You & Me

Thirteen

-Csak mond el, mi melletted vagyunk.-bíztatom.
-Anya bármikor meghalhat. Rosszindulatú méhnyakrákja van.. és már terjed..-halkul el hangja.
-Dia már tudja?-teszem fel a legfontosabb kérdést.
Hangtalanul megrázza a fejét.
-Értem.. minél hamarabb el kell neki mondanod.-rázom meg fejem.
-Mit kéne elmondanod?-jelenik meg az ajtóban az említett.
-Gyere ülj le.-termek mellette.
-Srácok, kezdtek megijeszteni.-méreget minket felváltva.
Lassan leül majd felénk fordul. Neki támaszkodok a pultnak és bólintok Natenek. Kifújja a levegőt, majd lassan mesélni kezd. Mindent töviről-hegyire. Dia csak csendben hallgatja, és néha bólint egy aprót. Ahogy Nate a végére ér csak figyeljük Dia reakcióját. Meg sem mozdul, lassan mellé lépek és kezem hátára helyezem.
-Hé minden oké?-hajolok le hozzá.
-Persze.-ránt vállat.
-Menjünk aludni.-néz rám, majd megfogja a kezem.
Bólintok egyet Natenek, jelezve hogy minden rendben lesz, majd engedem magam felhúzni az emeletre. Dia monoton csinál mindent. Csupán csak akkor ejt meg egy halvány mosolyt amikor megpuszilom homlokát. A hátamra lök, a mellkasomra fekszik és addig mocorog amíg kényelmesnek nem véli a helyzetet.
-Jó éjszakát.-karolom át derekát.
-Jó éjszakát.-felemeli fejét és rám pillant.
Halványan elmosolyodik, majd egy apró puszit nyom számra. Bármennyire próbálja elhitetni velem hogy semmi baja, szeme sarkában ott bujkálnak a könnyek.
-Minden rendben lesz!-szorítom magamhoz erősebben.
Diából kiszakad egy hangos sóhaj, majd forró könnyeit mellkasomra hullajtja. Közelebb húzom magamhoz, már ha ez egyáltalán lehetséges és addig ölelem amíg el nem alszik. Az óra már hajnali kettőt üt, de még mindig nem sikerült elaludnom. Lemegyek egy pohár vízért, de vissza már nem indulok. Leülök a kanapéra és a lassan felkelő napot bámulom az ablakon át. Nem tudom mióta ülhetek itt, csak nevem sorozatos ismétlésére figyelek fel.
-Luke..Luke..-hallom az erőtlen hangot.
A lépcső alján Dia bukkan fel, kócos hajjal és kisírt szemmekkel, az én pólómban, ami hatalmas rá. Még így is borzalmasan gyönyörű.
-Itt vagyok.-sietek oda hozzá.
Amilyen szorosan csak tudom magamhoz ölelem és el sem engedem.
-Mi a baj?-fogom meg arcát.
-Azt..Azt hittem hogy elmentél..-szipogja.
-Soha sem hagynálak itt!-nyomok puszit fejére.
-Már most annyira fáj.-bújik ölelésembe.
-Nem lesz semmi baj, én itt vagyok veled.-emelem fel.
Lassan leteszem a kanapéra, jól betakargatom majd a konyhába indulok.
-Ne hagyj itt..-szól utánnam.
-Csak kávéért megyek.-mosolygok rá.
-Hozz nekem is kérleeek..-bámul rám hatalmas szemekkel.
-Rendben, hozok.-nyomok puszit a homlokára.
Megcsinálom a két kávét, majd visszamegyek a nappaliban. Átnyújtom a bögrét Diának, aki időközben felült, így helyet csinálva nekem. Levágódom mellé, majd átkarolom vállát. Dia unottan kapcsolgatja a tévét, de egyikünk sem figyel a műsorra. A lépcsőn Nate lépked le, bágyadt tekintettel.
-Jó reggelt!-néz ránk.
-Jobbat.-feleljük egyszerre.
Közelebb húzom magamhoz Diát, ezzel helyet szorítva Natenek, aki egy bögre kávéval a kezében tér vissza hozzánk.