Egymás ellen

Chapter 103

-Én vagyok Vasember! - mormogta Tony mire felé fordultam.

-Tony ne! - emeltem fel a kezem gyorsan, hogy megállítsam, de túl késő volt már akkor. Megtette... Azt, amire tudta, hogy nem sok esélye van a túlélésre! A többiekkel együtt én is a külsőségekkel foglalkoztam és azt néztem meg egyből, hogy mi történik az ellenféllel. Mark átkarolt hátulról és biztatóan tudatta velem, hogy győztünk. Ők győztek, én vesztettem, ezt akkor tudtam meg. Rhodey hangosan leszállt egy rom mellé így odanéztem. Tony alig élve éppen az utolsó perceit élvezhette. Lefagytam, nem tudtam mit kezdeni a tudattól, hogy mi fog történni. A legnagyobb bátorságot kellett vennem az első léptemhez. Sokkal bátrabbnak kellett lennem, mint például a Hydra ellen vagy Thanos ellen. A rövid úton, ami persze nekem mérföldekre nyúló távolságnak hatott, azt kívántam, hogy harcoljak inkább száz Thanosszal csak ne kelljen végig néznem ezt a pillanatot. Peter beugrott elém majd leguggoltam hozzá. Szegény az egészről nem tudott semmit...

-Mr. Stark! - szólt neki - Tony, Peter vagyok! Parker... Nyertünk Tony! Nyertünk! - fejezte be majd kitört belőle a sírás mivel megvilágosodott. Pepper átkarolt engem majd ketten együtt leguggoltunk Tonyhoz.

-Pep, Brook! - suttogta Tony mivel csak ennyi ereje volt, hogy beszéljen.

-Semmi baj! - nyugtatta a mellettem helyezkedő nagynéném - Mi rendben leszünk! Most már pihenhetsz! - jelentette ki mire Tony gyengén mosolyra húzta a száját. Nagyon rossz volt így látni! Gyengén, haldokolva...

-Szeretlek apa! - mondtam - Te mindent megtettél! Jól csináltál mindent! Számomra mindig te leszel az apám... - magyaráztam mire az ARC-reaktorban kihunyt a fény - Szeretlek! - biccentettem majd lehúztam a szemhéját és megpusziltam Pepper-rel együtt. Mark bejött kettőnk közé majd átkarolt mindannyiunkat. A nagynénémmel együtt mi csak sírni tudtunk a fájdalomtól. Ő elvesztette a szerelmét, férjét, a gyerekének az apját, és az embert akiben a legjobban bízott. Nekem ezentúl nem lesz apám, és mentorom. A legnagyobb hősöm mostantól halott. Ezt a legnehezebb felfogni... Mindörökre!

-Megérkeztünk! - álltam meg a faház előtt majd Mark felé fordultam.

-Tágasnak tűnik! Cuki!

-Mark... Valamiről beszélnünk kell!

-Hallgatlak Brook! Tonyról lenne szó? - simogatta meg az arcomat.

-Van egy gyerekünk! - tört ki belőlem mire kidülledtek a szemei.

-De mi...

-A halálod után tudtam meg. Öt éves. A neve Henry Stevens - tájékoztattam mire kinyílt az ajtó és emiatt arra fordultunk. Ki is futott az említett gyermek, míg Morgan Pep ölébe volt a teraszon.

-Anya! - rohant hozzám Henry majd letérdelve megöleltem - Hallottam, hogy mi történt nagypapával! Annyira féltem miattad!

-Henry! - fogtam meg az arcát majd kifésültem a barna haját az arcából - Emlékszel, hogy mit meséltem apukádról?

-Az elektromosságot irányította. Ugyanolyan képessége volt, mint Thor bácsinak, csak nem volt isten. Missouriban nőtt fel és nagyon szeretted. Kedves volt és mindig segített az embereknek, amikor tudott.

-És arra is emlékszel, hogy mi történt vele?

-Thanos megölte, ahogy sok mást is.

-És miért ment most el anya és nagypapa?

-Hogy visszahozzák a halottakat! De a papa meghalt...

-De apukád él! - fordítottam Mark felé - Henry, ő itt az apukád, Mark Stevens!