A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár?
Közéjük tartozunk mi is, bizony.
Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisz...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az egész este olyan volt, mint egy lázálom, egy brutál nagy hallucináció, szinte egy délibáb. Nem éreztem magam a valóságban, hiszen az egész olyan volt, mintha egy klisé amerikai filmből szabadult volna. Ilyen dolgok nem történnek meg a való világban, valódi tinédzserekkel.
Aztán mégis. Meg kéne végre tanulnom, hogy a Blahában bármi történhet.
Az ősziszünet elején, a csendes kastélyban, az éjszaka közepén. Ott ültünk mi, tizenegyen a fiúk szobájában, és már nem is tudom, hogy kinek az agyament ötlete volt az egész. Luca először megpróbálta elhitetni velünk, hogy a töriprojekt miatt kell átmennünk a fiúk szobájába. Semmi kedvem nem volt, és ez nem is meglepő, tekintve, hogy egy pillanatig sem akartam Csongorral egy légtérben lenni. A héten megpróbáltam elkerülni, de amikor valahol összefutottunk... és rám nézet... az kegyetlen érzés volt.
A végén persze kiderült, hogy Karesz és Luca szinte mindegyikőnket behúzott a csőbe, hiszen nekem is és Vikinek is másokat mondtak. Vikinek azt, hogy se Karesz, se Örs nem lesz ott, nekem azt, hogy Csongornak más dolga van. Luca kizárt minket az erkélyre, hogy csak a fiúk szobájába mehessünk, sehova máshova. A fiúk szobaajtaja pedig belülről volt bezárva, amikor már mindannyian jelen voltunk, Karesz által, természetesen. Se ki, se be. És figyelmeztetett mindenkit, hogy az erkélyre ugyan ki lehet menni, az nincs bezárva, de a mi erkélyajtónk továbbra is be van, szóval nincs menekülőútvonalunk.
Így ott ragadtunk, mindannyian. És a létszám fele nem is akart a többiekkel találkozni egy jó darabig.
Ott voltunk mi, lányok, Pattival és az unokatestvérével, a kilencedikes, Borostyánnal - röviden Borcsával -, és a szokásos fiúkkal. Bende, a negyedik szobatárs pedig valószínűleg a lenti buliban volt, amit már a nagymenők pár napja reklámoztak fennhangon a pornépnek, akiket nem hívtak meg. A Menő Emelet másik része ott volt.
Karesz indította ezt az egész összeesküvést, hogy egy szobába gyűjtsön mindegyikőnket. Zavarta, hogy többünk között feszült volt a viszony, és valamivel meg akarta törni a jeget. Vagy inkább a jéghegyet. És ez a jéghegy persze a mi kis Titanicunk felé igyekezett, mert mind tudtuk, hogy az estének senki számára nem lehet jó vége. Karesz tervéről pedig senki nem tudott. Mindenkit megvezetett valamivel, hogy biztosan eljöjjünk.
Ha nem lettem volna annyira ideges, talán még büszke is lettem volna a ravasz, majdnem okos gondolkodása miatt.
Az is Karesz agyából pattant ki, hogy a feszült társaság üljön körbe a földön és kezdjünk el üvegezni, hátha ettől fellazulunk.
Van a szünetben és a hirtelen szabadságban egy olyan életérzés, hogy sokkal könnyebbnek érezzük magunkat, mint általában és sokkal könnyebben megyünk bele az ostoba ötletekbe, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem lesz jó vége. Ez történt azon a késő októberi éjszakán is. Csak egy hülye megy bele az üvegezésbe, miközben pontosan tudja, hogy milyen emberekkel van körülvéve.
