You & Me

Eighten

Annyira nehéz minden egyes nap ezzel az érzéssel felkelni, és lefeküdni. Mintha valami belülről felemésztene. Egyszerre érzek fájdalmat és ürességet. Azt érzem, hogy mindenki számára csak teher vagyok. Mintha senki sem szeretne. Csak vagyok és szinte ugyan úgy telnek a mindennapjaim. Pedig Luke és Nate figyelnek rám. Mindig bizonygatják hogy nem vagyok teher, de ezt egyre nehezebben hiszem el. A gondolataim mostanság csapni valók. Amit a srácok is észrevettek. El akarom hinni hogy együtt megoldjuk, és hogy jobb lesz, de a sötét fellegek nem tágítanak mellőlem. Elnyomják a napfényt, azt a cseppnyi boldogságot.
Szombaton itt a tizennyolcadik születésnapom. Igen, bukott diák vagyok. Mikor apánk itthagyott minket, történtek dolgok, ezért sokat voltam kórházban, és évet kellett ismételnem. Nemsokára nagykorú leszek, többé nem állít meg semmi. Otthagyom az iskolát, beállok dolgozni. Én nem akarok informatikus lenni, a rajz a szenvedélyem. Keresek valami munkát. Már csak 3 nap tart vissza a szabadságtól. Valószínűleg Nate egy cseppet sem fog örülni a döntésemnek, úgy ahogy Luke sem. De ebben nem fognak megállítani. Igazából már napok óta nézegetem a munkalehetőségeket. Az egyik viszonylag közeli városban van egy megfelelő hely. Egy tetováló szalon, nem kérnek érettségit, csak tudj rajzolni. Holnap utazom át, már beszéltem velük, egy meghallgatás és pár munka bemutatása után közlik hogy felvesznek-e ha betöltöttem a tizennyolcat. Busszal durván két órás út. Közel 90 kilométer. Kicsit messze van, de egy próbát megér. Ráadásul még jól is jönne, nem akarok itt maradni. Egy baj van csak. Hogy akkor itt kell hagynom Luke-ot és Nate-et. Nekik még egy szót sem szóltam. Holnap reggel is csak lelépek csendesen. Már mindent összeszedtem. Ma Luke sem alszik itt, Nate-et pedig egy atom robbanás sem kelti fel. Minden simán fog menni.

Nemrég keltem fel, de máris késésben vagyok. Csak gyorsan felöltözök (fenti kép) és már zárom is az ajtót magam után. Nate szerencsére nem kelt fel. Szinte rohanok a buszhoz, ennyi a dezodoromról. Kell neki majd egy frissítés. Felülök a buszra, vagyis ülnék, de szerencsétlenségemre már csak álló hely van. A vállam majd leszakad a mappámtól, mert hát a legjobb munkáim A3-as nagyságban készültek, amihez már nagy mappa kell. Ismerős arcok után kutatok, de szerencsére egyet sem látok egyenlőre. Minden megállónál megáll a busz, és sajnos csak egyre többen leszünk. Éppen egy srác liheg a nyakamba, hozzám simulva.
-Khm megtennéd hogy egy lépést hátra lépsz?-nézek rá.
-Hmm kecsegtető ajánlat, de nekem így jobban tetszik.-válaszol Luke.
A levegő bentreked a tüdőmbe, és csak most veszem észre hogy milyen sokan vagyunk.
-Tee..mit..mit keresel itt?-dadogok össze-vissza.
-Ezt én is kérdezhetném Dia.-tesz megjegyzés tartózkodási helyem felől.
-Szóval, hova szöksz éppen?-szólal meg kis idő múlva.
-Állásinterjúm lesz.-sütöm le a szemem.
-De hát nemsokára suli..-értetlenkedik.
-Tudom.-bólintok.
-Ugye nem akarod otthagyni az iskolát?-nem válaszolok.
-Te teljesen megbuggyantál? Mi lesz így a jövődel?-von kérdőre.
-Kérlek, ne szólj Natenek..-kezdem el cipőm orrát bámulni.