love me back ~ jikook | ✔

31.

A napok olyan lassan teltek, amikor Jimin és Jungkook nem lehettek együtt. Mintha nem is huszonnégy órát kellett volna egyszerre kibírniuk egymás nélkül, hanem legalább százat. Egyikük sem gondolta, hogy ennyire hiányozni fog neki a másik. Hiába kellett mindkettejüknek az órákra készülni és sokat tanulni, még ez sem tudta kellőképpen lefoglalni egyikőjüket sem. Jungkook egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a rózsaszín hajú édes mosolyát. Magához akarta ölelni és egy hatalmas puszit akart adni a homlokára, hogy utána tudathassa vele, hogy mennyire fontos is neki valójában. De erre nem volt már lehetősége hetek óta... És ki tudja, hogy meddig kell még elviselnie a hiányát Jiminnek.

- Mikor végzel ma? – kérdezte Xion, miközben az iskola felé tartottak szerda reggel.

- Mióta is fuvarozol engem az iskolába? Nem sikerült ennyi idő alatt megtanulnod? – horkantott fel Jungkook a lehető legflegmábban.

Mióta nem állt ki mellette a sofőrje az apjával szemben, meg sem próbált kedves lenni Xionnal. Csalódott benne, mégha a legelején tisztázták is, hogy nem fogja veszélyeztetni a munkáját a fekete hajú veszélyes játékai miatt. Még is rosszul érintette, mert Xion apja helyett is apja volt, illetve benne bízott meg a legjobban. Még a barátainál is jobban bízott a férfiben, ő még sem állt ki mellette, amikor a legjobban szüksége lett volna egy kis támogatásra.

- Van, hogy a srácokkal kosaraztok órák után, ezért kérdeztem – sóhajtott fel Xion szemeit megforgatva. Utálta, amikor Jungkook ilyen gyerekesen viselkedik, azt remélve, hogy így majd sikerül rá hatnia.

- Hát ma nem fogunk – válaszolta a fiatalabb. – Nincsen kedvem semmihez sem. Vagyis de, mondjuk Jiminhez pont lenne, csak hát ugye az nem lehetséges.

- Úgy csinálsz, mintha az én hibám lenne – pillantott hátra Jungkookhoz a sofőr a visszapillantóban.

- Talán részben nem a te hibád?

- Miért lenne az én hibám? – halkította le a rádiót Xion, hogy jobban hallhassa a hátsó ülésen duzzogó Jungkookot. – Én figyelmeztettelek, hogy ennek nem lesz jó vége. Mondtam, hogy szívesen segítek neked, de nem fogom kirúgatni magam. Ha kiálltam volna melletted apáddal szemben, akkor most minden bizonnyal egy vad idegen férfi ülne a helyemen, én meg az egyik sarkon csövelnék. – szembesítette Jungkookot Xion a tényekkel.

A fekete hajú erre nem is tudott hirtelen mit válaszolni, mert valamilyen szinten tisztában volt azzal, hogy sofőrjének igaza van. De ezt még akkor sem ismerte volna be, ha fegyvert szegeznek a fejéhez, ezért inkább nem is reagált semmit sem az előbb mondottakra. Xion elégedetten ült a kormány mögött, mert Jungkook hallgatásából leszűrte, hogy nyert, így egy ideig biztosan csendben marad a duzzogó fiú.

- Akkor is igazságtalan az egész – morogta Jungkook, amikor már megérkeztek az iskolához és kiszállt volna a kocsiból.

- Tisztában vagyok vele – bólintott Xion. – Soha nem mondtam azt, hogy apád oldalán állok. Csak vannak helyzetek, amikor jobb, ha hallgatok. Néha neked is ezt kellene tenned.

- Kérlek, valahogy segíts Jiminnel találkozzak! – hajolt előre Jungkook a két ülés között. – Csak hagy ölelhessem magamhoz és beszélhessek vele pár szót. Ennyit kérek tőled, Xion.

- Apád figyeltet téged és Jimint is.

- Tudom.

- Akkor mégis hogyan tudnál vele találkozni? Ismét öngyilkosságot próbálsz elkövetni. – sóhajtott fel Xion.

- Inkább ásom meg a saját síromat, minthogy ismét el kelljen engednem Jimint.

- Majd még agyalok rajta – bólintott a férfi. – Most viszont menj, mert lekésed az első órádat.

- Jó – biccentett Jungkook, majd táskáját megragadva kiszállt a hátsó ajtón.

Nem pont ilyesmi végszóra számított a fekete hajú, de már ez is biztatóbb volt, mint a jelenlegi helyzet. Reménykedett abban, hogy Xion tényleg kitalál majd valamit, nem csak megnyugtatásképpen ígérgetett. Tényleg nagyon sokat segítene csupán egy ölelés is Jimintől, arról nem is beszélve, hogyha esetleg még válthatnának is pár szót egymással.

