You & Me

Thirtyeight

Luke mellett fekszem, és hazudnék ha azt mondanám hogy a másnaposság utolért. Nem sokat ittam tegnap este, velem ellentétben Luke igen. Óvatosan leemelem kezét derekamról és kikelek mellőle. Lemegyek a konyhába ahol fájdalomcsillapítót keresek. A gyógyszer és egy pohár víz társaságában indulok vissza az emeletre. Mindent lerakok az éjjeliszekrényemre, Lukenak biztosan szüksége lesz rájuk. Visszamegyek a konyhába és nekiállok reggelit készíteni a két jómadárnak. Vagyis ki tudja mennyinek, Nate lehet összeszedett valakit az este folyamán.

2 héttel később

Éppen most értem haza a munkából, a fiúk már régen itthon vannak. Még a bakancsomat sem érkezem levenni, de máris kopognak az ajtón. Azonnal ki is nyitom.
-Szia! Miben segíthetek?-nézek végig a körülbelül velem egy korú lányon.
Kezeit a gömbölyödő hasán pihenteti, terhes. Istenem, kérlek add hogy rossz helyre jött!
-Szia! Hát mint látod terhes vagyok és Luke-ot keresem.-mondja ki.
Ezt a mondatot főleg nem akartam hallani. Ez nem lehet igaz. Megfagy a vér az ereimben és hirtelen még a szokottnál is sápadtabb leszek. Miért nem lehet minden jó csak egy kicsit?..
-Luke, szívem! Gyere egy kicsit!-kiabálok az emeletre.
Görcsösen kapaszkodom az ajtóban, az ujjaim már teljesen lefehéredtek. Rosszul vagyok, szédülök és mindjárt elhányom magam. Remélem ez az egész csak egy rossz vicc. Ha tényleg Luke gyereke akkor szüksége van az apjára, ami azt jelenti hogy el kell engednem Luke-ot.. Gondolataimból az zökkent ki ahogy Luke szalad le a lépcsőn.
-Igen?-hallom mögüllem a hangját.
A halálra rémült lányra mosolygok majd összecsuklanak lábaim. Tehetetlenül zuhanok a padlóra. Luke hangja volt az utolsó amit érzékeltem a világból.

-Szívem kelj fel!-hallok egy halk hangot mellőlem.
Lassan nyitom ki a szemeim és Luke arca tárul elém. Aggódva figyel engem.
-Mond hogy csak egy rossz álom volt?-hunyom vissza szemeim egy pillanatra.
Reménykedem benne hogy az legyen.
-Nem, de nem az enyém a baba!-jelenti ki.
Csak lassan bólintok egyet, majd felfogom hogy mit mondott.
-Mi?-pattanak ki szemeim.
-Nem az enyém a gyerek, Jess kereken hat hónapos terhes, és én már lassan hét hónapja még csak látni sem láttam! Lefeküdni meg főleg nem feküdtem le vele, akkor már szülnie kéne ha enyém lenne a baba!-mosolyodik el.
Felülök és magamhoz ölelem. Úgy szorítom mintha bármelyik pillanatban eltűnne.
-Akkora megkönnyebbülés hogy nem veszítelek el!-suttogom nyakába.
-Már miért veszítettél volna el?-tol el magától egy kicsit.
-Egy gyereknek szüksége van a szüleire, és ha tényleg te lennél az apja szüksége lenne rád! Senkinek sem kéne szülők nélkül felnőnie Luke, te is tudod.-mosolyodom el halványan.
Az arcára simítok majd csókot nyomok szájára.
-Éhes vagyok! Ma még nem ettem..-ebben a pillanatban a hasam is tudtára adja.
-Gyere, együnk valamit!-húz fel a kanapéról.

3 nappal később

Hatalmas kő esett le a szívemről mikor kiderült hogy nem Luketól van a gyerek. Azóta nem hallottunk Jess felől, de valahogy nem is baj. Egyenlőre minden rendben van, aztán majd elválik hogy mi lesz a következő akadály előttünk.
-Jó reggelt!-húz jobban magához Luke.
-Reggelt!-nyomok puszit arcára.
Szombat van és van egy jó ötletem a mai napra.
-Mit szólnál hozzá, ha hoznánk fel nasit és piát, délben meg rendelnénk pizzát és egésznap netflixeznénk?-vetem fel az ötletet.
-Hmm egész nap veled lehetek? Tetszik az ötlet!-vigyorodik el.