A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár?
Közéjük tartozunk mi is, bizony.
Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisz...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mindenszentek óta olyan volt, mintha egy burokban lettem volna, elzárva a valóságtól. Hiába ment minden tovább a rendes kerékvágásban, én csak szemlélő voltam, nem tettem hozzá az eseményekhez. Az órákra bejártam, a dolgozatokat és a leckéket megírtam, beszélgettem az emberekkel, jártam edzésre és zenekaron is megjelentem, mégsem voltam önmagam. Hogy ez Lucáéknak mennyire tűnt fel, azt nem tudom, de nem piszkáltak, hogy beszéljek, nem prédikáltak vagy okoskodtak (Dalmát vegyük kivételnek, mert ő ilyen és így szeretem) és ezt nagyra értékeltem.
BlaBlaBla egy nappal azután posztolta rólam a videót (amin belököm Viktort a tóba), hogy megtaláltuk az iskola alatt húzódó katakombákat, s akkor felborult minden. A diákok megőrültek a bejegyzéstől, úgy rohamoztak meg engem, mint hangyák a magára hagyott piknik kosarat. Akik közelebbről ismertek, például a srácok az edzésről vagy Pattiék, azok sajnáltak és biztosítottak arról, hogy jól cselekedtem. Aztán ott voltak, akik úgy érezték, hogy ezzel egy kapu nyílt ki előttük felém és megpróbáltak a közelembe férkőzni — legtöbbjük fiú volt, természetesen. Egy idő után már nem tudtam elzavarni őket vagy visszautasítani a kéretlen randi-ajánlatokat, Viki akkor dobta be, hogy onnantól mindig legyen legalább egy ember velem, akivel együtt (vagy ő helyettem) lekoptatjuk az önjelölt pasijelölteket. Nem véletlenül vetette fel az ötletet: Viki tudta, hogy mennyire megviselt, nem csak a szakítás, hanem az ostrom is, lelkileg a padlóra kerültem. Az esetek többségében ő volt a kísérőm, de például Dalma a zenekaros, Luca a kajálós párom, az Orbán ikrek pedig az edzéses testőreim lettek. Bizony, még Karesz tesói is kivették szerepüket a lelki békém visszaállításából, Tekintve, hogy nagyon jó viszonyt ápoltunk, ez nem bizonyult érthetetlennek. A saját testvéremnek új szokása lett, hogy napi szinten felbukkant a semmiből, a folyosón, a szobánknál, zenekaron, edzésen, az ebédlőben és elkezdett beszélni minden hülyeségről. Biztos voltam benne, hogy a lányok riasztották Danit és jól is tették — az öcsém értett ahhoz, hogy pillanatok alatt megnyugtasson (és felidegesítsen, de akkoriban kerülte ezt az opciót), ő minden, ami nekem otthont jelentett és jelent, s így hamar kirángatott a burkomból.
Ha ez mind nem lenne elég, az életünk pont akkor döntött úgy, hogy paranormális fordulatot vesz. Aznap éjjel, mikor eljutottunk a katakombák mélyén megbújó könyvtárba és elhoztuk onnan az Akadémia alapítója, Wunderlich Kálmán naplóját, mind a négyünkben megváltozott valami. Nem tudtam kiverni a fejemből a vörös hajú nőt, az ősöm, a Tarot paklit, és Isten fel-felbukkanását. Semminek nem volt értelme, de valahogy mégis logikusnak tűnt, hogy mindez összefüggött és valamilyen formában a katakombákat állt kapcsolatban. S akkor még nem is tudtam, hogy az csak a kezdet volt.
A szünetet követő hét pont ugyanolyan érthetetlen eseményeket tartogatott számomra, mint az azt megelőző pár nap. A lányokkal nem tudtunk parancsolni a kíváncsiságunknak és szinte minden éjjel kisurrantunk a pórul járt szobor alatti járathoz és ameddig csak ébren bírtunk maradni, bejártunk a könyvtárat. Az egész nagyon misztikus és rejtélyes volt, az ott talált könyvek szinte jobban lekötöttek, mint a tanórák — pedig a tanítás kezdetével én még egy fakultáció váltást is sikeresen beütemeztem (infóról bioszra, nem is értem, honnan jött nekem az előbbi, minden esetre Mészáros belement, amennyiben sikeresen megírtam egy szintfelmérő tesztet), ami igényelte minden figyelmem.
