A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár?
Közéjük tartozunk mi is, bizony.
Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisz...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Rohantam.
A falak eszeveszett, lélekszaggató sikolyokat vertek vissza, amint a folyosót szeltem végig annyira gyorsan, mintha csak az életem múlott volna rajta. Percekig csak rohantam, megállás nélkül, néha hátrapillantva a vállam fölött, hogy követnek-e, de nem láttam senkit sem.
A sikolyok viszont nem szűntek meg.
Túl sokan voltak.
Én pedig nem tudtam segíteni rajtuk.
Az egyik sarkon balra tértem, ám ez rossz döntésnek bizonyult, ugyanis ezzel kelepcébe kerültem. Megpróbáltam visszafordulni, ám újabb falnak ütköztem ekkor és nem kellett sok, hogy rájöjjek: csapdába csaltak.
Nekem egyszer s mindenkorra befellegzett ezzel!
A szívem olyan hevességgel pumpált a mellkasomban, hogy érezni kezdtem, lassan levegőt sem tudok majd venni. Leültem a földre, fejemet a térdeim közé fogtam és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Annyira hangosan ziháltam, hogy kezdett belefájdulni a fejem, amikor valaki hirtelen elkapta a vállamat. Sikítva löktem el őt magamtól, ám amikor felnéztem, egy meglepően kellemes tekintetű, vállig érő hajú férfi tárult a szemeim elé. Ruhái ódivatúak voltak, nemesi származásúnak tűnt, ugyanakkor egészen meg is volt riadva.
De valahonnan ismerős volt. Valahonnan annyira nagyon ismerős...
- Viki, fel kell ébredned! – siettetett, mire értetlenül néztem rá.
- Mi?
- Ez nem a valóság! Túl gyorsan történt, még nem kellene itt lenned. Tűnj el, azonnal!
A fickó hangja rémült volt. Éreztem, hogy ugyanaz a félelem lehet benne is, mint ami bennem volt. Nem akart nekem rosszat. Nem akarhatott.
- Ki vagy te? – tettem fel a kérdést erőtlenül.
- Ez csak egy álom! – folytatta, nem adva választ a kérdésemre. – És sajnálom, de ennél csak rosszabb jön majd. Most viszont fel kell ébredned, erre még nem állsz készen!
Karjaimmal átöleltem magam. Olyan remegés fogott el hirtelen, mintha valaki egyből egy vödör jeges vizet öntött volna a nyakamba.
- Ki vagy? És mit akarsz tőlem? – vádaskodtam ismét.
A férfi halványan elmosolyodott, ez pedig ha lehet, csak még bizalmasabb külsőt kölcsönzött neki.
- Mihály vagyok – felelte. – Ismersz engem.
Ő is megmondta. Megmondta, hogy ismerem. De mégis honnan? Hogyan ismerhetnék valakit, akit még életemben nem láttam?
Ekkor a sikolyok megint felerősödtek és egy pár cipő kopogását lehetett hallani a közelben.
