A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár?
Közéjük tartozunk mi is, bizony.
Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisz...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az asztalon könyökölve, fejem tenyeremben tartva meredtem a kockás füzetemre. A lap nagy része meg volt telve hosszas képletekkel és egyenletekkel. Az egész oldal katasztrófán néz ki, egész sorok vannak áthúzva, többször és erősen. Nem megy ez ma nekem.
Reggel óta görcsben van a gyomrom, mégis teljesítettem Dalmáék kérését és segítettem nekik felkészülni a fizika röpdogára, amelyet Kovács tanár úr a következő hétre jelentett be. Igen, bejelentett röpdoga. Kovács megadja a lehetőséget, hogy legalább felkészülj a dogára. Nem az a szándéka, hogy az osztály kilencven százalékát megbuktassa.
Dalma az ötösre hajtott, míg Napsi annak örült, ha legalább görbül a jegye. Ez a hozzáállás viselkedésükben is teljesen észrevehető volt.
A két lány velem szemben ült. Dalma görcsösen szorította kezében a ceruzáját, rengeteg piszkozatlap felé görnyedve. Néha számológépébe pötyögött valamit, ami aztán lapra vetett. Napsi ugyanolyan pozícióban ült, mint én, kezében tollával, viszont nem használva azt. A lány szeme becsukva volt, mellkasa lassan emelkedett és süllyedt.
- Hé, Usain Bolt! - Szólítottam meg a lányt, aki továbbra se nyitotta ki szemeit. - Tudom, hogy unalmas, de ha bent akarsz maradni az atléta csapatban akkor jobb ha megismerkedsz az.
- Ez az, rontsd el a kedvem - Pislogott Napsi, megszokva a fényeket. Kiegyenesedett a székben, unottan bámulva a füzetét. - Egyáltalán miért kell nekem ezt tudni? Soha nem fogom ezt használni! Sőt, nem is érdekel ez a szar!
Nem fordítottam különösebb figyelmet rá. Hozzá voltam már szokva az ilyen kirohanásokhoz, amelyek nem alaptalanul történtek.
- Hé, hányadika van ma? - Pillantott fel Dalma, kérdőn nézve először rám, majd Napsira.
A gordiuszi csomó, amely a gyomromban formálódott és sehogy sem akart megszűnni, most a lehető legszorosabbra húzódott össze. Szívem hevesebben kezdett el verni, a vér dübörgött fülemben. Nem a te hibád. Nem te tehetsz róla.
- Luca, minden rendben? Sápadt vagy - Fogta meg a ceruzát tartó kezem Dalma. Napsi már válaszolt a lány kérdésére, pedig nyelvem hegyén volt a dátum. Szeptember 17. Aprót bólintottam. Dal kételkedve bár, de Napsi felé fordult. - Mi újság Viktorral?
Napsi arca egyből felderült a név hallatán. Nem tudtam elhinni, hogy még mindig együtt volt azzal az emberrel. Még egy olyan kép is bizonyítékként szolgált, amelyen tisztán kivehető volt Viktor egy olyan személlyel enyelegve, aki biztos nem Napsi volt. És lám, ez a kívül-belül gyönyörű lány vigyorogva ült előttem, vidáman mesélve milyen randira hívta el Viktor őt.
- Nem hiszem el, hogy visszafogadtad! - Buktak ki belőlem a szavak. Tudtam, hogy nem fog hinni nekem. Tudtam, hogy túlságosan is a fellegekben van ahhoz, hogy hallgasson rám.
