatalmas sikerekkel. Ők nem is érthették, hogy a biológia ötösöm miért romlott le négyesre, vagy éppen miért ingadoztam matekból 1,5 és kerek kettes között. Azok az emberek leszidtak, hogy csak most kezdődött a tanév és szedjem össze magam. Kár, hogy az ő szavuk nem számított és jelentett nekem semmit.
