You & Me

Seven

Végre. Egyedül lehetek. Csukom be magam mögött az ajtót. Már nehéz volt nevetnem Luke és Nate baromkodásán. Annyira hülyék, de így imádom őket. Úgy tűnik nem élvezhetem sokáig magányom. Apám ront be az ajtón, hmm mióta nem láttam? Kb másfél éve. Viszont nincs időm sokat gondolkodni ezen.
-Akkora egy szajha vagy! Egy büdös kurva! Dögölj meg!-intézi felém szavait.
-Rendben.-rántok vállat.
Apám nem szól többet, fogja magát és behúz egyet. Nem ellenkezem, hiszen erősebb nálam, semmi esélyem sincs. Csak hagyom hogy lapossá verjen. Arcom néha eltorzul a fájdalomtól, de nem vészes. Úgy emlékeztem nagyobbat üt. Mondjuk gyerek fejjel, biztosan jobban fájt, azóta történtek dolgok. Luke és Nate terem az ajtó előtt, hirtelen sokkot kapnak, majd észhez térve lerángatják rólam apám. Miután kitessékelték a házból, egyből mellém sietnek.
-Semmi bajom.-porolom le ruhám, mintha bármitől is piszkos lehetett volna.
Igen. Hazudtam. Fáj mindenem. Az oldalam különösen. Szerintem valami baj van a szívemel, azon kívül hogy darabokra van törve. Mondjuk az is épp elég baj. Nem mutatom hogy fáj bármim is, Luke arcomra simítja hatalmas tenyerét, majd puszit nyom homlokomra.
-Nem szép dolog hazudni!-mosolyodik el.
-Nem hazudtam, jól vagyok.-viszonzom gesztusát.
Bevonulok a fürdőbe. Remek, újra felszakadt a szemöldököm. Még csak most gyógyult meg. Éppen leveszem a véres pólóm amikor benyit Luke és Nate. Szemük egyből oldalamon éktelenkedő lila foltokra és vágásokra terelődik. Pólóm kiesik kezemből.
-Na már csak ez hiányzott..-suttogom.
Felkapom a földről a pólóm és azonnal belebújok. Majd utat törve magamnak, próbálok elmenni a két fiú között, akik nem mellesleg még mindig az ajtóban állnak. Egyszere nyúlnak kezem után, így visszatartva engem.
-Dia, nem akarsz mondani valamit?-néz rám kérdőn Nate.
-Nem, kéne?-bunkózok.
Kirántom kezem markukból és vissza megyek a szobámba. Kiveszem a szekrényemből Nate egyik pólóját. Leveszem sajátom a nadrágommal együtt, majd felkapom az előbb említett személy pólóját. Töltőre rakom telefonom, ami már vagy három órája vár rá. Befekszem az ágyamba, majd gondolataimmal és könnyeimmel küszködve a fal felé fordulva alszom el.
Szinte azonnal felriadok amikor hallom nyílni a szobám ajtaját.
Majd benyomódik mögöttem az ágy, és egy kezet érzek meg a derekamon.
-Szia Luke.-suttogom rekedt hangom.
-Azt hittem alszol..-lepődik meg.
-Aludtam is..-köszörülöm meg torkom.
-Oh bocsi hogy felkeltettelek..-nevet fel kínjában.
Felé fordulok, a szobát csak a kintről beszűrődő fény világítja meg.
-Miért sírtál?-teszi fel hirtelen a kérdést Luke.
-Nem lényeges.-suttogom már félig aludva.
-Majd holnap megbeszéljük.-nyom egy puszit homlokomra.
Átölelem derekát és békésen alszom el. Úgy érzem hogy a karjai között nem érhet több baj. Bárcsak úgy lenne..