Néma csendben vágódott le Beom mellé, miután sikerült időben beérnie az osztályba. Igaz csak egy hajszálon múlt, hogy a tanár után és nem előtt érjen be, de az igazgató fiát amúgy sem zavarta különösebben, ha mondjuk késne. Be sem akart járni az óráira, csak az apja miatt nem maradt otthon és zárkózott be a szobájába.

- Jó reggelt – üdvözölte Beom egy apró mosoly társaságában, de Jungkook csak megvonta a vállait és hümmögött egyet köszönésképpen. – Látom, nem indult jól a reggeled.

- Felkúr Xion – sóhajtott fel a fekete hajú. – El akarja érni, hogy szarul érezzem magam. Még jobban. Ha ez egyáltalán lehetséges még. – tette hozzá motyogva.

- Xion csak a munkáját félti. Ezért is nem állt ki melletted, amikor te azt elvártad volna. De ettől még szerintem a te oldaladon áll. Ha ez nem így lenne, akkor nem segített volna titokban találkozgatnod Jiminnel. – mondta Beom. – Simán mondhatta volna, hogy ő biztos nem segít, oldd meg saját magad valahogyan, de ő még a nyaralótokba is elvitt titeket. Nem akarja elveszíteni a munkáját, mert akkor többet nem lehetne a közeledben és nem segíthetne neked. Érted, mire akarok kilyukadni?

- Azt hiszem, igen – húzta szomorú mosolyra ajkait Jungkook. – De akkor is rosszul esett, hogy nem állt mellettem, amikor elvártam volna tőle.

- Megértem, engem is felcseszett volna. De Xionnak fontos vagy, ezt már annyiszor bebizonyította az elmúlt években. Különleges és szoros kapcsolat van ketőttök között, szóval ha valakire mérgesnek kell lenned, az nem feltétlen ő.

- Miért vagy már korán reggel ilyen bölcs? – ráncolta össze a szemöldökeit Jungkook.

- Jó kedvem van, ennyi az egész – vonta meg a vállait Beom egy pimasz mosoly társaságában. – Jó volt az estém, kialudtam magam, és ma még dogát sem írunk. Mi kell még?

- Talán Arinnal töltötted az estét?

- Lehetséges – vonta meg vállait a szőke hajú.

- Lefeküdtetek? – kérdezte Jungkook, mire a mellette ülő nemlegesen megrázta a fejét.

- Korai lenne szerintem, ezért nem történt csókokon kívül semmi sem. De nekem már az is elég, hogy Arint ölelve aludhattam el.

- Hát mindjárt elhányom magam – kapott drámaian a szívéhez Jungkook az utolsó mondatok hallva. – Örülök, hogy boldog vagy, haver!

- Én is örülök, hogy sikerült ilyen szintre eljutnunk – biccentett Beom. – De annak jobban örülnék, ha visszakapnám az életvidám Jeon Jungkook haveromat. A mostani énedet meg jó messzire száműzhetnénk.

- Én meg annak örülnék, ha visszakaphatnám Jimint – eresztett el egy szomorú mosolyt a fekete hajú. – Ez az én szerencsém, így szenvednem kell még egy kicsit, vagy hát ki tudja, még mennyit.

- Kitalálunk valamit, ne aggódj – veregette meg Beom Jungkook vállát. – Ha Xion is segít nekünk, akkor nyert ügyünk van.

- Úgy legyen – bólintott a fekete hajú. Figyelmét innentől kezdve a tanárnak figyelte, aki már majdnem negyed órája magyarázott a táblánál.

Kellett a lelkének ez a kicsit komolyabb hangvételű beszélgetés Beommal. Igaz, a fő problémát nem sikerült megoldaniuk, de legalább el tudta valakinek mondani, hogy mi bántja a lelkét és, mit is érez jelenleg. Az órára ugyan nem tudott koncentrálni, mert a rózsaszín hajú fiú önzően ismét kisajátította magának Jungkook gondolatait. Ezt csinálja azóta, mióta az igazgató eliltotta őket egymástól. Részben örült ennek, részben viszont szomorú is volt. Sajnálta, hogy csak a képzeletében lehetett ott a rózsaszín hajú, a való életben nem. Csak reménykedni tudott abban, hogy Xion tényleg segíteni fog neki, nem csak azt mondta neki, amit hallani akart. Tényleg szüksége volt sofőrjére, mert nélküle még eddig sem tudott volna eljutni. Hiába voltak ott neki a barátai, Xion nélkül semmire sem jutottak volna még négyen sem.