A Blaha Lujza Akadémia mindig is egy problémás helyként volt számontartva. De miért ne lenne problémás, amikor minden magyar vezető gyermeke ebbe az intézménybe jár?
Közéjük tartozunk mi is, bizony.
Testközelből tudjuk elmondani azt, hogy az arisz...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
– Hahó! – szólt bele a telefonba szokásos, feldobott hangulatban, s nemsokára képet is társított hozzá az enyhén lassú, skót wifi-hálózat. Az ágyból jelentkezett, egy piszkosfehér melegítőfelsőben, haja ziláltan zuhant szanaszét a párnájára. – Bocsi, hogy ilyen váratlanul hívtalak!
– Ugyan, amúgy is szarrá untam magam! – nyújtottam ki a lábamat, élvezve, hogy a szobámat melegítő kandalló hője beteríti azt. A gyapjúzoknim és a pulcsim ugyan melegen tartottak, de a zord, szigetországi időjárás ellen az ember jobban tette, ha többféle módon is felfegyverkezett. – Mi a helyzet? Még a Blahában?
– Még igen – helyeselt, fáradtan felnyögve. – Igyekszem összeszedni magam. A tegnap esti buli... nos, sok volt és nekem nincs egy Gabenem, aki utánam jönne – utalt a személyi sofőrünkre, amire egy jól kikalkulált szemforgatás volt a válaszom. – De boldog karit!
– Boldog KariGerit neked is! Örülök, hogy jól szórakoztál! Nem varázsoltál egy kis havat a Blahába?
– Muszáj volt, Luca gyakorlatilag esedezett a lábaim előtt, hogy megtegyem! – hazudta drámaian, ezzel kicsikarva belőlem egy nevetésfélét. – Milyen Skócia?
– Ijesztő, rideg, sötét... pont amilyennek szeretem! – soroltam, beleásítva a mondatom közepébe. Olyan jól alhattam volna még ebben a derengésben, de mint általában, a rémálmok ezúttal is korábban ébresztettek a telefonom órájánál. – A havat viszont még várom. Csupa eső meg latyak minden...
– Elkeserítő és komfortos ez a gondolat egyben – bólintott aprót, fentebb tolva magát az ágyban. – Neked is varázsolnék havat, ha ott lennék...
– Rendes tőled, értékelem – túrtam bele szőke loboncomba játékosan. – Van valami különösebb oka annak, hogy hívtál, vagy csak csevegni szeretnél?
– Igazából mindkettő! – Feszülten vakarta meg a tarkóját; látni lehetett rajta, hogy valamin nagyon agyalt. – Néhány perce beszéltem anyával telefonon. Azt mondta, jobb lesz, ha vigyázok ezekkel a drasztikus frontváltásokkal Veresváralján, mert a viharvadászok felkapták a fejüket rá. Ezen a ponton sejtem, hogy mindenről tud, de szerinted rá kellene kérdeznem direktben is? Olyan szürreálisnak hat a gondolat... Szóval csak tanácsot szerettem volna kérni, ezért hívtalak. Soma válasza ködös volt és neki amúgy is vannak ennél égetőbb gondjai.
– A húga? – Szomorúan húztam el a szám a gondolatra. Az a kislány jobbat érdemelt, el sem tudtam képzelni, miért büntetett a sors egy ártatlan pici gyereket ilyen szörnyű betegséggel. Örs válasza csak egy szomorú bólintás volt, így rögtön témát is váltottam. – Nos, ami anyukádat illeti... én is erre készülök. Mármint szembesíteni apát, kikérdezni, faggatózni. Mihályról főleg. Most már nem ködösíthet előttem, nincs kamu. Tudja, hogy tudok mindenről. Úgyhogy én csak bátorítani tudlak! – bólintottam, amire a fiú apró biccentéssel válaszolt.
