love me back ~ jikook | ✔

11.

Dongjunak sikerült rendesen meglepnie Jungkookot azzal, hogy felhagyott az eddigi makacsságával. Igaz, még most sem tartotta jó ötletnek azt, hogy Jungkook közeledni akar Jimin felé, de mivel a legjobb barátjáról van szó, ezért eldöntötte, támogatni fogja. Igaza volt abban az igazgató fiának, hogy addig kell cselekednie, amíg az apja nem tudja irányítani és megmondani neki, mit csinálhat és mit nem. Jungkook egyébként tisztában volt azzal, hogy apja nagy valószínűséggel megkért pár tanárt – vagy esetleg még diákot is – arra, hogy tartsák szemmel a fekete hajú harmadikost a kirándulás alatt. De jelenleg ez őt kicsit sem zavarta, mert azzal majd ráér akkor törődni, ha már visszamentek Szöulba.

Jimin nem sokat aludt az éjjel, mert ezernyi gondolat kavargott benne. Azon volt, hogy valamilyen úton-módon megfejtse Jungkookot, mert még mindig nem igazán tudta, mi változott meg pár nap alatt. Eddig a fekete hajú lekezelően beszélt vele, bunkó és elutasító volt többször is, mióta viszont eljöttek Szöulból, mondhatni teljesen megváltozott. Megkínálta Jimint csipsszel, gratulált neki a második helyért, na meg azért azt a farkasszemet se felejtsük, ami mindkettejükből libabőrt váltott ki. Itt valami nem stimmel... Jimin attól tartott, hogy a harmadikos fiú csak szórakozik vele, ezért tanácstalan volt, mit is kellene tennie. Legszívesebben ő is közeledett volna kiszemeltje felé, de nem akart még nagyobbat koppanni, mint az eddigi elutasításokkor.

- Ha valami van, azonnal hívj – mondta Arin Jiminnek, mielőtt még szétváltak volna a társaság útjai. – Ha csak egy újjal is hozzád ér az a patkány Jungkook, vagy esetleg a görény haverja, jövök és szétverem mindkettőt.

- Jól van már, tud magára vigyázni, nem öt éves – forgatta meg szemeit Alice, azzal kivillantott fogakkal lökdösni kezdte Arint az évfolyamtársaink felé, mert nekik már gyülekező volt.

- Minden rendben lesz – mondta Jimin, és csak reménykedni tudott abban, hogy valóban bonyodalom nélkül fog eltelni a meglepetés program. – Vigyázzatok egymásra és csináljatok sok képet! – kiáltott barátai után a rózsaszín hajú, mire mind a hárman egy okét válaszoltak vissza.

Jimin sóhajtott egy hatalmasat, majd a tegnapi csapattársai keresésére indult, mert nem szeretett volna egész nap egyedül lenni. Rajtuk kívül meg csak Jungkookot és Dongjut ismeri, hozzájuk viszont nem lett volna elég mersze odamenni, ezért inkább maradt a csapata felkeresésénél. A sátrak között sétálgatott hátha megpillantja valahol az évfolyamtársait, de nemhogy őket, még a harmadikos vezetőjüket sem látta sehol sem.

- Kit keresel? – lépett oda Jungkook Jiminhez egy barátságos mosoly társaságában. Régóta figyelte már, ahogy a rózsaszín hajú bolyong a sátrak között, de nem akart azonnal odamenni hozzá, ezért várt egy kicsit.

- Valakit, akit ismerek – mondta Jimin, mert olyan hirtelen érte Jungkook megjelenése, hogy mindkét csapattársának nevét elfejtette.

- Itt vagyok én – villantotta ki fogait az igazgató fia. – Azt hiszem, engem ismersz.

- Szerintem meg nem – válaszolta az elsőéves. – Azt mondtad nekem, hogy nem ismerlek, szóval ne is tegyek úgy.

- Te pedig azt mondtad, hogy meg akarsz ismerni engem – vágta rá azonnal Jungkook.

- Te meg azt, hogy hagyjalak békén és szálljak le rólad örökre – szólt vissza nem hagyva magát Jimin.

Jungkook nem szólt semmit, csak lesütötte a szemeit, mert Jiminnek igaza volt. Erre már nem igazán tudott volna visszaszólni, mert tényleg ő volt az, aki határozottan elutasította a rózsaszín hajút. Szégyellte magát, bocsánatot akart kérni a fiatalabbtól, de egyszerűen egyetlen hang sem jött ki a torkán, amikor szerette volna. Pedig ő a jól ismert Jeon Jungkook, az igazgató fia. Akkor mégis miért fél bármit is mondani?