You & Me

Ten

-Eljössz velem egy randira?-mosolyodik el.
Ilyen aranyos mosolyt még soha életemben nem láttam.
-Igen.-pirulok el
-Este hatkor érted jövök, viszont most megyek előkészülni, vegyél fel valami csinit, bár nekem ebben a pólóban is nagyon tetszel.-kacsint rám.
Végig futatja rajtam a szemét, majd egy mosoly kíséretében kilép az ajtón. Van 3 órám elkészülni, szuper. Azt sem tudom mit vegyek fel. Felrohanok a szobámba és a szekrényem előtt térdelve kutakodok abban. Kiveszek egy bordó szoknyát, egy egyszerű pántos felsőt és egy bőr dzsekit. Ehhez a szetthez tökéletes lesz a fekete egyben egyetlen magassarkúm. (Khm fenti kép) Nem szeretem a magassarkúkat, amúgy is úgy már túl magas vagyok. Mondjuk Luke mellett nem kell attól félnem hogy magasabb leszek nála. Máris elvesztegettem másfél órát. Lezuhanyzom és felöltözöm, a hajam egy részéből két kontyot kötök a fejem tetejére, ezzel is elszenvedek fél órát. A sminkem igazából egy kis szempillaspirál és a szoknyámhoz hasonló színű bordó rúzs. Mielőtt kinyomhatnám a szemem pont csengetnek.
-A francba máris ennyi az idő?-morranok fel.
A cipőmmel a kezemben rohanok le a lépcsőn, egészen az ajtóig. Csak kétszer akartam elesni lefelé jövet.
-Már itt vagyok.-nyitom ki az ajtót.
Luke arcáról lehervad a mosoly.
-Ennyire rossz?-bigyesztem le ajkaim.
-Dehogy is! Gyönyörű vagy!-nyom puszit homlokomra.
-Ezt neked hoztam.-nyújt át egy csokor rózsát.
-Köszönöm.-ölelem meg.
Elveszem tőle, majd lerakom a konyhában. Gyorsan felkapom a cipőm, és immáron úgy megyek vissza Lukehoz.
-Majd jövök.-szólok nem tudom kinek.
Valaki biztosan hallotta. A ház előtt egy fekete Audi áll.
-Honnan van a kocsi?-nézek nagy szemekkel Lukera.
-Egy kis elő szülinapi ajándék.-von vállat.
Előre enged és kinyitja az ajtót nekem. Amíg megkerüli a kocsit végig mérem. Egy egyszerű fekete szűk nadrág van rajta egy szintén fekete ingel. Túlságosan jól néz ki.
-És hova megyünk?-kérdezek rá amint beszál a kocsiba.
-Az legyen meglepetés.-kacsint rám.
Mostanában túl sokat kacsintgat. Nem kérdezősködöm tovább, csendben bámulok ki az ablakon. Nyár lévén még világos van. A város nyüzsög, de ez egyre jobban kezd alábbhagyni. Kiérünk a városból, és én egyre kíváncsibb vagyok. Ránézek Lukera, aki halál nyugodtan vezet. Amint észre veszi hogy nézem elmosolyodik, és a váltón pihentetett kezét enyémre teszi. Csak most pillanattok a kilométerórára, több mint százhússzal megyünk. Kezét, enyémmel együtt a váltóra teszi, és átcsúsztatja azt hatos sebességbe. Majd rálép a gázra és szó szerint kilövünk. A kilométeróra pillanatok alatt ugrik fel száznyolcvanra. Túl gyors. Kapkodni kezdem a levegőt és inkább a szemeim is becsukom. A kezeim remegnek, fáj a mellkasom és félek. Nem akarok meghalni. A vér a fülemben dobog, ezzel elszigetelve minden más hangot.
-Luke lassíts!-kiálltok fel halkan.
Vagyis kiáltanék, a torkomat ugyanis nem hagyja el hang. A kocsi mégis lelassul, majd az út szélén végleg megáll. Remegésem még ekkor sem hagy alább. Nem kapok levegőt. Luke megfogja arcom, és maga felé fordítja.
-Dia, nézz rám!-szól rám halkan.
Lassan kinyitom a szemem és Luke barna íriszeibe nézek. Még mindig remegek. Hirtelen ölelő karokban találom magam. Percekig csak hallgatom Luke felgyorsult szívverését. Megijesztettem.. már olyan régóta nem volt pánikrohamom hogy már nem is emlékeztem rá milyen rossz. Lassan megnyugszom és Luke dübörgő szíve is lelassul.
-Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni.-szólalok meg halkan.
-Én sajnálom! Elfelejtkeztem a pánikbetegségedről, hiszen olyan régen nem volt már miatta szükséged rám.-elmosolyodok.
-Már akkor is megtudtál nyugtatni.-hunyom le szemeim pár percre.