A Medál [Larry Stylinson]

1.

Zsebre dugott kézzel lépkedtem az úton, miközben a gondolataimban voltam elmélyülve. Sok kocsi haladt el mellettem, volt aki dudált is a késői elindulása miatt, de egyszerűen nem tudott érdekelni. Eleinte zavaróak voltak ezek a reggeli sietség hangjai, most viszont úgy érzem nincs is szükség arra a fülhallgatóra. Már megszoktam.

Érzem, hogy már egyre jobban és jobban közeledek, mikor pedig meglátom a narancssárga kapukat megtorpanok. Szemeimet, melyekkel eddig a földet pásztáztam, lassan felvezettem az előttem lévő nagy épületre. Ahogy megláttam a koszos, sárga falakat, torkomban egy gombóc keletkezett, amit hiába próbáltam, nem sikerült eltűntetnem onnan. Nem lesz semmi baj...Nem lesz semmi baj...

Lehunytam szemeimet, majd mély levegőt véve lassan mozgásra bírtam lábaimat. Ahogy beléptem az épületbe, alig léptem pár lépést, azonnal megéreztem a furcsa pillantásokat a hátamon. Szinte átégették a bőrömet, ahogy egyre több diák pillantott felém, hátam mögül pedig hallottam a halk suttogásokat, amit nem is kellett rendesen értsek, hogy tudjam; rólam szólnak. Összébb húztam magamon a vékony dzsekimet, lépteimet pedig megszaporázva siettem, hogy minél hamarabb az osztályomba érjek. Újra hétfő, újabb hét, újabb szúró pillantások és gúnyos megjegyzések. Alig kezdtük meg a sulit és újra ez van. Ugyanaz, ami múlt héten és az azelőtti héten is volt.

Hangosan fellélegzem mikor a termünkbe érek és látom, hogy csak négy-öt diák van bent az osztályban. Hiába vannak tömegestől a folyosókon, az osztálytársaim nagy része az utolsó egy percben szokott beesni az ajtón, de nem is bánom. Így legalább van még pár nyugodt percem.

Körülnéztem a teremben és mikor megpillantottam a szőke üstököt, az ő padja felé vettem az irányt.

-Szia, Niall. - köszöntem, mert épp háttal ült nekem és a mellette lévő, másik padsorban ülő lánnyal beszélgetett. Ahogy megszólítottam azonnal felém fordult és mosolyra húzódtak ajkai.

-Csá, Louis! - köszönt vidáman. Milyen jó kedve van. Pedig nem hét vége van, hanem hét eleje. - Hogy vagy?

-Jól. - feleltem szűkszavúan, miközben helyet foglaltam mellette. - Kicsit fáradtan. - tettem még hozzá, mert szemem sarkából láttam, hogy méreget engem.

-Megint nem tudtál aludni? - kérdezte, mire aprót bólintottam. - Figyelj haver, szerintem..

-Tudod, hogy tavaly is így volt. - szakítottam félbe. - Pár hét és újra megszokom, ősz végére könnyebb lesz minden.

-Tudom, de..

-Milyen óra az első? - vettem fel a táskát az ölembe, ezzel lezártnak tekintve a témát. Niall megértette célzásom, amit egy sóhajtással adott tudtomra és ő is lehajolt a könyveihez.

-Irodalom.

**************

-Szerinted mi baja lehet? Az lehetetlen, hogy ez az egész normális lenne. Eszik egyáltalán valamit?

-Szerintem alig, talán naponta egyszer pár falatot, lehet még annyit sem.

-Jah...Na és felépítésben? Hogy lehet ennyire..érted.

-Szerinted? Sokat súlyzózott, azért lett ilyen amilyen.

Hallottam ahogy a két lány halkan nevetgél a hátam mögött, miután elsétáltam mellettük. Kezdem egyre jobban kényelmetlenül érezni magam, így lehajtott fejjel, újra gyors léptekkel sietek az osztályomba. Talán jobb lenne, ha még a suli mosdójáig se mennék el szünetekben. Inkább ülök bent a termünkben, ott legalább nem hallanám mindazt, amiket beszélnek rólam.

Ez a két lány a másik osztályból van. Ők is tizenegyedikesek pont, mint én, de nem ismerjük egymást. Ők mégis nevetnek rajtam. Csak a magasságom és az alakom miatt. Nem értem, miért baj az, hogy kis termetű vagyok? Nekem sem tetszik, de nem tudok mit tenni, el kell fogadnom, hogy nem növök többet, talán még egy-két centit, de annyi. És az alakom? Mi baj van azzal, hogy vékony vagyok? Normálisan szoktam táplálkozni, de nem tehetek róla, hogy egyszerűen nem tudok felszedni pár kilót. Vagy meg izmosodni...
A fiúk is meg szoktak bámulni a folyosón, ami nem kicsit esik rosszul. És akkor még nem is beszéltem Jacksonékről...

Azt hittem a középsuli jó lesz, de nem. Itt vagyok már két éve, ez a tanév lesz a harmadik és ez az egész már kilencedik elejétől tart. Itt csak Niall az, aki mellettem van, mint barát. Az osztálytársaim rám se hederítenek, nemhogy elkezdjenek velem beszélgetni.
Tanulás szempontjából viszont elég jó vagyok. A jegyeim jók, elfogadhatóak, szerencsére még nem kaptam bukó jegyet. A diákok viszont...

Hiányzik az általános iskola...Hiányoznak a régi barátaim...Hiányzik az a régi társaság, ahol azt éreztem, én is tartozok valahová...Hiányoznak azok a régi hülyülések, amiket pár osztálytársammal műveltünk, hiányoznak a vakációban töltött hirtelen összefutások. Még a tanárok is hiányoznak, de..
Ez itt nem az én helyem. Már az első naptól éreztem és mennyire igazam lett.

Az átlagos sulis napjaim rémálmokká váltak.