You & Me

Eleven

Hát a randink nem úgy sült el ahogy terveztük. Miután rendeztem vonásaim, inkább haza indultunk. Rendeltünk pizzát, és Luke-ék nappalijában, a kanapén kuporogva megnéztük egy filmet. Szerencsére Luke szülei nem voltak otthon. Bár nem hiszem hogy sok vizet zavartak volna. Amennyire csak lehetett kényelembe helyeztem magam. Luke egyik pólója, és bokszere volt rajtam.

-Amúgy, nem értem hogy miért nem hordtam eddig bokszert.. sokkal kényelmesebb.-gondolkozok el hangosan.
Luke felnevet.
-Még ébren vagy?-lepődök meg.
-Igen.-fordul felém.
-Amúgy, nincs valami piád?-nevetek fel.
-Hogy megint az legyen mint a múltkor?-komolyodik el.
-Nem, most te is innál velem.-helyezem kezem mellkasára.
Felkapcsolja az éjjeli lámpát, majd feláll és az ajtóhoz megy.
-Megnézem mit tehetek.-kacsint rám.
Kis idő múlva egy üveg bor társaságában tér vissza. Meglengeti egy kicsit a már kibontott üveget. Egy nagy kortyot lehúzva nyújtja át nekem. Megismételve tettét vissza adom kezébe. Ezt addig csináljuk amíg el nem fogyik az üveg tartalma.

Megcsókol, újra és újra. Lábaim remegnek, ha nem fogna itt helyben esnék össze. Az ágyig hátrál velem, majd rázuhan, ezzel engem magára rántva. Fordít helyzetünkön, így én kerülök alulra. Leveszi pólóját, majd az enyémért nyúl. Megállítom kezét.
-Luke, ez..ez nem jó ötlet.-csuklik el hangom.
Szemeim szorosan behunyom, mielőtt egy könnycsepp utat törhetne magának. Nem akarom hogy lássa. Nincs szükség rá, megundorodna tőlem. Én is undorodom magamtól.
-Semmi baj Dia. Csak kérlek ne sírj! Hiszen gyönyörű vagy!-fekszik mellkasomra.
Teljes súlyát rám helyezi, mégsem érzem nehéznek. Halkan felnevetek.
-Mondtam már hogy nem szeretem ha butaságokat hazudsz nekem.-túrok hajába.
-Nem hazudtam! Számomra csodálatos vagy!-nyom puszit homlokomra.
Legördül rólam majd mellém fekszik, jó szorosan magához húz, majd betakar minket, nem mintha mellette szükségem lenne takaróra. Átölel, majd lassan elalszik. Ebben a pillanatban jövök rá, hogy nem érdemlem meg őt..

Luke szemszöge

Hatalmas csörömpölésre ébredek az éjszaka közepén. Azonnal felpattanok, a lépcsőfokokat kettesével szedem hogy minél hamarabb leérjek a konyhába.
Ami bent fogad, szívszorító.
Dia a földön ül, és az üvegszilánkokat markolásza.
-Dia enged el!-húzom az ölembe a zokogó lányt.
Nagy nehezen kiszedem kezéből az üvegszilánkokat. Majd ölembe kapva megindulok vele a fürdőbe.
-Én.. én sajnálom.. csak inni akartam.-zokog fel.
-Shh, semmi baj. Ne sírj kérlek..-indul el egy könnycsepp szememből.
Utálom így látni. Utálom amikor sír, annyira sebezhető. Fáj látni hogy ennyire szenved.. lassan leteszem a kád szélére, és kezeit a vízsugár alá helyezem. Lemosom a vért majd kiszedem a szilánkokat. Beköltözöm kezét, majd egy szoros ölelésbe vonom.
-Vigyázz magadra legközelebb..-suttogom halkan.
Újra felkapom, de most a szobámba viszem. Befektetem az ágyamba majd betakarom.
-Megyek feltakarítok, próbálj meg aludni.-nyomok puszit homlokára.
Egy aprót bólint majd jobban összehúzza magát. Amilyen gyorsan csak lehet összetakarítok majd sietek vissza Dia mellé. Mire vissza érek már alszik. Óvatosan fekszek be mögé, hogy fel ne ébresszem. Közelebb húzom magamhoz, majd derekát átkarolva engem is elnyom az álom.