Egymás ellen

Chapter 56

- Sajnálom Lisa, én tényleg nem ezt akartam - hallok meg egy bűnbánó hangot magam mellől. Ismerős, de jelenleg fogalmam sincs honnan és nem is tudok koncentrálni. Az egyedüli dolog, ami érdekel, az az égető hideg a testem körül, viszont a belsőm szinte fortyog akár a láva.
- Nem a te hibád Magni, nekem kellett volna vigyáznom rá. A barátnőm. Mégis milyen férfi az, aki nem vigyáz a szerelmére?
- Hagyjátok ezt abba - szólal meg egy női hang- Egyikőtök sem tehet erről, mert nem tudhattátok.
- Szóval mi is történt pontosan? - szólal meg egy negyedik hang.
- Az, hogy kigyújtottam egy fát, hogy Lisa megmenthessen mindenkit. Hamza ment el szólni neki, de közben elterjedt a tűz. Ekkor érkezett meg Lisa, mindenkit hátra utasított, de a lángok elkezdtek felé hajolni, aztán elsuttogott valamit és a tűz felszívódott a testébe. Végül Brook is odaért és hívta Víziót.
- Mit mondott? - hallok meg még valakit. Jó, én ezt feladom. Nem tudok követni ennyi embert.
- Loki, ezt tényleg fontosnak tartod?
- Igen! Itt most minden információ szükséges lehet- mondja.
- Úgy beszélt, mint mi Asgardban, de nem tudom honnan ismeri a nyelvünket.
- Mágia órán rúnaolvasást is tanítok nekik.
- És tanítottál neki olyat, hogy "Légy a részem!"? - nyikordul meg a szék.
- Nem, de könnyen össze tudta rakni. Igazán tehetséges ebben a tantárgyban.
- Ahogy a többiben is- szólal meg újra a lány, aztán hallani, hogy megfordul- Bocsánat - suttogja, majd pár másodperc múlva nyílik és csukódik az ajtó. Ezután visszamerülök a sötétség világába.

