A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár?
Közéjük tartozunk mi is, bizony.
Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisz...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Na jó, ezt sosem fogom megunni! – vihogtam magatehetetlenül, ahogyan újra meg újra lepörgettem ugyanazt a videót, amit Blablabla még a hétvégén posztolt az akaratunk ellenére is emlékezetes bulin történtekről. És nem, még csak nem is a szobros incidensről. – Nem mondom, lehetett volna még fokozni egy jó kis tökön rúgással, de így is mesterire sikeredett, muszáj gratulálnom! – ismételgettem Napsinak, miközben azt a felvételt néztük, amit valaki sunyiban róla készített éppen akkor, amikor Viktort belökte a tóba. A fiú maximálisan megérdemelte amit kapott, főleg azok után hogy hetekig, sőt, hónapokig szemét módon Napsi arcába hazudott és hitegette őt. Azóta, ha csak véletlenül is a lány közelébe lépett, olyan csúnyán néztem rá, akár egy vérengző vadkan. Napsinak időre volt szüksége, fel kellett dolgoznia még ezt. Nem engedhettük a lányokkal, hogy Viktor újra megpróbáljon kibékülni vele. Ennél ő jobbat érdemelt.
Napsi szomorúan elmosolyodott, de látszott rajta, hogy nincs a legjobb passzban. Sok minden összejött neki a napokban, talán több is mint nekem, Lucának és Dalmának együttvéve, pedig az összesünket megviselte mind a szobor ledőlése és az azzal járó, gyomorforgató tárgyalás, ahol Mészáros ismét rám akarta kenni a felmerült problémákat, mind pedig a tegnap estefelé felfedezett alagútrendszer az eredeti Feszty-körképpel. Kirázott a hideg valahányszor visszagondoltam a helyiségre, pedig alapjáraton nem vagyok egy félős típus. Ám annak a helynek az atmoszférája egyszerre volt lélegzetelállító és émelyitő. Biztosak voltunk abban, hogy oka volt annak, hogy megtaláltuk ezt a helyet, s abban is, hogy valószínűleg valami rejtélyekkel teletűzdelt kalamajkába kevertük saját magunkat. A hűvös, pókhálólepte falak, a dohos, évek óta bejáratlan kockakövek bűze és a maguktól fellobbanó, meleg fényt árasztó fáklyák azt az érzést keltették bennem mintha egyenesen egy fáraó piramisába léptünk volna be. És féltem. Attól féltem, hogy akárcsak egy ilyen piramisban, ebben az alagútrendszerben is csapdák sokasága leselkedett ránk.
– Ne haragudj, kikapcsolom – suttogtam, majd rögtön zsebre is vágtam a telefonom és átkaroltam a lányt. Bűntudatom volt, hogy itt röhécseltem Viktoron, miközben Napsi látni sem akarta ezt a faszfejt.
– Nem, ne aggódj, nincs semmi baj! – legyintett. – Mármint van, mert ez a srác... nos ennek a srácnak mindenemet odaadtam ő pedig könnyűszerrel lecserélt valaki másra. Nehéz ez, igen. De van ennél aggasztóbb dolog is az életemben jelenleg, ami nem megy ki a fejemből. Valami hihetetlen és megmagyarázhatatlan dolog történt velem, Viki.
– Arra gondolsz amikor Mészáros faggatózásán elbambultál picit? – kérdeztem, visszaemlékezve arra az igencsak különös pillanatra. – Lucával nagyon csodálkoztunk, hogy mi lelhetett téged. Ugye nem vetted elő újra a...
Napsi a fejét rázta.
– Mióta elkoboztad tőlem, mondhatni tiszta vagyok! – kuncogott. – Szóval nem, nem hiszem azt, hogy hallucináltam volna. Igen, az is rátett egy lapáttal az állapotomra, de történt velem valami más is, még jóval azelőtt, a bulin – felelte, s láttam, hogy rémültében nyel is egy hatalmasat. Aggódni kezdtem, mert ez semmiképpen sem hangzott jól.
