You & Me

Fortyseven

-Nate?-kopogok be az ajtón.
-Gyere be.-szól ki testvérem.
Lenyomom a kilincset és belépek a szobába. Nem is voltam itt bent mióta kiengedtek a kórházból.
-Itt meg mi történt?-fordulok körbe.
Rengeteg minden eltört, és van ami már nincs is meg.
-Kicsit kiborultam mikor kómában voltál..-suttogja.
Némán bólintok egy aprót és leülök mellé az ágyra.
-A kép..-lepődöm meg.
Óvatosan a kezembe veszem az eltört képkeretet, hiányzik belőle az üveg. Nate a vállamra teszi a kezét így visszarántva engem. A helyére teszem a tárgyat és bátyám felé fordulok.
-Szóval elolvastad a levelet?-nézek rá.
-Igen, de nem bírom megérteni hogy hogyan tudod ilyen szépnek látni a világot?-mosolyodik el.
-Nem látom szépnek, vagyis nem mindig.. igazából szinte soha..-nevetem el magam.
-Tegnap kiborultam..-bólintok egy aprót.
-Mondta Luke..-mosolyodik el.
-Azt hittem már nem érdekel, elment és lezártam magamban.. de az hogy újra megjelent az életemben, felszakított bennem valamit.. valamit amiről tudomást sem akarok venni. Nem akarom tudni, sem pedig érezni hogy mennyire egyedül vagyok..-suttogom.
-Hiszen mi itt vagyunk!-csattan fel Nate.
-Luke a párom, te a bátyám vagy, de barátaim nincsenek.. jobban belegondolva Amyn kívül soha nem is voltak..-mosolyodom el halványan.
Nevetségesnek találom a saját nyomoromat. Már megszoktam Nate rosszalló nézését ilyenkor..

-Tudod.. szar dolog amikor elhitetik az emberrel hogy nem ér semmit az ég világon.. hogy egy szerethetetlen senki, és senkit sem érdekelne ha meghalna..-szinte már köpöm a szavakat.
Mégegyszer meghúzom a vodkát és mélyet szívok a cigimből. Már órák óta a teraszon beszélgetünk, egyre több alkohol társaságában.
-Utálom magam, mert gyenge voltam és hittem nekik.. én utálom ezt..-húzom fel a pólóm.
Mindenhol vágások és egyéb sebhelyek borítanak. Néha a forró víz még ennyi idő után is égeti őket. A csíkjaimat, a hegeimet, utálom őket.. de mégsem szabadulnék meg tőlük..
-Egyszer addig rúgdostak, amíg fel nem szakadt a bőröm, négy öltéssel varrták össze.. látod ez az..-húzom a kezem végig a csíkon.
Megremegek ahogy minden eszembe jut, még mindig borzasztóan hatással van rám. Nate meg sem bír szólalni. Óvatosan emeli oldalamhoz kezeit. Nem tud róla, erről sem.. mindig úgy intéztem hogy ne tudjon róla.
-Ez te voltál..-suttogom.
Végighúzom a kezemet egy újabb csíkon, Nate ismét követ engem. Közvetlen a köldököm mellett helyezkedik el. Egyszer részegen ellökött, és én telibe a pult szélére estem, onnan pedig egyenesen a földön heverő késbe.
-Valószínűleg nem emlékszel rá, részeg voltál.. és én sosem emlegettem.. nem tudtam haragudni érte, véletlen volt.-mosolyodom el.
Óvatosan leengedem a pólóm, a többi heg még számomra is túl fájdalmas.. a rövidnadrágom szárát kicsit feljebb tűrve folytatom.
-Ez apa volt, ch apa..-szinte már köpöm a szavakat..
Az az ember nekem nem az apám többé..
-Szóval az a férfi volt aki felkúrta anyát.. bántott engem, te nem voltál itthon, anyánk meg félt, és valószínűleg nem is érdekelte. A combomba mártott egy konyhakést..-végig simítok a hegen.
-Ez Luke volt!-nevetek fel.
-Ez az egyetlen heg amit szeretek magamon, pontosan már arra sem emlékszem hogy mi történt..-gondolkozom el.
-Miért?.. miért mondod pont most el ezeket?..-kérdezi suttogva testvérem.
-Magam sem tudom, csak úgy érzem hogy tudnod kell..-rántok vállat.
-Borzolmas testrév vagyok..-mondja enyhén helytelenül.
Már az én nyelvem sem forog úgy, de Nate még annyira sem tud beszélni. Nevetve válaszolok neki fejrázás közepette.
-Remek testvér vagy!-simítok vállára.
Óvatosan magamhoz ölelem és csak ülünk egymás mellett.