love me back ~ jikook | ✔

41.

Túlságosan hamar elérkezett a hétfői nap. Jimin legszívesebben be sem ment volna az iskolába, mert tudta, mi vár rá. Jeon igazgató eltanácsolja, ahogyan azt megígérte. Rettegett, ugyanis egyedül kellett szembe néznie Jungkook apjának mérhetetlen haragjával, ami eddig minden alkalommal győzedelmeskedett. Dowon még mindig kórházban volt, úgy tűnt, egy darabig biztosan a fehér épület falain belül kell maradnia az állapota érdekében. Jimin Arinékhoz költözött bizonytalan időre, így szerencsére nem volt magányos és lehetősége sem volt magába fordulni. A fekete hajú lány minden másodpercben körülötte legyeskedett és igyekezett a kedvében járni. Az igazgató irodájába viszont muszáj lesz egyedül felmennie, mert a beteg apján kívül más hozzátartozója nincsen. Hivatalosan Jaeho nem tanácsolhatná el úgy Jimint, hogy nincsen vele egyetlen nagykorú rokona sem, de jelen helyzetben tehetetlenek voltak. Dowon kórházban feküdt és az életéért küzdött, Arin szülei pedig semmilyen rokoni kapcsolatban nem álltak a rózsaszín hajúval, így nem tarthattak vele.

- Sajnálom, hogy itt kell maradnunk – sóhajtott fel Yesung, amikor kicsengettek és kezdetét vette az ebédszünet.

- Én is nagyon – bólogatott helyeslően Alice, majd megölelgette Jimint támogatás gyanánt.

- A lényeg, hogy ne beszélj neki vissza. Ha kérdez, válaszolj őszintén és akkor nem fog elkezdeni mocskolódni. – próbált még egyszer utoljára tanácsot adni a rózsaszín hajúnak Arin, akinek időközben az idegességtől még a végtagjai is remegni kezdtek.

- Park Jimint várják az igazgatói irodában! Park Jimint várják az igazgatói irodában! – ismételte meg egymás után kétszer is a mondatot az iskola egyik titkárnője, miközben a hangosbemondóba beszélt.

- Az ebédlőben megvárunk, jó? – mondta Arin Jiminnek, akit időközben a többi diák kíváncsian méregetett, mert nem tudták mégis miért kell felmennie az igazgatóhoz.

- Jó – bólintott a rózsaszín hajú.

- Sok sikert és hátha nem rúg ki – próbált pozitívan hozzáállni a dologhoz Yesung. – Hátha észhez tért és végre meghallgat téged.

- Igen – bólogatott helyeslően Arin. – Lehet Jungkooknak sikerült beszélnie vele.

- Remélem – mondta Jimin, azzal kisietett a teremből és megindult Jeon igazgató irodája felé.

Először olyan halkan kopogott a barna faajtón, hogy még ő maga is alig hallotta. Ezért megismételte a tettét egy kicsit hangosabban, és már érkezett is a válasz, bemehet. Gyomra görcsben volt, szíve hevesen dobogott, végtagjai pedig remegtek. Attól tartott, hogy elájul mielőtt még beléphetne az irodába, de ez végül szerencsére nem történt meg.

- Jó napot! – hajolt meg Jimin udvariasan Jeon igazgató előtt, aki az asztalánál ült és meredten bámult a rózsaszín hajú fiúra.

- Na, csak ideértél. Azt hittem már hazamentél, hogy megúszd a beszélgetést. – horkantott fel Jungkook apja, majd az asztalra könyökölt és jól láthatóan végig mérte Jimint.

- Elnézést kérek, csak a földszinten volt órám és a folyosók tömve voltak – szabadkozott a rózsaszín hajú, aki időközben tett pár lépést az igazgató asztala felé.

- Ülj le! – mutatott az üres székek egyikére, az elsőéves fiú azonnal szót is fogadott. A körménél lévő bőrt piszkálgatta, miközben várta, hogy Jaeho rátérjen a lényegre. – Miért pont a fiam?

- Te... tessék? – pislogott nagyokat Jimin, ugyanis először azt hitte, rosszul hallotta a kérdést.

- Miért pont a fiam fejét kellett elcsavarnod?