A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár?
Közéjük tartozunk mi is, bizony.
Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisz...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mindenki élete tele van hullámvölgyekkel. Egyszer a hegytetőn vagyunk érezzük a tiszta boldogságot, míg máskor az árok mélyén kapálózunk a peremért. A jó és rossz körforgása örök, ettől lesz az élet igazi, megunhatatlan, ugyanakkor fájdalmas és kiismerhetetlen.
Bármikor kicsúszhat a lábam alól a talaj és nem tudom megakadályozni. Szinte nem is kellene semmit se tennem ahhoz, hogy elveszítsem az uralmat, az éltem, mindent. Hogy ez mit jelent?
Rossz jegyeket szerezni, gyengén teljesíteni edzésen, hamisan játszani a zenekarban. Fontos embereket elveszíteni, csalódást okozni a szüleimnek, elveszteni a nagybátyám vagy az öcsém bizalmát. Túl sok drogot szívni…
Egyesek úgy próbálnak felülkerekedni, hogy ellöknek maguktól mindenkit és magányos remete módjára élnek. Mások ennek az ellenkezőjét teszik és rámenősek, a lehető legtöbbet dobnak bele mindenbe. Ők 'all in' - t mondanak, hisz bármit megtennének a szeretteikért, egy jó életért. Hogy ki hoz ezzel jó vagy rossz döntést, nos, az csakis a sorson múlik.
Én ott és akkor nem tudtam dönteni. Nem okozhattam magam körül még több fájdalmat és csalódást, de a két véglet közül se tudtam választani: eltaszítani vagy magamhoz láncolni?
Sose éreztem magam annyira tehetetlennek és magányosnak, mint akkor…
×××
- Ezt nem hiszem el!
Dühösen lecsaptam az asztalra a házi dolgozatom, egyenesen Dalma elé. A lány összerezzent a váratlan támadás hatására, de szinte egyből felvette a gyűrött feladatsort a töri könyvéről.
- Mi az? - kérdezte Luca, miközben kíváncsian nyújtogatta Dal mellett a nyakát, hogy rálásson a házimra.
- A matek házi, amit jegyre kellett megcsinálni - feleltem, továbbra is idegállapotban.
Matek után már nem tudtam velük beszélni, így maradt ebédre a dührohamom. Dalma átadta Lucának a lapokat, majd végignézte, ahogyan ledobtam magam a vele szemben lévő székre. Eltoltam magam elől az ebédem (valahogy nem volt kedvem se a sült krumplihoz, se az indiai csirkéhez) és lehajtottam a fejem az asztalra.
- Petya bá kettest adott neked? - hördült fel Luca hirtelen. Mintha megforgatta volna a hátamban a kést, inkább lehunytam a szemem. - De együtt csináltuk, legalább egy négyest kellett volna adnia!
- Moholy nem értékelte a… Hogy is mondta? - felemeltem a fejem és gondolkodást színleltem. - Ó, igen! "A feladat megoldási technikámat".
- Ez az ember egy vicc - rázta a fejét a félig spanyol barátnőm, majd az említett nyelven kezdte el szidni a tanárt.
- Ahj, most kettesre állok így - sóhajtottam csalódottan.
