You & Me

TwentyTwo

Nem megy. Nem tudok úgy tenni mintha minden rendben lenne, mégha kívülről úgy is tűnik. Feladom. Nem tudok így élni tovább. Senkinek sem kellene ekkora fájdalmat éreznie. Én mégis darabokra hullok. Minden egyes pillanatban, és.. és nem tudok mit tenni ellene.. teljesen felemészt, kikészít és darabokra szed. Csak meg akarok halni.. újra, és ez közel sem jó..

Ma kezdek a munkahelyemen. Igazából már úton is vagyok. Tegnap későn engedtek ki, így elaludtam és majdnem lekéstem a buszt. A futástól még most is fáj a mellkasom, vagyis a szívem. Azt hiszem nem kellett volna futnom. Ledobom a cuccom az egyik ülésre, majd mellé ülök. Görcsösen markolászom a pólóm a szívemnél. Összegörnyedek, és köhögni kezdek. Újra és újra megismétlem a mozdulatokat.
-A picsába, kérlek ne most!..-kezdek könyörögni, nem is tudom kinek.
A köhögésem alábbhagy, de még mindig borzalmasan fáj. Mintha szét akarnák feszíteni a bordáim. Bár talán még az is kellemesebb lenne ha felnyitnának, és kivennék a helyéről haszontalan testrészem. Senki nem néz rám, mintha itt sem lennék. Nem ülnek mellém és nem szólítanak meg, de nem is baj, nincs szükségem sajnálatra, segíteni pedig úgysem tudnak.  Lassan megérkezek az úticélomhoz. Ennyire eltelt volna az idő?

Semmi különleges. Ennyivel tudnám jellemezni az első napom. Körbevezettek, majd segítettem az egyik csajnak a varrásban, és ennyi. A kevés dolog ellenére hamar eltelt a nap, és annyira rossz sem volt. Szerintem elleszek a munkahelyen. Nem rossz a társaság, és a környezet is tetszik. Annyira én. Mintha csak otthon lennék.

-Igen, Mr. Davidson, ki akarok iratkozni.-bólintok határozottan.
-Sajnállattal hallom Dia. Pedig igazán ígéretes diák voltál, és lehettél volna.-mosolyodik el.
-Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de ami itt folyik az nem állapot Mr. Davidson. Higgye el, borzalmas a korosztályom.-nevetek fel kínomban.
-Tudom, ismerem őket. Elfogadom a döntését, hiszen nincs más választásom. Mindjárt behozza a titkárnőm a papírokat, és már végeztünk is.-bólintok.
Pár perc múlva tényleg megjelenik a titkárnő, aláírok mindent, majd elköszönve kilépek végleg az iskolából. Kicsit összehúzom magamon a kabátom amikor megcsap a hűvös szél. Túl hideg van. Most ez mégsem zavar annyira. Végre az elmúlt évek a hátam mögött eltűnnek, és már csak a jövő marad. Minden rossz, ami itt történt velem, többet nem ismétlődik meg, legalábbis velem nem. Elmosolyodok, megszabadultam a pokoltól. Végre szabad vagyok. Nem kötnek le láncok, és nem vagyok többé bezárva.

-Milyen boldog ma valaki! Talán történt valami?-karol át Luke.
-Kiiratkoztam abból a pokolból.-rántok vállat, majd elmosolyodok.
Kiengedek egy hatalmas sóhajt, majd levágom magam a kanapéra. Nem vagyok jól. Még mindig fáj, mint testileg mint lelkileg. Nem tudom hogy tudott mindenki ilyen könnyen túllépni a történteken. Nekem nem sikerült, sajnos nem. Luke egyszerűen csak lehajtja a fejét, majd minden szó nélkül kisétál az ajtón. Elbasztam. Most megint csalódnia kellett bennem. Luke túl jó hozzám. Nem érdemlem meg őt. De mielőtt elmerülhetnék az önsajnálatban Nate zuhan mellém, majd átkarolja a vállam. Közelebb húzódok hozzá, és szorosan bújok ölébe. Olyan fáradt vagyok. Már a szemeimet sem könnyű nyitva tartanom. Perceken belül nyel el az álom.