love me back ~ jikook | ✔

35.

A másnap reggel túlságosan hamar elérkezett. Hiába voltak fent mindketten majdnem egész éjszaka, hogy ezzel is lelassítsák az idő múlását, megállítani sajnos még ők sem voltak képesek. Nem érdekelte egyikőjüket sem, hogy az iskolában nagy valószínűséggel képtelenek lesznek majd koncentrálni, sőt annak a veszélye is fennállt, hogy esetleg ülve elalszanak az alváshiány miatt. Valamit valamiért alapon mégis úgy döntöttek, hogy közösen megvárják a napkeltét és csak utána szundítanak egy keveset.

Dowon szíve dobbant egy jó nagyot, amikor megpillantotta a két fiatal fiút egymásba gabalyodva aludni. Éppen arra készült, hogy felkeltse őket, mert Jungkook sofőrje fél óra múlva érkezik. Viszont hosszú percekig csak nézte Jiminéket, akik úgy ölelték egymást, mintha attól félnének, hogy még álmukban is elszakítják őket egymástól. Jimin apja akaratlanul is elmorzsolt egy könnycseppet, mert tulajdonképpen bele sem mert gondolni abba, hogy mit érezhet a két gimnazista. Nem lehet tudni, hogy mikor lesz újra alkalmuk beszélni egymással, lehet, hogy ismét heteket kell várniuk. Bizonytalan volt a kettőjük kapcsolata, de próbálták az együtt töltött időből a lehető legjobbat és legtöbbet kihozni. Miután Dowon hosszú percekig gondolataiban elveszve nézte a két fiút, felébresztette őket, mert nem sok idejük maradt készülődni.

Először a rózsaszín hajú, majd Jungkook ébredt fel, de alig aludhattak másfél órát, így egyikőjük sem volt a legfittebb. Nem volt erejük felkelni az ágyból, ezért csak egymás arcát fürkészték. Mindketten úgy gondolták, hogy az előző éjszaka a kapcsolatuk egyik legmeghatározóbb pillanata volt. Már csak abban lehetett reménykedni, hogy valamilyen csoda folytán még több ilyen felejthetetlen közös élményben lesz részük. A fekete hajú gyengéden megcirógatta Jimin puha bőrét az arcán és eleresztett egy fáradt, ugyanakkor édes mosolyt.

- Szeretlek – suttogta a lehető leghalkabban, miközben azon volt, hogy nehogy elsírja magát.

- Én is nagyon szeretlek, Jungkook – nyelt egy aprót Jimin, aki szintén a könnyeivel küszködött. – Nem akarok iskolába menni. Nem akarok felkelni innen. Nem akarom, hogy elmenj.

- Én sem... – eresztett el egy szomorú mosolyt az idősebb, majd odahajolt Jiminhez és homlokon puszilta.

A következő percekben egymást szorosan ölelve feküdtek az ágyon. Kevesebb mint negyedórájuk volt Xion érkezéséig, ők még sem kezdtek még el készülődni. Az utolsó perceket is ki akarták élvezni, mielőtt még Jungkooknak el kell hagynia a Park család lakását. Jimin némán sírt, a fekete hajú pedig azzal nyugtatta magát, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor együtt töltötték az éjszakat. Szomorú percek voltak ezek, még a kőszívű emberek is meghatódtak volna, ha látják a kétségbeesett fiúkat.

- Jungkook, itt van Xion – szólt be a szobába Jimin apja, ezzel jelezve a két fiatalnak, hogy ideje kimozdulniuk az ágyból.

- Megyek – bólintott Jungkook, majd kifújt egy jó nagy adag levegőt és kitakarózott.

Jimin szótlanul követte a példáját, így mindketten némán láttak neki az öltözködésnek. Most már nyoma sem volt a tegnap esti kellemes, nyugodt hangulatnak, ugyanis az idő előrehaladtával mindketten egyre zaklatottabbak lettek. Ha Jungkook apja végre engedne egy kicsit, akkor most nem érezné úgy a két gimnazista, mintha temetésükre készülődnének. Nem kérnek ők sokat, csak annyit, hogy hadd szeressék egymást! Viszont mielőtt még elhagyhatták volna Jimin szobáját, Jungkook odahúzta magához a fiatalabbat, hogy megcsókolhassa. Egy ideig úgy sem lesz lehetősége, azokat a dús és puha ajkakat ízlelni, így még egyszer utoljára meg akarta csókolni a fiatalabbat.

- Szia – köszönt halkan Jungkook Xionnak, aki a bejáratiajtótól nem messze állt meg.

- Mehetünk? – kérdezte a sofőr, mire a fekete hajú csak bólintott egy aprót. – Még egyszer köszönjük, hogy Jungkook itt aludhatott – pillantott a nappali kanapéja mellett álló Dowonra.