~ Lisa fejében~
- Hahó! Van itt valaki? - kiabálok bele a sötétségbe, de senki nem válaszol nekem- Ez nem vicces! Engedjenek ki!- folytatom, mikor neki megyek valami láthatatlan falnak, s elkezdek körbe-körbe tapogatózni, mint valami rossz pantomímes, akit bezártak egy dobozba.
- Nem lehetne, hogy befejezd a rikácsolást? Nem jöttél még rá, hogy mindenkit csak zavarsz?- hallok meg egy ugyanolyan hangot, mint a sajátom, de még is van benne valami más.
- Először is, nem rikácsolok, azt a varjak szoktak. Másodszor pedig ki az isten vagy? - teszem fel a legfontosabb kérdésem.
- Sokat kell még tanulnod - érzem a hangján, hogy fintorog- Mellesleg én te vagyok, csak jóval erősebb - mondja, majd megjelenik egy lángoló alak, de olyan fényes a rengeteg sötétség után, hogy muszáj vagyok eltakarnom a szemeim.
- Miért vagy itt? - próbálok kilesni az ujjaim közt, de nem használ.
- Hahaha, olyan aranyos vagy- nevet fel, majd elkomolyodik- Nőt fogok faragni belőled.
- Már most is az vagyok.
- Dehogy vagy!- rivall rám- Csak egy kislány vagy, aki képtelen eldönteni mit is akar!
- Pontosan tudom mit akarok! - emelem fel én is a hangom.
- Dehogy tudod! Mi ketten istenek lehetnénk! Ha hajlandó lennél végre kiengedni innen!
- Nem tűnsz valami nyugodtnak- szólok vissza.
- Ha te azt tudnád....- kacag- Én vagyok az a mindent elsöprő elemi ösztön, a vágy, a szenvedély, az emésztő tűz, ami a lelkedet élteti minden egyes nap, de elegem van, hogy folyton elnyomsz. Nem fogok tovább így élni. Engedj ki innen! - ront a falnak. Oh, szóval nem én, hanem ő van bezárva.
- Mi lesz, ha nem teszem? - kérdezem keresztbe téve a karjaim. Jelenleg helyzeti előnyöm van, én kint vagyok ő meg bent, de még most sem látom tisztán hogy is néz ki.
- Akkor itt foglak tartani. Lassan fogsz meghalni, leállnak a szerveid, az agyműködésed, a légzésed, aztán mikor már könyörögnél, hogy kiengedhess kioltom magam és azzal a tudattal jutsz a pokolra, hogy még csak el sem köszönhettél a szeretteidtől, miközben te minden nap hallgatni fogod, ahogy az ébredésedért imádkoznak - csikargatja a falat, ami teljesen úgy hangzik, mintha üveg lenne.- Ez az ajánlatom, te nyavalygó kis féreg- csap az öklével a köztünk lévő falra.
- Te egy szörnyeteg vagy - suttogom.
- Mondj olyat, amit még nem tudok - lép hátrébb, majd elkezd járkálni- Nem tudod megakadályozni, hogy ez legyen belőlem - áll meg nekem háttal- Bocsánat, belőled- pördül meg és rám mutat.
- Sosem leszek ilyen - mondom komolyan.
- Soha ne mondd, hogy soha - nevet.
- Ezt nem te döntöd el.
- De igen. Én döntöm el- mondom határozottan.
- Jó, mindegy- legyint- Kiengedsz végre?
- Nem!
- Rendben, én nem akartam ezt - hunyja le a szemeit és érzem, hogy valami megváltozik - M....Mi ez?- zuhanok térdre.
- Hipoventilláció - von vállat, de látja, hogy nem értem- Leállt a légzésed, szerintem igyekezned kellene - néz rám.
- Nem foglak kiengedni - viszek egy mély lélegzetet, mikor újra jut elég oxigén a tüdőmbe.
- Úgy látszik megkaptad az oxigénmaszkot. Remek - szívja fel magát a gázzal és hirtelen megnő- Áh, igen, rég voltam már ilyen erőteljes - szorítja ökölbe a kezeit.
- Ezt mégis hogyan?- esik le az állam.
- Egyszerűen - nevet fel- Hallgasd ezt a hangot - emeli fel a fejét, mintha fent lenne valami.
- Vigyétek ki innen Pietrot!- ordítja valaki.
- Töltést kérek!
- Gyorsabban!
- Elveszítjük! - jönnek sorban a kiáltások.
- Mit csinálsz?
- Csak betartom az ígéretem. Nincs sok időd.
- Én....
- Húzd csak az időt. Végülis a barátaid csak az egész hátralévő életükben okolni fogják önmagukat.
- Jó! Kiengedlek! Csak hozz vissza az életbe! - parancsolom meg neki, mire egy győzelemittas mosoly kúszik az arcára, s ekkor végre kitisztul a látásom, de alig hiszek a szememnek- Te vagy az, akiről a nénikém mesélt- suttogom és a falhoz lépkedek ő pedig követi a mozdulataim.
- Nem, én a legrosszabb rémálmod vagyok- teszem az üvegre a kezem, majd ő is, ami így megtörik és elkezd tovább repedezni aztán szétrobban- A haragtól való szabadulás leghatékonyabb módja a beismerés; a legrosszabb pedig az elfojtás. - nevet, aztán egyszerűen felszívódik én pedig egyedül maradok.
- Fel akarok kelni- hunyom le a szemem és ismételgetni kezdem.
~ Vissza a valóságba~

- Fel.... Akarok.... Kelni....- Lisa?- Jess, most állt le a légzése aztán meg a szíve. Az sem biztos, hogy a holnap megéri.- Persze, baszod! Legyél negatív. Az mindig jól megy.- Hé....- próbálom magamra felhívni a figyelmet, mire tényleg felém kapják a fejüket.- Lisa! Minden oké?- esik le Hamza álla.- Fogjuk rá- suttogom- Ugye hozott nekem valaki kaját?- fordítom óvatosan feléjük a fejem.- Kutya baja- legyint a srác szemet forgatva.- Tudtam, hogy nem adod fel könnyen- könnyezik Jess.- Nehezebb ellenfél kell ahhoz, hogy eltegyetek láb alól- mosolygok.- Mi nem akarunk ilyet - ölel át már sírva majd az arab barátunk is csatlakozik.- Megyek szólok a tanároknak- siet ki a lány.- Mennyit aludtam? - kérdezem halkan.- Aludtál? Te most viccelsz? - néz rám Hamza- Az udvaron csak úgy a semmiből epilepsziás rohamot kaptál. Vízió behozott és adott gyógyszert. Háromszor omlott össze a tüdőd, ráadásul nem is egyszerre szinte a semmiből és kétszer leállt a szíved is.- Mennyi ideje? - kérdezek rá megint.- Három nap - suttogja.- Mikor mehetek el innen?- Egyenlőre azt kell kiderítenünk....- Lisa!- ront be Szélvész és azonnal szorongatni kezd.- Pietro, megfulladok - figyelmeztetem, így kicsit enged az ölelésből, de nem ereszt el teljesen.- Örülök, hogy újra velem vagy- suttogja, de csak az ajtóban álló Brooklynt tudom nézni.