love me back ~ jikook | ✔

01.

Jungkook ma is lélegzetelállítóan nézett ki, mondjuk ezt már az egész iskola megszokhatta az elmúlt három év alatt. Fekete hajával reggelente órákat szenved, mert számára a külseje az első, ezért elképzelhetetlen, hogy ne fehér inget és lábaihoz simuló fekete nadrágot viseljen. Mondjuk az igazgató fiaként nem is engedhetné meg magának, hogy esetleg kockás inget, szakadt farmert és kopottas cipőt viseljen. Fehér ingjének köszönhetően tetkói megmutatták magukat, amik jó pár ott tanuló diák figyelmét felkeltették. Jungkooknak konkrét rajongó tábora alakult az évek alatt, akinek tagjai nap, mint nap követik a fiút, apró ajándékokkal kedveskednek neki, sőt még Facebook oldalt is vezetnek róla.

Külsejének és hírnevének köszönhetően nem is annyira meglepő, hogy a fekete hajú Félisten Jimin figyelmét is felkeltette már az első tanítási napon. Egyszerűen képtelen volt levenni róla a szemeit. Még ajkait is szétnyitotta, olyan nagy beleéléssel követte végig, amint Jungkook leül a haveri társaságával az ebédlő másik felébe, a már megszokott asztalukhoz.

- Már megint túl feltűnő vagy, Jimin – bökte oldalba Yesung.

- Azt sem tudja, hogy létezem, szóval teljesen mindegy – vonta meg vállait a rózsaszín hajú fiú, majd beleszürcsölt az ebédhez kapott dobozos narancslébe.

- Akkor mi lenne, ha végre lépnél? – forgatta meg szemeit a Jiminnel szemben ülő Arin, baráti társaságuk mondhatni dívája.

Jimin csak megforgatta szemeit, mert ez az ötlet naponta többször is felmerül benne, viszont eddig még egyszer sem adódott olyan alkalom, amikor megemberelhette volna magát. Túl félénk ő ahhoz, hogy a híres Jungkookot leszólítsa. Nem csak azért, mert az igazgató fiáról beszélünk, hanem azért is, mert ő még csak elsőéves, a fekete hajú meg már harmadikos.

- Túl beszari ahhoz – kapcsolódott be a beszélgetésbe társaságuk negyedik tagja is, Alice, aki egy cserediák program miatt került egy éve Dél-Koreába.

- Oké, nem kell megint az orrom alá dörgölnötök, hogy mennyire szar vagyok – szorította össze a már kiürült narancsleves dobozt Jimin, majd az asztaluk melletti kukába hajította. Kezdett elege lenni abból, hogy barátai mindig beszarinak hívják.

- Mi csak segíteni akarunk neked, te butus  – forgatta meg szemeit Arin, miután látta, hogy Jiminnek nem estek jól az előbb mondottak. – A barátaid vagyunk, és nagyon rossz nézni, hogy így epekedsz utána, de még csak egy sziát sem vagy képes odanyögni neki, ha arról van szó.

- Ti csak úgy rá mernétek köszönni egy harmadikosra? Aki méghozzá az igazgatói fia és külön fancsoporttal is rendelkezik? A végén még rám uszítja a követőit, és válthatok iskolát lelki terror miatt. – fonta össze mellkasa előtt kezeit Jimin, majd alsó ajkait harapdálva Jungkookék asztala felé nézett. Bárcsak lenne annyi bátorsága, hogy elé álljon, és mindent őszintén elmondjon neki.

- És? Legalább könnyebben a közelébe férkőzhetnél – vonta meg a vállait Yesung. Mind a hárman azon voltak, hogy valahogyan rábeszéljék arra Jimint, hogy Jungkook elé álljon.

- Kösz, inkább nem – motyogta a rózsaszín hajú. – Majd kitalálok valamit, amivel felhívhatom magamra a figyelmét.

- Nem gondolkoztál névtelen üzeneteken? – csettintett egyet nyelvével az amerikai cserediák, amikor is eszébe jutott egy zseniális ötlet. – Úgy is rengeteg könyvben, filmben, és sorozatban is ezt a módszert használják. Talán te is sikerrel járnál.

- De ha névtelen üzenetet írok neki, akkor nem fogja tudni, hogy ki vagyok – gondolkozott hangosan Jimin. – Ennek akkor így semmi értelme. Nem leszek előrébb.