You & Me

Fortyeight

A fejem borzalmasan fáj és Nate mellett fekszem. Az utóbbira is csak az ölelő karok miatt jöttem rá. Régen is szokásunk volt összebújva aludni, hány vihart töltöttem itt..
Óvatosan kibújok a kezei közül és lemegyek a konyhába. Egyből fájdalomcsillapító után kutakodom, és amint megtalálom be is veszek egyet. Egy pohár víz kíséretében viszek fel Natenek is. Úgy érzem szüksége lesz rá. Ahogy visszaérek a konyhába nyílik is az ajtó és Luke lép mellém.
-Szia!-vigyorogva lép mellém és nyom csókot a számra.
-Szia..-mosolyodom el.
A fejem még mindig fáj, és félek hogy lehányok valakit vagy valamit. Nate is ezt a pillanatot találja a legmegfelelőbbnek ahhoz hogy lebotorkáljon a lépcsőn.
-Veletek meg mi a franc történt?-néz felváltva ránk barátom.
-Mhhmhmm..-dünnyög valamit Nate.
-Kicsit sokat ittunk tegnap este..-motyogom.
Óvatosan Luke mellkasába fúrom a fejem és átkarolom a derekát. Mély levegőket veszek szigorúan az orromon, ezzel beszívva a jellegzetes illatát. Próbálom annyira összeszedni magam hogy ne adjam ki a gyomrom tartalmát itt helyben. Ez viszonylag hamar sikerül is, de még nem merek a kávéért nyúlni.
-Kicsit szét vagy csúszva..-simít hátamra Luke.
-Aham..-motyogom.
-Gyere pihenj egyet.-kap óvatosan a karjaiba.
Olyan óvatosan visz fel és tesz le az ágyra mintha porcelánból lennék. Befekszik mellém és magához húz. Küzdve a fejfájással, de elalszom.

Lassan nyitogatom a szemeim és próbálom megszokni a hirtelen fény áradatot. Luke nincs mellettem, bármennyire is örülnék neki. Nyöszörögve ülök fel az ágyban és nézek körbe a szobámban, ami sajnos még mindig romokban áll. Nincs energiám rendet tenni. Bágyadt tekintettel nézek magam elé és érzem hogy elnyelnek a gondolataim. Bár ezt sajgó fejem nem igazán díjazza.
Ismét rá kell jönnöm, hogy szétestem.. Csak egy puszta jókedvű, mindig vidám állarcot húztam. Miközben legbelül éreztem hogy nincs helyén ez az egész, egyedül érzem magam, magányos vagyok.. Fáradt vagyok, de nem csak testileg, hanem lelkileg is. Az alkohol nem gyógyír és a zene kattogása sem hosszútávú, az emberekkel való állandó chatelés nem élet. Egyszerűen meguntam az egészet.. Ihatok bármennyit, de nem segít. Lehetek bárkivel, a magány egy idő után úgyis megtalál, és bármennyire is boldog vagyok Luke mellett, nem akarom őt is tönkretenni saját magammal..
Hirtelen éles fájdalom hasít a mellkasomba, valószínűleg a szívem az. Erősen markolom a pólót magamon és szinte már zokogva húzom össze magam a lehető legkisebbre, de ez sem segít.
-Luke!!-kiabálom elcsukló hangon a tőlem telhető leghangosabban.
Pár másodperc múlva nyílik is az ajtó, és két ijedt srác esik be rajta, de csak az egyik siet mellém, Luke lefagyva áll az ajtóban. Nate pedig a tőle telhető összes segítséget próbálja megadni.
-Luke! Hozz egy hideg vizes  törölközőt!-szól a lefagyott srácra.
-A hátad is fáj?-néz rám aggódóan.
Aprót bólintok és próbálok kinyújtózni Nate segítségével.
Ahogy az ágyhoz ér a hátam hatalmas levegőt veszek, de mind hiába, ha az nem jön. Nate egyből a csuklómhoz kap és a pulzusomat keresi, ahogy megtalálja némán figyel, ebben a pillanatban ér vissza Luke is. Tehetetlenül kapkodom a levegőt, már ha tudnám.
-Figyelj rám! Ha most nem teszed mentőt kell hívnunk!-fogja meg arcomat Nate.