You & Me

Fifteen

Talán minden rendben. Azt hiszem minden a legnagyobb rendben. Luke ölelésében elveszve magamban szenvedek. Rosszul vagyok. Annyira mint még soha, de minden a legnagyobb rendben. Legalábbis ezt próbálom elhitetni magammal. Hányingerem van és rossz előérzetem. Baj fog történni, vagy már történt is. A fejem szétszakad, és Luke szívverése sem segít a helyzeten. Minden mozdulatomat figyeli. Néha néha szívverése lelassul, amint kicsit is megnyugszom. Legalább neki ver a szíve. Én csak fájdalmas szúrást érzek. Mint mindig, már régóta baj van a szívemmel. Túlságosan hamar tönkre tettem, mint mindent. Megcsörren a telefonom. Nate az. Gondolkodás nélkül veszem fel.
-Meghalt ugye?-szólok a készülékbe.
-Igen.-suttogja Nate.
-Máris ott vagyok.-teszem le.
Felveszem a nadrágom, majd zsebre vágom a telefonom.
-A pólódat elviszem.-indulok az ajtó felé.
-Várj, megyek én is!-ugrik fel Luke.
Megállok az ajtóban és megvárom amíg felöltözik, majd együtt indulunk el. Nem megyünk messzire, mégis eléggé soká érünk oda. Beérve a házba Nate már az ajtóban vár minket. Ahogy meglát egyből ölelésébe zár. Némán állunk az ajtóban. Lassan kiszakadok az öleléséből és bemegyünk.
Meg kell szerveznünk egy temetést. Az anyánk temetését. Most nincs helye sírásnak. Bármennyire is utáltam anyámat, csak ő szült. Ő nevelt fel.. többnyire. Mindent megbeszélünk, már csak a telefonokat kell elintézni, ami Nate feladata lesz, én nem lennék rá képes. Mindenki elvonul valamerre. Most Luke kivételesen Natetel megy. Mióta Luke velem van, azóta alig volt a legjobb barátjával. Most szükségünk van kicsit egymásra. Én úgyis megleszek, van min gondolkoznom.

Utoljára belenézek a tükörbe. A legvisszafogottabb ruháim vannak rajtam (fenti kép). De még így is túl öltözzöttnek érzem magam. Letörlöm az arcomról a könnyeim maradványait, majd kilépek a szobámból. A folyosón Natebe botlok. Egy egyszerű fekete farmer és egy fekete ing van rajta.
-Akkor induljunk.-eresztek meg egy halvány mosolyt.
Együtt lépünk ki a házból. Luke már ott vár minket. Ő vezet, mert tudjuk hogy ezután egyikünk sem lenne rá képes. Nyomok egy puszit az arcára, majd beülök az anyósülésre, Nate pedig hátra. Luke beszáll mellém és indít. A temetőig egy szót sem szólunk, és utána sem sokat. Egyikünknek sem esik ínyére a beszéd. A csend sokkal jobb.

Túl vagyunk rajta. Biztatom magam hogy minden rendben lesz, de egyre kevésbé érzem így. A nappaliban ülünk. Hallgatjuk a tv-t, de egyikünk sem figyel oda túlzottan. A gondolataink sokkal hangosabbak a tévében beszélő nőnél.
-Én felmegyek pihenni.-állok fel a kanapéról.
-Veled megyek.-fogja meg a kezem Luke.
Együtt felmegyünk és bemászunk az ágyba. Luke mellkasára hajtom a fejem, és szinte azonnal elalszom. Végre van egy kis nyugtom. Az elmúlt egy hét közel sem volt nyugodt.

Luke szemszöge

Olyan békés. Már jó ideje nem láttam ilyennek. Mintha csak megnyugodott volna. Pedig tudom hogy még csak most kezdődik a java. Eddig nem ért rá sírni és dühöngeni. Ki fog borulni, amint felébred kezdetét veszi az őrült téboly.  Annyira szeretném elvenni az összes fájdalmát. Bárcsak menne.. Nate benéz ránk, megereszt egy halvány mosolyt, majd kimegy. Jött ellenőrizni minket, mintha nem óvnám Diát mindentől amitől csak lehet. Derekára teszem a kezem és közelebb húzom magamhoz. Így már én is nyugodtan el tudok aludni.